16. fejezet
Az Alku

Mint kiderült, Shatrak démonúr igazi óriás volt, nem csak hozzá képest, de a többi démonhoz képest is... Akkora volt, mint egy emeletes ház.
Öklével szét tudott volna bárkit csapni, mint egy kis legyet. Úgy nézett, ki mint egy félig kecske-, félig emberszerű mutáns. A hatalmas, vörös feje kecskére emlékeztette az embert, nem csak a feje formája és a szarvai, de a jellegzetes szakálla miatt is. Gigászi, izmos testéből kinyúló lábai patákban végződtek. Szemeiből sejtelmes fény sugárzott, hangja betöltötte egész tróntermét - mely valaha egy sugárút lehetett...
- Az egyik alattvalóm azt mondta, alkut akarsz kötni velünk.
- Így van, nagyuram - mondta Nekro.
- Tisztelettel beszélsz velem. Ez kedvemre való, de ha nem tudunk megegyezni, behatolóként a foglyunk maradsz és az örökkévalóságig fogsz minket szolgálni. Megértetted?
- Igen.
- Mit kívánsz hát?
- Mint látod, nagyuram, rab vagyok. Több száz társammal együtt egy bányában kell érceket fejtenünk. Így találtuk meg birodalmad bejáratát. Szabadíts meg minket rabságunkból! Cserébe elpusztíthatjátok Glassville-t. A várost, mely birodalmatok bejáratának tetején áll.
- Miért pusztítanánk el? Mi hasznunk belőle? Vannak más bejáratok is. Birodalmunk akkora, felvilági, hogy el se tudod képzelni! Ráadásul kötöttem már alkut Glassville urával, Newedgel is.
- Milyen alkut?
- Az nem tartozik rád!
  Nekro remélte, hogy ezt nem kell megtennie, de ez az utolsó esélye:
- Akkor a Glassville-ben található Látókő sem érdekel téged, nagyuram?
- Egy Látókő van abban a városban?
- Igen, nagyuram. Úgy hallottam, a Sötét Elfek készítették.
- Jól tudod, felvilági - mondta a démonúr. - Három Látókő létezik az egész világon. Minden Sötét Elf királyságnak volt egy. Maga Shadaya Drakhar készítette őket, kit a Sötét Elfek ősanyjának hívhatunk. Az a boszorkány olyan erős volt, hogy még velem is dacolni mert. Mielőtt elhagyta volna a világotokat, elkészítette a három Látókövet, mely segítségével az utódai előre láthatták a katasztrófákat, ellenséges támadásokat és erejével egész seregeket pusztíthattak el. Persze, ahogy az idő haladt előre, az utódok tudása megkopott, és nem tudták használni e tárgyakat. Megegyeztünk, felvilági.
Adok neked egy légiónyi harcost. Az bőven elég lesz ahhoz, hogy kiszabaduljatok a rabságból. De miután megszerezted a Látókövet, add oda Mystreahnak! - rámutatott egy szarvat viselő, női kőszoborszerű lényre, melynek szintén patában végződtek a lábai, és fény áradt szemgödreiből. - Ő az én segédem és egyben a Succubusok tanítója. Ha nem tartanád adott szavad a Látókövet illetően, vagy rájön, hogy átvertél minket, ő elhozza nekem a lelkedet és itt örökké szenvedni fogsz!
- Megértettem.
- Helyes. Készüljetek, démonok! Vérben fogtok gázolni!
  Hatalmas üdvrivalgás töltötte be a démonok lakóhelyét, majd Nekro észrevette, hogy láncai leestek róla.
- A felvilági parancsol a légiónak, míg Mystreah meg nem szerezte a Látókövet!
Az illető bólintott, majd odament Nekrohoz:
- Mozogj, felvilági!

  A had kényelmes tempóban vonult, az ördögfajzatokat kivéve, kik szárnyaikkal csapkodva a sereg körül repdestek. Mikor közeledtek a démonvilág kijáratához, hirtelen mindenki megindult. A bejáratot nyilván kinyitották az ördögfajzatok, s szabaddá vált az út. Belépve a bánya területére Nekro szeme elé a következő látvány tárult: az őrök holtan, a rabok szabadon, ám megrettenten kuporogtak a falak mentén, a démonok pedig türelmetlenül várakoznak...
- Mi bajotok van, férgek?! A parancs úgy szólt, hogy előre!
- Nem tudunk továbbmenni, Mystreah úrnő! - szólt egy démon. - Mágikus zárak állják utunk. A falak meg olyanok, mintha elszívnák a mágiát.
- Átkozott törpék! Ez az ő munkájuk lesz!
  A Succubus előrement és egy-egy mozdulatára egy-egy ajtó dőlt ki a helyéről. Nekro szorosan a sarkában volt. Szintről szintre haladtak, egyre csak feljebb és feljebb. A legfelső börtönszinten már kőbe vájt ablakok is voltak, hogy a rabok csak szenvedjenek, de lehetőleg ne haljanak bele a felsőváros mocskába, melyet a folyosókra vezettek le. Nekro egyre kábább volt az undorító, bokáig érő matériától, de nagy nehezen megtalálták a megfelelő ajtót. A succubus már a több-századik cellaajtót dönthette be, mikor az egyik kínkamrában megtalálták Selenét. Mikor meglátta Nekrot, erőtlenül elmosolyodott:
- Örülök, hogy benéztél... Kicsit unalmas volt már...
- Ha gondolod, el is mehetek... - válaszolt Nekro mosolyogva, de odalépett a vámpírhoz, és - letépve karjáról rongyait, végtagját odatartotta a lány szájához. Az mohón harapott belé és szürcsölte a számára táplálékot jelentő vért. Nekrot hirtelen elkapta az ájulás. Az utolsó dolog, amire emlékezett: egy erős kar, mely kitépte a vámpír fogai közül alkarját, és ő zuhant a mocskos padló felé...

  Pár pillanattal később feleszmélt,legalábbis ő így érezte, de már erős napsugarak táncoltak be a bűzelvezető ablakokon át a folyosóra. Selene ott állt mellette, csípőre tett kézzel, meglehetősen ellenséges arckifejezéssel pillantva Nothára, aki Nekro másik oldalán guggolt. Hófehér bőre ragyogott a fényben, hosszú fekete haja a földig ért.
- Mi történt? - kérdezte a varázslótanonc.
- A vámpír majdnem megölt téged - válaszolt Notha, szemét le se véve Selenéről, viszonozva az ellenszenves tekintetet.
- Azt még megértem, amiért nem engedted, hogy tovább szívjam a vérét - mondta a lány. - Beismerem, mohó voltam, elvégre több mint egy hónapja éheztem már. De pofátlanságnak tartom, hogy egy olyan finom étek után, mint amilyen Nekro vére, egy közönséges hóhérnak a levágott lábát dobtad az arcomba!
- Az volt kéznél - felelte Notha. - Nos, barátom, mi legyen? - fordult Nekrohoz.
- Hogy-hogy mi legyen?
- A démonok elmentek, miután a Succubus elvette a Látókövet az egyik főpaptól. Visszaszorítottak minket a börtönszintre. Ám szerencsére rengeteg fegyvert és páncélt szereztünk a fegyvertárakból, melyek a kínzókamrák mellett voltak. Most már ideje lenne kirobbantani egy járatot, s lelépni innen. Ha végigtörünk a városon, minél gyorsabban, akkor sikerülhet. A meglepetés lesz az előnyünk.
- Még nem mehetünk - mondta Selene. - Be kell jutnunk a könyvtárba, s az évezredes tudást visszavenni az emberektől.
- Igaza van, Notha. Legalább a Nagyurak Tavához el kéne vinni innen minden menthetőt. Az emberek nem érdemlik meg, hogy az övék legyen.
- Én is egyetértek veletek, de a lány most nem tud jönni. Nappal van. Ha kilép ezen az ajtón, rögvest porrá ég.
- Igaz. Majd én megyek - bólintott Nekro.
- Bírni fogod? - kérdezte Selene.
Nekro behunyta szemét, kiterjesztette érzékeit, s meglepődve tapasztalta, hogy sokkal erősebbnek érzi magát, mint eddig valaha is. Bólintott, jelezve, hogy menni fog.
- Hol lehet feljutni a könyvtárba?
- Sajnos csak a bejáraton, hacsak nem várunk még pár hónapot, míg ásunk egy alagutat.
- Addigra éhen halnánk... - rázta meg fejét Nekro. - Maradunk a hagyományos módszernél. Jut még számomra egy kard vagy tőr legalább?
- Igazság szerint... szerintem ez érdekelhet, barátom! - mosolyodott el Notha, és átnyújtotta neki az enyhén ívelt markolatú, fekete kardot.
- A kardom! - kiáltott fel. - Köszönöm!
Elmentek a szedett-vedett fegyverekkel felszerelt rabok sorfala közt, s Nekro az ajtó elé állt, majd annyi energiát halmozott fel magában, amennyit csak bírt, az ajtóra irányította, majd magabiztosan elengedte. Olyan hatalmas erőlökés rázta meg az ajtót, hogy az egész folyosó beleremegett.
Hatalmas porfelhő keletkezett előttük, mely leülepedése előtt rohamra indultak, nehogy a meglepett zsoldosoknak idejük legyen rendezni soraikat. A rohamot Nekro és Notha vezette. Minden útjukba kerülő ellenfelüket levágva haladtak feljebb s feljebb, elfoglalva a palota egyes részeit, mígnem az egész legfelső szint az övék nem lett. Newedge már elmenekült, viszont több foglyot is ejtettek, mind a papok, mind a zsoldosok soraiból. Az emberek és a Sötét Elfek bosszúból le akarták vágni mindüket. Az Erdőlakók viszont védték a foglyokat, mondván: "milyen erkölcsi fertőbe süllyednének, ha a fegyverteleneket mészárolnának le?"
- Ők is ezt tették, de nem csak felnőttekkel, hanem a gyerekekkel is! - ordított dühében Notha.
Nekrot most nem a bosszú, vagy a mészárlás érdekelte. Olyan alaposan kutatta át a könyvtárat, ahogy csak bírta, de nem találta a megfelelő könyveket.
Megtalálta viszont mesterének kristályát, pont amögött a könyv mögött, ahol hagyta. Zsebre vágta, s az máris elkezdett rikácsolni:
- Elég sokáig tartott! Hol voltál, te szerencsétlen!?
- Most ne elégedetlenkedj! Sietnünk kell! Nemsokára kitörünk innen, de indulás előtt meg kell találnunk, amiért jöttünk!
- Szerintem itt sem találunk semmit! Faggasd ki az egyik papot, ha még életben van egyáltalán!
"Kiváló ötlet" - gondolta Nekro. Kiment az összeterelt foglyokhoz és a hófehér - ám most eléggé megviselt - ruhába öltözött papok közt válogatni kezdett.
Nemsokára egy ismerős arcot látott meg. Nem tudta miért, de az a pap - aki gúnyosan, lenézően, sőt undorodva tekintett fogva tartóira félelem helyett - valahonnan nagyon ismerős volt számára. Aztán hirtelen beugrott neki! Ő volt az, akit a Látókő mutatott neki, ahogy épp Selene "kihallgatását" vezeti.
Odalépett hozzá:
- Veled beszélnivalóm van!
- Takarodj innen eretnek sátánfatty! - Több nem kellett Nekronak, lekevert az illetőnek egy akkora pofont, hogy ömlött a vér eldeformálódott orrából.
- Ezt Selenéért kaptad. Most pedig velem jössz! - Nekro megfogta a még fetrengő papot a grabancánál fogva, és bevonszolta a könyvtárba. Időközben csatlakozott hozzá Maeost, Araina és Notha is. Elmagyarázta nekik, mit szeretne kiszedni az illetőből, de az mikor meghallotta Nekro tervét, nevetésben tört ki.
- Min röhögsz, te szerencsétlen?! - ripakodott rá a boszorka szelleme.
- Ha csak azok az ocsmány eretnek könyvek kellenek nektek, odaadom! Az embereknek nincs szüksége rájuk!
  A társaság tagjai megdöbbenve tekintgettek egymásra, de végül követték a papot, aki egyre jobban nevetett, eltört orra ellenére. Odavezette őket egy nagy kandallóhoz, melyben rengeteg hamu volt, s rámutatott:
- A tanács s a király döntése értelmében az úgynevezett Óvilág eretnek tudásának pusztulnia kellett!
- Igazat mond - mondta a szellem letörten. - Érzem, nem hazudik...
- Ó, nee! - sírta el magát a hercegnő. - Több ezer év tudása veszett el!
- Talán mégsem veszett el minden. - mondta Nekro reménnyel telve. - A Látókövet nem pusztították el, vagy csak nem tudták. Nyilván több ilyen dolognak is kellett itt lennie...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés