Elina:
HALDOKLÓ VILÁG
Az elmúlás ködös képe kísért.
Az égen varjak szállnak. Tán azért?
Gyászos károgásuk szállítja a szél,
ősz borongós ujja kúszik a fák közé.
Sárguló lomb hull le sáros földre,
aranyló színét sok láb tapossa tönkre.
Kopár ág közt zizeg, muzsikál a szél,
s miközben sétálok, vijjogva hajamba tép.
Refr.: Sírj csak, zokogj még, szél!
Haldokló világ rémképe kísér.
Sírj csak, zokogjon az ég!
Borítsa ránk kín-leplét az éj!
A reszkető füvön megül a dér,
sárguló szálak hajlanak föld felé.
Megadva magukat roskadnak rög közé,
testükre hóból hint szemfedőt a tél.
Állok, körülvesz a néma köd, s sötét.
Lelkemet szorítja a reménytelenség.
Lehet, soha nem lesz már napsütés?!
Lassan engem is átölel az éj...
Refr.: Sírj csak, zokogj még, szél!
Haldokló világ rémképe kísér.
Sírj csak, zokogjon az ég!
Borítsa ránk kín-leplét az éj!
2009. 10. 11.; refr. 2009. 10. 18.
|