I. kötet/17. fejezet: Összeesküvés elmélet II.

Egy árva hangfoszlány sem hallatszott a két férfi körül. Nem szűrődtek be a beszélgetések hangjai, és a falak között nem verődtek vissza az utcán felhangzó léptek. Az épület komorsága mintha minden érzékelhető zajt elnyelt volna; mindent, ami annyira markánsan jellemezheti az élő, pulzáló világot. A gyilkosok csendje dermesztő hallgatásba burkolta a területet.
A raktár belső tere nyomasztó koporsóként zárult az ellenfelek feje fölé, kirekesztve és bezárva őket egy újonnan alakult világ szilárd határai közé. A halál mezsgyéi pontosan láthatóak és érzékelhetőek, elég eljutni az élet peremére ahhoz, hogy pontosan körberajzolhatóvá váljon a vele szomszédos terület. Az élet utáni létezés.
A hirtelen szűkké váló falak között nem maradt más csak a szemmel érzékelhető fények néma, imbolygó játéka. Tompán csillogó, sárgás fénypontok gyulladtak fel és aludtak ki a félhomályban, hideg élt kölcsönözve a felvillanó pengéknek. A színek elfeledett játéka lágy táncot lejtett egy elhagyatott toshimai raktárban célok nélkül ide-oda cikázva a készenlétben álló felek között. A fények játékában eltűntek a látszólagos résztvevők, és pusztán maga az élmény maradt meg veszélyes szabadságként lebegve a mérkőzők között. Kényszerítő játék, amiben a feleknek kiszolgáltatottan részt kell venniük, engedelmeskedve az olykor kegyetlen és szeszélyes szabályoknak. A játék tehetetlenül önmaga világába vonva a rajta kívül álló személyeket játszani kezd nem foglalkozva azzal, kik a résztvevők és mi lesz a találkozásuk kimenetele. Az elkerülhetetlen szabályok fogva tartanak, és nem engednek. Hiú reménnyel kecsegtetnek, hogy egyszer a játszma és a mérkőzés véget ér, és lezárul. Valójában csak egy végtelenített folyamatként ismétli önmaga lényegét akkor is, ha a keret változik, ha az emberek, a résztvevők mássá válnak benne. A lényege nem változik.
A játék díszköntösbe öltöztetett rabság felszámolhatatlan szabályokkal. Elhiteti, hogy a szabályok felszámolhatóak és megszüntethetőek. Mindez csak porhintés, káprázat.
Amint egy szabály megszűnik, annak elporladt hamvain egy újabb teremtődik, ugyanazokból a komponensekből, amelyekből a régi állt. A játéknak saját világa van, és észrevétlenül zuhan bele mindenki, akár akarja, akár nem.
A játék maga az élet folyama.

- Nos? Mégis, hogyan gondoltad ezt? - kérdezte Shiki ráérősen. Tónusa nem tükrözött haragot vagy meglepettséget.
- Ezennel letartóztatom a NEF végrehajtó alakulatának a nevében. Kérem, tegye el a fegyvert, és fáradjon utánam! - zengett Akira magabiztos hangja, mely azonnal elhalkult, amint meghallotta a fölényes nevetést.
- Akkor így - felelte nyugodtan a férfi, és rubint szemei kifejezéstelenül a kékes tekintetbe vájódtak. - Azt hiszem nem érted, hogy nem hazai terepen játszol fiú - morogta halkan. - Sohasem tűrtem az árulást. - Még mindig mozdulatlanul állt, mégis éreződött a belőle áradó gyilkos fenyegetés.
- Bűnösnek találtatott különböző vádpontokban - Shiki felhúzta az egyik szemöldökét -, Toshima bűnszövetkezetének a működtetésében, a törvénytelen Igura játékok bevezetésében és a NEF vezetői körének veszélyeztetésében - darálta szárazon a fiú, bár hangja egy kissé megremegett. Shiki lassú, kegyetlen mosolyra húzta ajkait, katanáját szeme elé emelte.
- Csak így? Minden tárgyalás nélkül? - heccelte az egyre sápadtabbá váló ügynököt. - Ez annyira elszomorít - ironizált belemeredve a szintén kifejezéstelenül ránéző szemekbe. - Milyen fura, hogy a NEF módszerei hasonlóak az enyémekhez! - sóhajtotta halkan, és közelebb lépett Akirához. - Mindenesetre gratulálnom kell a teljesítményedhez. Nem kis munkát és kitartást igényelhetett a szöktetés megszervezése - villantotta rá hófehér fogait. Akira némán, résnyire szűkült szemekkel állt nem válaszolva a provokációra. - Gondolom Karmos kiiktatása is a tervedben szerepelt? Vagy inkább a NEF parancsaiban? - kérdezte rideg távolságtartással.
- Nagyon kíváncsi a részletekre - szűrte ki a fogai között Akira a választ, óvatosan méricskélve a vele szemben állót. Fogalma sem volt róla, hogy Shiki minek köszönhetően húzta ennyire az összecsapást, és miért beszélgetett vele ilyen hosszan. - Információkat akar kiszedni belőlem - helyezte lassan előre bal lábát, áthelyezve a testsúlyt a jobbra. - Semennyit sem adhatok ki neki, mert azzal azonnal veszélybe sodornám Ayát és a küldetést is. - Shiki nagyon jól látta a felvett védekező állást, mégsem mozdult meg. Látszólag lazán állt egy kisebb terpeszben, csak katanáját tartotta maga előtt figyelmeztetően.
- Ezek szerint nem kaptál parancsot rá - állapította meg Shiki, kielemezve a fiú reakcióit. Az évek rutinjának köszönhetően már messziről felismerte a gesztusok és elejtett félmondatok mögé rejtett valódi értelmet és üzenetet. - Karmos annyira nem is volt ostoba, mint ahogyan azt sokan feltételezték - magyarázta türelmesen. - Csak nem rájött valamire? - A tónus hideg gúnnyal csendült fel a holt térben, végigkarmolva Akira gerincét.
- Karmos amúgy is a NEF listáján volt. Csak megszabadítottam a világot egy ilyen alaktól - válaszolta színtelenül, igyekezve uralkodni indulatain. Egy finom verítékcsepp indult el lefelé a hátán, végigmarva bőrét.
- Hm. Nem kellene ennyi érzelmet keverned a munkádba fiú - lépett előrébb Shiki, ajkain folyamatosan ott játszadozott az a veszélyes félmosoly, ami miatt Akira képtelen volt megállapítani valódi szándékait. - Tehát el akartad tenni Karmost láb alól, és engem használtál fel a kivégzésére. Aya pedig a csali szerepében tündökölt. Ez nagyon csúnya dolog volt - cancogott gúnyosan, és egyik ujját lazán a szegecsekkel kivert övébe bújtatta. - Csak nem tartottál attól, hogy nem tudod megölni?
- Megtehettem volna - válaszolta Akira hidegen.
- Nos, miért nem történt meg? - tárta szét karjait Shiki.
- Nem cselekedhettem - szűrte ki fogai között.
- Lássuk miért is nem? - húzta tovább gonosz mosollyal a fiú pattanásig feszült idegeit. - Aha, megvan! Mert nem kaptál parancsot, így elvégeztetted mással a munkát - fejezte be a mondatot. - Végig sejtettem, hogy csapda volt az egész „elrablósdi". Azt is, hogy te állsz mögötte - közölte hidegen a tényeket. Figyelmét nem kerülte el a vele szemben álló fiú apró rándulása. Egy pillanatig vagy talán annyi ideig sem tartott, amíg megrebbent a fiú hosszú szempillája. Akira bármennyire is szeretett volna uralkodni a félelmén és az indulatain, nem tudta azokat maximálisan kordában tartani. Shiki pedig azonnal kiszimatolta a rettegés átható szagát. Hullámokban áradt a vele szemben álló ügynökről, beburkolva a játékteret. - Tudod, a NEF büszke lehet rád - kezdett bele vontatottan. Akira azonnal felkapta a fejét, tőre éle felett bizalmatlanul méregetve a rubint tekintetet. Figyelme egy pillanatra sem lankadt. - Pontosan ilyen gátlástalan és elszánt kisfiúkat szoktak önkéntes halálba küldeni - fejtette ki hidegen és érzéketlenül elképzeléseit. Akira egyik keze idegesen megrándult, szemei elszánt dühvel csillogtak. - Kössünk egy egyezséget! - vetette fel ridegen.
- Miféle egyezségre gondol? - szűkítette össze gyanakvóan a szemeit, védekező állásba helyezkedve.
- Gyanakvó vagy! - morrant fel hidegen.
- Miért ne lennék az? - kérdezett vissza azonnal. Egy pillanatig még figyelte a kifejezéstelen szemeket, majd nagy nehezen belement a férfi által állított csapdába. Tudta, hogy Shiki csak játszani akar vele. Talán unalomból, talán más miatt. Nála sohasem lehetett tudni, mik voltak a tettei mögött meghúzódó valódi szándékok.
- Egyszerűek a feltételeim. Ha legyőzöl, önként átadom magamat a NEF-nek. De ha nem, akkor meghalsz - közölte egyszerűen.
- Előtte lenne még egy kérdésem - vágott közbe Akira, húzva az időt a válaszadással. - Hol van az Il Re? Önnek tudnia kell! - Úgy tűnt, nem érdekli egykori felettese ajánlata. Valójában csak arra tudott gondolni, Shiki mire akart kilyukadni általa. Mert abban biztos volt, hogy nem minden ok nélkül vetette fel az ajánlatát. - Mire készülhet? - szorította össze fogait, és összerándult a férfi mozdulatára. Shiki az egyik szemöldökét felvonva óvatosan elmosolyodott.
- Tudnom kell... Valóban - értett egyet lustán. - Mennyi ideje is dolgozunk együtt? - kérdezte halkan. - Úgy gondolom elég ideje ahhoz, hogy neked igazán sejtened kellene, ki a célpontod - nézett rá komolyan. A fiú szemei egy pillanatra elkerekedtek, ahogy a felismerés villámcsapásként érte. Egy lépést hátrált előle, hátha ezzel is távolabb kerülhet tőle. Kését harcra készen, elszántan tartotta maga előtt. - Mindenre elszánt vagy ugye? - hunyta le egy pillanatra a szemeit, hogy még hidegebben nézhessen a vele szemben szobrozó árulóra.
- Nos? - tárta szét karjait nyugodtan. - Mi legyen a fogadással?
- Legyen - csikorgatta meg fogait egymáson Akira. Az esélytelenek nyugalmával emelte maga elé a tőrét, mégis úgy döntött, hogy megpróbálja. Szemeit egy pillanatra lehunyta, hogy visszaemlékezhessen azokra az időkre, amikor még boldogan és reményekkel telve vállalta el ezt a küldetést, bízva abban, hogy bizonyíthat. Most itt a lehetőség. Csak rajta áll vagy bukik a küldetés sikere. Bár... Most, hogy tudta tulajdonképpen kivel is néz szembe nem tartotta kétségesnek, hogy kettejük közül ki fog kikerülni győztesen. - Sajnálom Aya! Másra hárul a feladat, hogy megmentsen - nyitotta fel pilláit, és elszántan előreugrott.

 

***

- Amint a helyzet kritikusra fordul, és bármilyen hallod? Aya figyelj rám! - hallotta ismét a határozott hangot, amely visszahozta az élők fagyott sorai közé. A kórházi lámpák hidegen pattogtak a folyosó végeérhetetlenül hosszú falai között, elcikázva a siető lábak, és az újonnan betolt betegek kocsijai között. - Bármilyen jellegű okot látsz arra... Mármint úgy érzed, hogy rohamod lehet, és fennáll a fenyegetettség veszélye akkor... Onnantól az előírt adagokban szedned kell a gyógyszert! Oké? Érted amit mondok? Csak bólints! Emlékezz arra, hogy mit mondott az orvos. - A kerekek annyira hangosak voltak, ahogy sikoltva elgurultak mellette. Mindenhonnan sebtében felállított diagnózisok sorait, cafatait hallgatta. Értelmetlen szódarabokként találtak utat fülébe. - Bármilyen stresszhelyzet előidézheti a rohamokat, és elvezethet a halálos lökethez is. Tudom, erről nehéz így beszélni... De kérlek, csak tartsd be az utasításait, és nem lesz gond - csengett fülébe Hayate szakadozott hangja. - Mennyire aggódott értem. Vagy ez is csak a játéka része lett volna? Hayate. Aki segíteni akart nekem. Akiről azt állítják, hogy becsapott. Vajon kicsoda ő valójában? Vajon valóban igaza van Shikinek? Lehetséges ez? Csak azért szedetné velem a gyógyszert, hogy függővé tegyen? De akkor... Miért nem kellett állandóan szednem? Egy darabig nem volt rá szükségem, és nem lettem rosszul... Persze, hiszen valójában csak stresszhelyzetekben kell szednem ezt az adagot. Amúgy, ha nem áll fenn semmi, nem kell. Bár... Ez az egész érdekes. Olyan gyógyszer, amit csak esetenként kell szedni? Meg... Fura, hogy ez az asztma dolog azóta derült ki, hogy Hayate megjelent az életemben... Vagy... Lehet, hogy csak beképzelem? Nem tudom, nem... Istenem! - nézett fel a plafonra és lassan felült az ágyon. Szakadozott gondolatai illékony foszlányokként férkőztek elméjébe, egyre erősítve a benne dagadó gyanakvást. - Hayate... - Most sokkal erősebbnek érezte magát, és kevésbé bódultnak, mint mielőtt lefeküdt aludni. - Lehet, hogy valójában nem vagyok beteg? De az orvos... Egy orvos is megmondta. - Harapta be ajkait. - Megmondta és? - kérdezett vissza egy aprócska hang a fejében. - Kinek az ismerőse volt az az orvos? Nos? Akkor? Van még kérdésed? - Lassan megrázta a fejét, szemébe apró könnyek gyűltek. - Nem hihetek Shikinek! Lehet, hogy éppen ő akar megölni, és ez az egész túsz dolog csak álca? Vagy mégsem? Hiszen azt mondta szüksége van rám a cseréhez. Akkor viszont feltehető, hogy igazat mondott. De ez lehetetlen, mert... Mert az, meg amúgy is. Csak egy nap telt el, és nem is szedem régóta... Vagyis... Akkor sincs igaza - győzködte magát némán, pedig ő is érzékelte, hogy valami nincsen vele rendben. Az állandó kábultság, az időnként rátörő rosszullétek és utána ismételten a tisztaság fázisa. - Tényleg úgy viselkedem, mint egy függő - nyúlt az ágy mellé helyezett asztalkára állított vizes pohara felé. Óvatosan belekortyolt, és kikémlelt a koszos ablakon. Talán egyszer majd megtisztítja, hogy jobban láthassa az ablakon túl elterülő tájat. Lehetséges, hogy a kert szép tavasszal. - Legalábbis, sok mindent széppé lehetne itt tenni - gondolkodott tovább némán, de ujjai szorosabban zárultak a hideg üvegpohár köré. - Miken jár a fejem? Nemsokára hazakerülök, ha egyáltalán... - szorította össze szemeit lemondóan - van rá esélyem, hogy hazakerüljek. - Fel sem nézett a nyíló ajtóra, úgy mormolta a belépőnek.
- Akira! Ne haragudj, hogy... - emelte fel fejét, és szemei döbbenten meredtek tágra a belépő férfi láttán. - Te? - csúszott ki ajkai közül a halkan susogó kérdés. - Mit keresel itt? Hogyan jutottál be? - állt fel az ágy mellett, és remegve hátrébb lépett. A pohár tompa koppanással gurult el a szőnyegen, szétfröcskölve a benne levő vizet.

 

***

A telefon berregő zúgása töltötte be a raktár fülledt, izzadt levegőjét. Shiki egy gyors mozdulattal nyúlt az övénél rögzített telefon felé, és füléhez emelve belemorrant.
- Mondd! - utasította halkan a vonal másik végén levő alakot.
- Az öcséd útban van Aya felé. Likvidáljam? - kérdezte szárazon, mire Shiki keze azonnal megdermedt.
- Ha szükséges - morrant bele érzéketlenül. - A lánynak a Múzeumban kell maradnia, amíg oda nem érek. Téged nem láthat meg. Ha kell, készítsd elő az óvóhelyet! - Letekintett az előtte fekvő testre. Egy szó nélkül fordított hátat a fiúnak, aki lehunyt szemmel, sápadtan hevert a földön. Mintha csak aludna. Szempillái súlyosan hullottak szeme elé, a düh pedig lassú hullámokban öntötte el agyát. Az egész összeesküvés kezdett kibontakozni előtte. Egyik oldalról a NEF, a másikról Nano támadta. Már csak arra akart rájönni, hogy esetleg van-e átfedés a két fél között? - Vagy ez megint csak Nano önálló játéka lenne? - Biztos volt benne, hogy a háttérben ő mozgatja a szálakat. De azt igazán szerette volna tudni, miért választott ennyire bonyolult és összetett utat az elérésére? - Ostoba kérdés! Nano mindig szeretett játszani. Most pedig itt van ez az idióta kölyök is - fújta ki fáradtan a levegőt. Kezdte megunni, hogy a drága kis szöszi büntetlenül megússza a portyáit, és most egyáltalán nem volt jókedvében ahhoz, hogy még az öccse apró kis húzásait is tolerálja. Ez pedig nem jelentett semmilyen kecsegtető dolgot az ügybuzgó, agyalágyult kölyök számára. Még nem tudta, hogyan fogja engedelmességre kényszeríteni, de úgy döntött elsőnek elegendő lesz a jól begyakorolt testvéri üdvözlés. Első körben szét fogja rúgni az öccse seggét. - A második kör pedig Nanoé - sötétült el a vöröses szempár.

***

- Hogy jutottál be? - kezdett lassan elhátrálni Rinn elől, aki értetlenül figyelte a lány reakcióját.
- Azért jöttem, hogy kivigyelek - lépett felé egyet, de Aya azonnal elhátrált előle, rémülten szegezve zavaros pillantását Rinnére. A bizalmatlanság kiült hófehér arcára még sápadtabbá változtatva így is fáradt arcvonásait.
- Nem tartott ez egy kicsit sokáig? Ez a kiszabadítási akció? - kérdezte lassan, és merev ujjaival a háta mögé felállított kancsó után tapogatózott. Örülnie kellett volna, hogy itt van a fiú, mégis annyira hihetetlennek találta a felbukkanását, hogy egyszeriben nem tudott úgy nézni rá, mint megmentőre. Kérdezhette volna magától, hogy miért nem tölti el felhőtlen boldogság, miért nem ugrik Rinn nyakába, és könyörög neki, hogy vigye ki innen? Miért? Hiszen, erre vágyott. - Örülnöm kellene, hiszen erre vártam... Ez töltött el reménnyel minden egyes nap, amikor felébredtem ebben a pokolban. Mégis... Ott van bennem ez a mégis. - Valahogy, most inkább gyanúsnak és irreálisnak látta a felbukkanását, a váratlan mentőakcióját.
Toshima.
Toshima felvértezte őt a bizalmatlanság és előítéletek pozitív stratégiájával. A szeráj óta tudta, hogy nem minden az aminek látszik. Elegáns ruhába bújtatott, kellemes hangon csevegő férfiak is lehetnek szörnyetegek... És látszólag a hidegvérű gyilkosoknál is lehetett menedékre lelni. Még ha ez a menedék időleges is volt és puszta érdekből fakadt. Hideg ujjait csak tovább hűtötte a jeges vízzel feltöltött üvegdarab, bénító zsibbadtságot és egyben természetfeletti nyugalmat árasztva szét idegeiben. - Mi van, ha ő is áruló? Ha ő is olyan, mint Hayate? - száguldoztak fejében a gondolatok, parttalanul követve egymást. - De ki tudja, hogy Hayate valóban vétkes-e bármiben is? Egy biztos - nézett rá elszántan. - Tudni akarom, hogy valóban szedették-e velem a gyógyszereket.
- Mondd Rinn... Mennyire ismered Hayatét? - kérdezte lágyan mégis magabiztosan. Egy pillanatra megindult vele a szoba, de azonnal elpislogta a szemei előtt táncoló, összefolyó képeket. A szőke fiú megtorpant, és gyanakodva mérte végig a lány.
- Érdekes kérdéseket teszel fel Aya - suttogta halkan, ismét megpróbálva felé lépni.
- Ne! - kiáltott rá a lány. - Maradj ott! - szólította fel rémülten. Elhátrált a fürdőhöz, félkörívben haladva az ajtó felé. - Vá-válaszolj! - parancsolta akadozva, és megremegve tovább botladozott.
- Azért vagyok itt, hogy kivigyelek. Kérlek, nyugodj meg! - mosolygott rá szikrázó mosolyával. - Nem sokat tudok róla, csak azt, hogy jót akar neked.
- Hogy jót?! - kérdezte hisztérikusan, és felnevetett. - Minden bizonnyal ezért tömött placebókkal, hátha egy magatehetetlen kis barom leszek? Ha?! - tombolt dühödten.
- Aya cssss, kérlek! Nem tudom, miről beszélsz - meredtek tágra szemei. - De kérlek, csendesebben... Még meghallanak - akart közelebb lépni hozzá, de a lány ebben a pillanatban kettétörte az üvegkancsót a mellette tornyosuló könyvespolcon. Őrült kacagás csendült fel a szobában. Pokoli bosszútól csepegő. Kéjes élvezettel nézte, ahogy Rinn sápadtan mered a nyakára, és az onnan szivárgó vércsíkra. A szilánkok lágyan karmolták fel a bőrt ütőere felett, Aya pedig megdicsőülten nézett a magatehetetlenül hátráló fiúra. - A blöff sikere a kivitelezésben rejlik - vigyorgott magában, és megnedvesítette ajkait.
- Nos? Mit is tudsz róla? Tudod mi a jó egy gyógyszeresben? Hogy nekik minden kurvára mindegy! - nevetett fel, és lágy csókot lehelve a vérével dekorált üvegre, rávigyorgott az iszonyattal telt kék szempárra.
- Aya te... Jól vagy? - A fiú mindig mosolygós arcán döbbenet és értetlenség honolt.
- Jól?! - bosszankodott, tovább játszva szerepét. - Úgy nézek én ki, mint aki rendben van?! Idióta! Majd jól leszek - lihegte -, ha beszélsz.
- Nem tudok semmit - emelte maga elé védekezésképpen kezeit.
- Ugyan, ugyan! - duruzsolta lágyan, szemeit összeszűkítve. Rekedtes kacagása betöltötte a szobát. - Csak nem meghall valaki! - dalolta, és ismét nyakához simította a töredezett üveget.
- Oké Aya, higgadj le! - csitította Rinn, igyekezve megőrizni látszólagos nyugalmát. Leblokkolva nézte az előtte hajladozó lányt, aki öngyilkos táncával lejtett egyre közelebb és közelebb az ajtóhoz. Mégsem merte megállítani. - Nem tudok semmit a gyógyszereidről. Azt viszont tudom, hogy neki és Shikinek valami közük van egymáshoz. Ennyit tudok.
- Rinn drága, ostoba lennék elhinni neked, hogy csak ennyit tudsz. Besétálsz ide a semmiből. Mondd csak hogyan? Az egészet már előre kitaláltátok - csillant fel a gyanakvás szikrája elsötétült pilláiban.
- Aya, ez így ebben a formában nem igaz - kezdte a fiú, de a lány közbevágott.
- Hallgass! Az egész egy csapda volt, még lehet, hogy a betegségem is. Csak azt szeretném tudni miért?! - kiabált rá. - Úgyhogy, nagyon ajánlom, hogy megszólalj... Vagy kiáltsak az őröknek? Akkor majd talán megered a nyelved?
- Aya, esküszöm... Ennyit tudok. Nézd! - tette le elé a kardját, és lassan térdre ereszkedve meghajolt. - Nézd! Ha akarod menj el, csak tedd le azt az éles szart - suttogta könyörögve. Szikrázóan tiszta kék szemei rámeredtek a lány zavaros, zöldes árnyalatú tekintetére. - Aya kérlek!
- Valóban? - suttogta Aya, és elbizonytalanodva eresztette lejjebb az üveget. Lassan kezdett el az ajtó felé evickélni, és megállva előtte, ismét visszanézett a térdeplőállásban várakozó fiúra. - Valóban hihetek neki? Hiszen ő mindig ott volt. Segített - emlékeztette magát, és egyik kezével gyorsan kitapintotta a zárba simuló kulcsot. Shiki az elővigyázatosság kedvéért mindig ott tartotta a kulcsot, ha éppen rá akarná zárnia az ajtót. - Igen Aya, ezt tette. De ki tudja valójában miért segített? - gyanakodva pásztázta végig a fiú testtartását, igyekezve felmérni, vajon milyen esélye lehet arra, hogy támadjon. - Ebből a tartásból ítélve nem sok, de soha nem lehet tudni. Rinn is egy résztvevő az Igurán... Ki tudja mennyire ügyes? Fürge? Vagy éppen hidegvérű gyilkos? - feszülten beszívta a levegőt, és villámként cikázva száguldott ki az ajtón, maga mögött hangosan bevágva azt. Gyorsan ráfordította a kulcsot, és halk sikítással pattant el tőle, ahogy Rinn nekiugrott a bezárt ajtónak.
- Nyisd ki! Aya, ez nem jó játék. Hallod?! - hallatszott bentről Rinn feszült hangja. Rémülten tapogatózott tovább a fal mentén, majd megdermedt. Hallotta a tompa morgást, és a halk lábdobogást, mely felhangzott a szobában. Az első tompa ütés elérte, és megremegtette a faszerkezetet. - Megpróbálja betörni! - sikították idegszálai, és kissé megbotlott, ahogy rémülten rohanni kezdett. Szinte hármasával ugrálta át a fokokat, végül a korlátba két kézzel kapaszkodva átugrotta az utolsó öt fokot. Nagy szusszanással érkezett a hideg kőre, és mezítláb rombolt tovább a bejárat felé, elsuhanva a szoborerdőben ugyanolyan kísérteties torzóvá válva, mint a Múzeumot jelentő képzőművészeti maradványok. Igyekezett minél kiegyensúlyozottabban szedni a levegőt, és a bejárati ajtót kivágva szélvészként perdült ki rajta. Hátát nekivetette a hideg kőfalnak, és életében először olyat tett, amire egyáltalán nem számított. Esdekelve nézett körbe a csupasz fák és lemeztelenedett falak között belegázolva az avarba. Segítséget kért. Tőlük.
- Van itt valaki? - vacogta halkan, és karjait maga körül összefonva el kezdett hátrálni a bejárat elől. Megbűvölve meredt a homályos belső térre, várva, hogy Rinn őrültként kirontson az ajtón, és lekaszabolja. Volt a fiúban valami félelmetes. Vagy csak ő képzelte már ezt is magának? Mégis... Volt benne valami, ami miatt képtelen volt megbízni benne és bárki másban, aki valamilyen módon Hayatéhoz kapcsolódott. Fázósan megremegett, majd egy nagyobb követ felvéve a földről tovább hátrált. Belérekedt a levegő, amikor nekiütközött egy mögötte álló testnek. - Istenem ne! - lehelte maga elé, és tágra meredt szemekkel perdült meg, hogy a mögötte álló arcába vágja a követ.
Shiki a pillanatok törtrésze alatt kapta ki a nő kezéből követ, magához rántva a vadul fújtató Ayakát. A következő pillanatban már berántotta az egyik széles törzsű fa mögé, és onnan mérte fel a terepet. - Látszólag minden csendes - állapította meg Shiki némán, és lepillantott az ölében ficergő lányra.
- Eresszen el! - sziszegte mérgesen Aya, és megpróbált kibújni a férfi karjából.
- Ha megmozdul valószínűleg lepuffantják, kedves - mordult fel hideg dühvel a hangjában, mire a nő azonnal elhallgatott. Mind a ketten megdermedtek, majd Aya egy végtelenül hosszúra nyúlt pillanattal később megszólalt.
- Hol...? Hol vannak az őrök? - kérdezte halkan, mire Shiki felmordulva elpillantott a feje felett.
- Ez egy jó kérdés - morogta halkan. Azonnal elővette a telefont, és még mindig az udvart és a Múzeumot pásztázva benyomta a visszahívás gombot.
- Merre van? - kérdezte hidegen. - Értem. Merre indult? - kérdezte tovább. - Hányan maradtak? Értem. A többi? Jó. - Aya feje egyre inkább zsongott a rengeteg rövid kérdéstől és választól, mégis a kíváncsisága egyre inkább fokozódott, ahogy a hideg, kifejezéstelen arcra nézett. Próbált olvasni a vonásairól, de egyszerűen képtelen volt rá. - Túlzottan jól el tudta rejteni az érzelmeit. Már ha voltak - húzta el ajkait, és tovább nézte a vörös szemeket. - Készítsd elő az óvóhelyet, ott húzzuk meg magunkat, ameddig nem készítem elő megfelelően a Múzeumot. Hívd Arbitrot, hogy a szervezés időlegesen felfüggesztve. - Mintha nem érné soha semmi meglepetésként - tanulmányozta tovább a férfi arcát.
- Mi történik? - kérdezte Aya halkan, és remegve figyelte a némán pakoló férfit. Shiki kinyomta a telefont, és eltéve azt, maga után húzta a lányt.
- Áthelyezzük a szállásunkat - felelte röviden. - Most pedig azt fogja tenni, amit mondok, és úgy biztosan életben marad - pillantott le rá, és szemei letévedtek a lány meztelen talpaira. - Cipő? - húzta össze a szemeit, mire Aya mérgesen felhorkantott.
- A hogyan meneküljek ki a Múzeumból, és a vajon melyik ruhámat vegyem fel kérdések közül az előbbi bizonyult fontosabbnak - meredt rá dühödten. - Bár valójában sétálni akartam egyet a kertben. Mezítláb, mert az annyira jó! Mellesleg örülhetne! - vágta csípőre kezeit. - Tettem önnek egy szívességet és nem adtam magam az ellenség kezére - fejezte be dühödt, hisztériás ömlengését, majd döbbenten meredt a férfi szemeibe. A pimaszsága miatt gondolatban újra és újra felképelte magát. Vékony jégen táncolt. Nagyon is vékonyan. Így is az életéért küzdött, erre még Shikivel is így beszél. A férfi ajkai meg sem rezdültek, csak egy hosszú pillanatig a nőt nézte, lustán tanulmányozva annak vonásait. - Most... Most megöl! - pánikolt Aya némán, és megpróbált ellépni előle. A csuklójára szoruló vasmarok megakadályozta ebben.
- Ayaka-sama, meg akar halni? - duruzsolta halkan, a lány ereiben mégis jéggé fagyott a vér.
- Ne... nem - susogta elsápadva.
- Nem hallom - nézett rá szigorúan Shiki, mire a lány nyelt egyet.
- Nem - mondta egy árnyalattal hangosabban.
- Nem szeretem ismételni magamat, úgyhogy csak egyszer mondom el. - Aya azonnal összerezzent a hideg tónustól. Folyékony savként marta végig bőrét. - Még egy ilyen mondat, és elnyisszantom a bájos torkát - fejezte be kedvesen, és a nő kezét megragadva körbenézett. - Oda fusson, amerre mondom értette? - parancsolta ellentmondást nem tűrően.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés