Ayaka=Napsugár, napfény a név jelentése.

I. kötet/15. fejezet: Az építőkocka

A kockák egymásra halmozva feküdtek az asztalon, nem mutatva semmilyen egységes formát, nem követve semmilyen alkotói elképzelést. Csak egy hanyag kupacba borítva pihentek, és várták, hogy végre valaki formáljon belőlük valamit, ami testetlenül bennük szunnyadt. Talán egy épületet vagy egy alagutat. Bármit, amely valamilyen funkcióval rendelkezik.
Most lényegüktől megfosztva hevertek a sima felületen. Minden koncepció nélkül széthullva várakozni, úgy hogy nem ölthetnek semmilyen formát... Nem egy építőelem sajátja. A részek feladata, hogy szépen beolvadjanak a nagyobb egészbe, és láthatatlanul elszivárogva, eltűnve benne alaktalanná váljanak. Azonban formájuk és vonalaik mégis léteznek, nem vesznek el.
Shiki karba tett kezekkel várakozott az egyik széken komoran figyelve az alvó nő reakcióit. Kémeit már szétküldte a felderítés végett.
- Ha Nano itt van, azt mindenképpen tudni fogom - nézett maga elé érzelemmentes arccal. Egyáltalán nem zaklatta fel a tény, hogy Nano megérkezett. - Végre - gondolta sötéten.
Aya halkan felsóhajtott, és átfordult a másik oldalára. Mély álomban hevert, keze néha megrándult, míg arcvonásai kissé összeráncolódtak. Az álomvilág, mintha fogságba ejtette volna. A testén és elméjén átfutó láthatatlan béklyók nem akarták volna elengedni a szabadulásra vágyó rabot.
Halk nyöszörgés szökött ki a nő ajkain, majd egy ásítás kíséretében kinyújtóztatta recsegő-ropogó tagjait. Fáradtan beletúrva hosszú hajába nyitotta fel szemhéjait, üres tekintettel bámulva maga fölé a csupasz plafonra. Ujjai kissé elakadtak kócos tincseiben, de kisebb küszködés árán kirángatta őket a pókháló szerű hajból. Morogva elsöpörte az arcába lógó hajtincseket, és frusztráltan fújtatva mormogott orra alá. Nem nézett a férfira pedig tudta, hogy ott ül mellette. Shiki némán figyelte a nő arcát, akárcsak egy kísérleti állatkáét, akinek reakcióit fürkészte az orvosa.
- Minek van itt? - kérdezte Aya vontatottan, nem pillantva a férfira. Szempillái még mindig súlyos ólomszálakként akartak szemeire záródni. Fáradt volt és kimerült.
- Jobban van? - hangzott válasz gyanánt a semmitmondó, üres kérdés. Nem volt mögötte különösebb figyelem vagy érdeklődés. Csak egy puszta mondat volt, egy állapotfelmérés része.
- Mihez képest? - pislogott Aya néhányat, és ajkait elhúzva lassan feltornászta magát az ágyon. Kissé megremegett, mintha nem tudta volna megtartani a saját súlyát. - Remélem, nem hiszi azt, hogy komolyan vettem a szavait - jelentette ki hidegen, de ajkain át egyre szaggatottabban kapkodta a szobában megülő áporodott levegőt.
- Nem különösebben érdekel - vonta meg a vállát Shiki, pillantását egy percre sem véve le a nő tompán csillogó barna szeméről.
- Akkor hasonlóan gondolkodunk egymás felől - mormolta Aya, és lassan kikecmergett a takaró alól. Erőtlenül megtámaszkodva kezein kicsusszant az ágy szélére. Megpróbált felemelkedni, de kísérletei újra és újra kudarcba fulladtak.
Nem nyúlt felé senki segítség gyanánt. Shiki unottan figyelte a nő erőlködését, és végtagjainak kocsonyás remegését.
- Még ahhoz sincs ereje, hogy felálljon - szűkítette össze szemeit.
- Nem gondolta meg magát? - nézett rá Aya lihegve, kifáradva az erőlködéstől. Egyszerűen nem tudott parancsolni az izmainak. Mintha nem is a saját testét próbálta volna irányítani. - Irányítani ezt a tetemet? Inkább rab vagyok ebben a testben - harapta be ajkait.
- A mondvacsinált betegségére gondol? - kérdezte a férfi lágyan. Bőrnadrágja kissé megreccsent, ahogy egyik lábát átvette a másikon.
- Nem mondvacsinált - morogta Aya az orra alatt, és egy nagy lendületet véve, talpra küzdötte magát. Kissé billegve megállt.
- Hm - mordult fel a férfi kissé megvetően. - Nem - válaszolta egyszerűen.
- Akkor most minek van itt? Hogy kiélvezze a diadalát? Tessék! - tárta szét karjait a lány. - Tessék, nézzen csak! - vágta hozzá élesen. - Jó érzés egy kriplit bámulni? Ha? - vonta fel szemöldökeit.
- Ebben a pillanatban nem kriplinek látom, hanem egy szánalmas nőszemélynek - fúrta bele vörös pillantását a nőébe.
- Ch! - ciccent fel Aya dühödten. - Kiszórakozta magát? - szűrte ki indulatosan fogai között.
- Nem szórakozásból pesztrálok egy magatehetetlen nőcskét - válaszolta a férfi ridegen. Szíven ütötte a férfi kemény mondata.
- Egyáltalán, mit érdekel, mit gondol? - harapta be vékony ajkait. Egyik keze kissé ökölbe szorult, majd egy mély lélegzetet véve lenyugtatta magát.
- Kifelé! - utasította ridegen, de lábai azonnal összecsuklottak alatta. - Francba! - szitkozódott némán. - Hová tűnt az erőm? Miért pont most? Pont előtte?
- Mint mindig, most is elfelejti, hogy az én otthonom vendégszeretetét élvezi - emelkedett fel Shiki, és a vadul reszkető lányhoz lépve felemelte. Cseppet sem gyengéden az ágyra dobta, majd fölé tornyosulva rámeredt. - Menjen le reggelizni!
- Nem vagyok éhes... - hadakozott elutasítóan Aya, de Shiki azonnal közbevágott.
- Azt hiszem, nem érti, hogy ez nem szívességkérés vagy tanács - perdült sarkon és határozottan elvágtatott az ajtó irányába. Kesztyűs keze éles nyikorgással súrlódott a finom fémhez, ahogy hozzáért, és lenyomta. - Mihez kezdjek egy halott cserealappal? - vetette hátra a válla felett, nem fordítva felé arcát.
A lány hosszan nézett utána, és testét kirázta a hideg, ahogy a meglebbenő bőrkabátra meredt.
- Mennyire furcsán fémes illata volt annak a kabátnak, amikor betakart vele. Mintha beleivódott volna a vér, és az párolgott volna ki az anyagból. Micsoda hülye gondolatok - rázta meg kissé a fejét, de azonnal rájött mennyire rosszul tette. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, ahogy beléhasított a fejfájás.
Tompán, zúgó fejjel ült az ágyon. Szoborrá dermedve, mintha nem mozdulhatna abból a pontból, amelybe Shiki helyezte. Tagjaiba zsibbasztó fáradság költözött, amit nem tudott mire vélni. Hirtelen minden ismét annyira lassú, annyira vontatott lett körülötte. Egy lelassított filmszalaghoz hasonlóan pergett előtte az események sorozata. Megfigyelhetett mindent. Mint egy néző. Az ütemesen, szaggatottan pergő képkockák bágyadt imbolygással követték egymást, egyre elmosódottabbá téve a vékony határt álom és valóság között.
Pokolian fájt a feje.
Pillantása az asztalon nyugvó építőkockákra terelődött. Nem emlékezett arra, hogy mikor kerültek a szobájába. Hátrahanyatlott az ágyon, és szemeit lehunyva felsóhajtott.
- Mindenkinek megvan a maga helye és rendeltetése. Ezt nevezzük sorsnak - jutottak eszébe nagyapja szavai, ahogy fejét félrefordítva újra a kockákra nézett.
Félálomba zuhanva figyelte önmagát, mintha nem is a saját testében lenne. Mit látott maga előtt? Egy tehetetlen, kócos hajú bábot, akit öltöztetnek, etetnek. Akinek a sorsa felől mások döntenek. Mély lélegzetet vett, és úgy döntött megvárja, amíg lecsillapodik benne a tompán doboló fájdalom. - Meg kell nyugodnom. Amúgy is... Minek állt elő ilyen hazugsággal? - tanulmányozta tovább a játékos elemeket. - Hogy nem vagyok beteg? Dehogynem vagyok az, a fene egye meg! - sziszegett fel indulatosan. Szemeit lassan felnyitotta, és örömmel érzékelte, hogy az eddig tagjait uraló fájdalmasan feszítő bizsergés semmivé omlott. Nem kérdezte meg magától, hogy miért nem érez semmit. Nem mert belegondolni a következményekbe.
Tudta, hogy az állapota egyre érdekesebb és aggasztóbb; de úgy gondolta, reakciója teljesen természetes. Fogva tartja egy vérengző, kegyetlen fickó, aki ki akarja szolgáltatni az apjának ezzel elvéve tőle a szabadságát. A szabad döntések sorozatát, melyhez mindenkinek joga volt. Még neki is.
A szeráj borzalmai... Arbitro állandó gúnyolódásai... Ki tudna, ilyen körülmények között nyugodtan élni?
- Hayate mondta is, hogy bármikor mélyülhetnek a tüneteim, ha a szervezetemet véletlenül stressz éri, vagy nem várt sokkhatás... Hát most kijutott belőle jócskán - húzta el ajkait. - Ilyenkor csak be kell vennem a gyógyszereket, és máris jobban leszek - pilláit lehunyta, és elmorzsolt egy kiszökkenő, gyenge könnycseppet. - Hayate - suttogta maga elé szomorúan.
Hiányzol.

 

***

Újra érezte az átható gyógyszerillatot, a tisztítószerek maró, torokszorító szagát. Lekúsztak gyomrába ideges görcsbe rántva azt.
A férfi keskeny keze lágyan simított végig haján. Szőke tincsei finoman meglebbenve sodorták orrába a fanyar illatot. Ez az aroma mindig körüllengte Hayatét. Annyira megnyugtatta a közelsége, mint még soha senkié. Talán egyedül a nagyapja gyakorolt rá ilyen hatást. De ő már régen meghalt.
Egy bérgyilkos behatolt a főhadiszállásra, és megölte. Azóta sem tudják ki lehetett a merénylő.
- Nem kell aggódnod - nézett rá Hayate, és gyengéden megcsókolta az ajkait. Szája meleg volt és kellemes érintésű. - Nemsokára rendbe jössz a gyógyszerek segítségével. Beszéltem az orvossal, és nem lesz gond - húzta magához közelebb a lányt.
- Gondolod? Apa nagyon aggódott miattam, bár ő azt hitte egyszerű pánikrohamom volt - húzta el ajkait Aya.
- Takada-san az egyik legkiválóbb specialista az országban - simította arcát a nőéhez, és szinte dorombolva beleharapott annak nyakába.
- Még jó, hogy ismered - sóhajtotta Aya fáradtan, és egyszerre emelkedtek fel, amikor a váróterem hideg fehérségében feltűnt az őket kísérő nővér. Köpenye lágyan lebegett utána, ezzel is erősítve az Ayában eluralkodó nyomasztó érzéseket.
Nem voltak sokan, csak három pár várakozott a hosszú, végeláthatatlan folyosón. A néma csendet a neonlámpák halkan vibráló pattogása, és az óvatosan közeledő macskaléptek zaja törte meg.
- Ayaka-sama, Hayate-san! Kérem, fáradjanak utánam! - utasította őket a nővér halk, kimért hangján.
Lépteik zaját lassan elnyelte a vakító fehérség, és az iroda mindent magába szippantó magánya.
„Ön súlyos beteg, Ayaka-sama."

 

***

Még mindig tisztán hallotta az erős, kellemes hangot a fülében.
„Ön súlyos beteg, Ayaka-sama."
Lassan felemelkedett az ágyról, és hajába beletúrva elindult az ajtaja felé. Nem volt kedve megfésülködni, fogat mosni. Semmihez sem volt kedve, teljesen elhagyta magát. Egy előkészített papucsba belebújva lecammogott a konyhába, és készített magának egy bögre zöld teát. Arra sem emlékezett ki vette le róla a cipőit. - Biztosan Ő volt ki más - fintorgott frusztráltan.
Szemöldökei összefutottak, amikor meghallotta a konyhába belépők éles zsivaját. Arbitro farolt be egy fiatal fiúval az oldalán. Aya érdeklődve hátranézett válla felett az érkezőkre, várva egy gúnyos megjegyzést a magas szőke férfitól. De pillantását azonnal tovább is kapta, amint meglátta Arbitro kutakodó kezét a fiú fenekén.
- Ha megbocsátanak - mormolta Aya, és szélvészként vágtatott ki a konyhából. Maga mögött még hallotta Arbitro fölényes nevetését és a fiú erőltetett kacaját. Talán rá tett megjegyzést, talán nem. Olyan személy, akivel nem kellene foglalkoznia, mégis megteszi. Még ez is bántotta. Miért nem tudott egyszerűen nem tudomást venni róluk?
Felszáguldott a lépcsőn egyenesen a szobája elé, amikor a folyosó végén meglátott egy tolóajtót.
- Oh! - csúszott ki ajkain a csodálkozás foszlánya, és azonnal megállt útjára indított mozdulatai közben.
Eddig fel sem tűnt neki, hogy van egy ajtó a szobáját övező folyosó végén. Óvatosan, folyamatosan körbekémlelve, mint egy csínytevésre készülő gyermek eltipegett az ajtóig. Kissé tétovázva meglökte azt, nem reménykedve benne, hogy esetleg kinyílhat. Legnagyobb csodálkozására a lap könnyedén elsiklott a sínen, beengedve a kintről betáncoló hideg levegőt. Kilépett a teraszra, és bögréjét szorongatva elsétált a párkányig. Kíváncsian kikémlelt a kertbe, majd lopva körbepillantott újra, hogy meggyőződhessen róla valóban egyedül van. Mélyet sóhajtva tette le maga mellé bögréjét, majd papucsait lerúgva óvatosan felevickélve kiült a párkányra. Halványan elmosolyodva figyelte a reggeli aranyló horizontot, és szemeit lehunyva, élvezte a bőrén végigsimító lágy szélrohamokat. Némelyik kissé erősebben feszült a lágy felületnek, szinte végigkarmolva a bársonyos anyagot míg a következő már megcirógatta ugyanazt a területet.
- Miért? - nyitotta fel szemeit magába roskadva. - Miért állítja azt Shiki, hogy nem vagyok beteg?
Halk neszezés hallatszott a háta mögül, és egy pillanattal később már egy forró test feszült a hátának.
- Gondoltam, hogy eléggé elszánt és bolond, hogy megkíséreljen egy újabb szökést - duruzsolta a fülébe Shiki, minden támadó él nélkül. - De, hogy innen is le akarjon ugrani? Meghaladta az elképzeléseimet - folytatta könnyedén, miközben az összegubancolódott, most éppen aranyszínű hajszálakat figyelte. A reggeli napfényben egészen más dimenzióban látta a lányt. Olyan volt, mint egy hideg, elérhetetlen szobor, amely nem képes impulzusokat adni és fogadni. Mégis az orrába kúszó illattól egy kissé elakadt a lélegzete. Még nem volt alkalma ennyire részletesen megfigyelni egyetlen embert sem.
- Miért? - kérdezte Aya tompán. - Miért mondja, hogy hazudok? - kérdezte letörten.
- Nem állítottam ezt - felelte a férfi egy rövid hallgatás után. Ayát kissé kirázta a hideg a meleg lehelettől, mely folyamatosan nyakát simogatta, ellentétezve az arcának feszülő csípős, hideg levegőt. Egy pillanatra feszült csend telepedett közéjük.
- Nem akartam leugrani - jelentette ki Aya kissé rekedtes hangon.
- Tudom - válaszolta a férfi halkan. Az újabb zavart csend fojtogatóan feszült köréjük.
- Miért? - kérdezte a nő újra, de nem lehetett eldönteni, hogy a férfitól kérdezi vagy inkább saját magától. Shiki nem válaszolt, csak várta, hogy a nő folytassa. - Miért tenné ezt velem Hayate? - adott hangot kételyeinek. - Nem tudok hinni önnek - hunyta le pilláit, és kezei összeszorultak a csésze körül.
- Úgy gondolja, az a személy, az a Hayate, sohasem árulná el? - kérdezte a férfi tárgyilagosan. Egy óvatos, félénk biccentés volt a válasz. - Feltehetően, az élet nevű nagy játékban mindenkinek megvan a maga helye, és rendeltetése. Akárcsak egy építőkockának a kirakós játékban.
Az előtte ülő háta azonnal megfeszült az elhangzott mondatra. Aya finoman fogai közé vette ajkait, és morzsolgatni kezdte. - Mintha csak a nagyapját hallaná.
- Úgy gondolja? - kérdezte reszketve, és egy hatalmasat nyelve belekortyolt teájába. A férfi nem válaszolt, így a lány újra csak biccentett.
- Mikor szándékozik tárgyalni az apámmal? - váltott témát hirtelen a lány, és lábait hintáztatva, lepillantott az alatta tátongó mélységre. Egyszerűen elsiklott a beszélgetés felett. Bizalmasnak tűnt a légkör, a férfi közelsége, a duruzsoló hangja, de még sohasem voltak ennyire távol egymástól. Talán egy külső szemlélő egy romantikus párt látna bennük, akik együtt figyelik a napfelkeltét és a napsugaraktól most ezer színben pompázó kopár tájat. Valójában két idegen nézett farkasszemet egymástól meghitt távolságra helyezkedve. Távolság, amely mégis bensőségesen béklyózhat eggyé embereket, elvéve tőlük az egymásra találás vagy az elszakadás lehetőségét. Egy olyan rabság, amit senki sem kér, senki sem akar. Észre sem véve a csuklójára záruló fémes hideget, már csak a csörgést hallja fülében. Rab lettél.
Aya válla felett felpillantott a félelmetes szempárba.
- Amint elintéztem egy kellemetlen ellenfelet - felelte a férfi kereken.
- Nahát! - húzta keserű mosolyra ajkait. - Önnek is vannak kellemetlenkedő ellenfelei? - kérdezte könnyedén, mégis minden egyes szava felért egy mérgezett kis tűvel, melyet a férfi bőre alá szúrtak.
- Minden ellenfél kellemetlen - húzta meg a vállát Shiki, és a lány két oldalán megtámaszkodva a füléhez hajolt. - Megfázhat, ha nem húz cipőt - suttogta halkan, megcirógatva ajkával az egyik hajszálat. A lány karcosan és gúnyosan felnevetett.
- Csak nem aggódik az egészségem miatt? Nem gondolja, hogy ez egy kissé irónikus? - jegyezte meg cinikusan. Shikit meglepte a nő kiegyensúlyozott viselkedése. Nyoma sem volt benne annak a tomboló őrületnek, amellyel nemrégen szembesült.
- Úgy gondolom, az irónia fogalmát tökéletesen kimeríti egy olyan személy is, aki adott esetben gyógyszerfüggővé változtatja a barátját - pillantott el a nő válla felett.
- Nem tudok hinni önnek - hajtogatta Aya, mint egy gramofon, amelynek tűje egy helyben sercegve játssza ugyanazt a dallamot.
- Ez is egy választás, bár ez nem az én gondom - vonta meg a vállát Shiki, és ellökte magát a hideg kőpárkánytól.
- Választás? Nagyon viccesen hangzik ez a szó pont az ön szájából - vágta rá Aya, és újra belekortyolt a teájába, de keze megremegett, ahogy eltartotta magától a csészét. A zöldes folyadék kibillent a pohárból, és lecsorgott az alatta pihenő avarba. Felszisszent, és lerázta kezéről a tea maradványait.
Shiki egy szó nélkül fordult sarkon, és indult el befelé a házba. Utoljára még hátrasandított a lányra, akit a kedvenc helyét találta meg a főhadiszállásán. Egy pillanatra megenyhülve nézett a barna hajszálakon táncoló aranyló és vöröses napfény cseppekre. Mintha egy apró napsugarat látott volna megtestesülni a lányban. Üresen, mégis fényesen csillogó fénysugarat.

 

***

Akira halkan hümmögött a telefonba, és finoman bólogatva komoran kikémlelt az ablakon. Egyik vállát az ablak keretének vetve figyelte a kopár kertet, és egy pillanatra döbbenten szökött magasra szemöldöke, ahogy ablaka előtt valamilyen azonosíthatatlan folyadék csorgott le sebes tempóban.
- Értettem főnök - szólt bele a vonalba, ahogy nekitámaszkodott az ablaküvegnek, és fellesett. - A közelébe férkőztem. Igen. Mind a kettejüknek. Nem, nem gyanakodnak rám, meghúzódtam. Értettem, továbbra is megfigyelem őket. Mikor indítsam a tervet? - kérdezte, miközben továbbra is felfelé kémlelt. Két meztelen talp meredt rá vissza, melyek néha meglendülve himbálóztak, az erkélyről lelógva. - Értem uram! Azonnali parancsra. Értettem.
Óvatosan kikapcsolta a telefont, nehogy megcsörrenjen, és így tudomást szerezzenek a létéről. Majd a könyvespolchoz sétálva kivette az egyik kötetet, és betéve mögé elrejtette a készüléket.
A tökéletes időzítésen múlik minden. Ha már ennyire alaposan előkészítették a tervet, nem ronthatott el semmit. Egy tökéletesen felépített terv, melyben minden egyes kocka a helyén kellett, hogy legyen.
Mint egy kirakós játékban, ahol minden egyes elemnek megvan a maga rendeltetése. Ő maga is egy ilyen mozaikja, építőkockája a tervének. Csak megfelelően kellett funkcionálnia.
Karmos túl sokat tudott a feladatáról, így evidens volt, hogy mindenképpen el kellett hallgattatnia a kellemetlenkedő, zavaró tényezőt. Méghozzá úgy, hogy közben nem vállalt részt az akcióban. Ha velük tartott volna, még a végén a Szeráj vezére vagy éppen valamelyik embere elköpte volna, amit tud róla és leleplezi.
Az pedig igazán kellemetlen lett volna. Az az ócska kis alak elég sok vizet zavart az életében és a küldetésében. De szerencsére időben fény derült az egyik kapocsra, aki ledrótozta a vezérnek a valódi kilétét. Az informátort még nagyobb mázlijára Shikiék likvidálták a szerájba való betörésük alkalmával. Bár a Karmos-féle incidensnek meg sem kellett volna történnie, egy ilyen helyzettel mindig számolni kellett. Bármikor lelepleződhet, így mindenre fel kell készülnie. Akár a menekülésre is.
- Minden tökéletesen halad - mosolyodott el elégedetten. - Következhet a kettős kelepce.

 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés