I. kötet/11. fejezet: Hiú ábránd

 

Egész úton nem nézett a férfira. Egyszerűen képtelen volt ráemelni a tekintetét anélkül, hogy félre tudta volna tenni az előítéleteit. Néma csendben ajkait harapdálva reszketett Shiki kabátjában. Ujjaival szorosan megmarkolta a puha fekete bőrt, melynek illata megnyugtatóan áramlott bele orrába. Egy szemernyit képes volt elűzni a félelmét, ahogyan körülölelte a másik melege és illata. A kabátból áramlott át belé. Belefúrta reszkető testét a biztonságot nyújtó anyagba, igyekezve átvenni annak hőmérsékletét, hogy felmelegíthesse jéggé fagyott tagjait. - Az ő kabátja, az övé. - Lopva mert csak rákukkantani, nehogy a másik észrevegye, hogy figyeli. - Vajon tudja, hogy nézem? - találgatta tanácstalanul a lány, és továbbra is szempillái alól pásztázta a vele szemben ülő kapitányt. A férfi, karba tett kezekkel némán ült, szemeit lehunyva, mintha csak aludna.
Képtelen volt elfogadni a tényt, ahogyan Shiki hidegvérrel kivégezte a Karmos nevű férfit. Túl kegyetlen volt, túl embertelen a számára. Hiába tudta, hogy a férfi a szeráj vezetője volt. Egy romlott alak, aki nőket bántott, és adott el, portékának használva a testüket. Számára nem ez volt a lényeg, hanem amit Shiki tett. Képtelen volt elégedettséget érezni, hiába mondhatná akár igazságosnak azt, amit tett. Eltaposott egy férget. Mégsem tudott önelégülten gondolni a történtekre, ítéletet hirdetve egy ember élete felett. Mert csak azt látta, hogy Shiki mire képes. Ezt pedig képtelen volt elfelejteni.
A hangokat... Azokat a borzalmas kiáltásokat és hörgéseket valószínűleg sohasem lesz képes kitörölni az emlékezetéből. A vágásokat fémesen kísérő rezonanciát, ahogyan felsikoltottak minden egyes nyisszantás után, felborzolva idegszálait, belekúszva hallójárataiba. El akarta felejteni, néma csendet akart belül. A lelkében és a fejében. Azt akarta, hogy minden ugyanúgy legyen, mint régen volt, mielőtt mindezt átélte. De már semmi nem lehetett olyan, mint régen, mert az emlékek a részeivé váltak. Az életét és az arra irányuló látásmódját megszabó komponensekké. Nem tudott eltávolodni az eseményektől, mert még nyitott szemmel is hallotta az öklendezést... A vérrel kevert bugyborékolva feltörő levegő, ami kiáramlott a feltépett torkon át. Ezt egyszerűen nem lehetett csak úgy kitörölni az emlékei közül. Pusztán attól, hogy ott volt, jelen volt, alakító tényezővé váltak a számára.
- Ez lenne ő? Ilyen lenne ő valójában? Shiki? - töprengett kétségbeesetten a lány. Őt megmentette, de mégis ott maradt benne, egy hatalmas űr, egy nyitott kérdés.
Toshimáról és a benne élő emberekről. Eddig is tudta, hogy egy teljesen más világ ez a hely. Vagy legalábbis eltérő az övéhez képest, amit eddig ismert. Bár a saját otthona sem volt egy idilli kis fészek, ezt a várost még inkább nem nevezhette annak. Egy szörnyűséges fertő volt, amely megmérgezte a benne élők lelkét. Mindenkiét egytől-egyig. Ez alól ő sem volt kivétel. Sőt, senki sem lehetett kivétel.
- Vajon Rinn is ilyen? Csak nem láttam eddig? Mert nem akarta, hogy lássam? Elképzelhető - tekintett fel szemei sarkából lopva a lehunyt szemű férfira. - Vajon én mennyit változtam? - harapott ajkaiba, ahogy kétségbeesetten belegondolt az egész menthetetlennek ítélt szituációba. - Ha senki sem kivétel ez alól, valószínűleg én is változtam valamennyit - meredt maga elé üveges szemekkel. - Vagy legalábbis kellett, hogy változzam. Félek, hogy én is ilyenné válok. Én ezt nem akarom. Csak egy olyan életre vágytam, ahol szabad lehetek. Szabadság! - szorultak ökölbe kezei a kabát anyagán, halkan megzizzentve ezzel a benne levő bélést. - Azt senki sem garantálta, hogy Toshimában a szabadság és a normális élet kéz a kézben fognak járni! - hasított belé józan eszének gúnyos tónusa. - És ez igaz is. Senki sem garantálta, hogy Toshimában gyerekjáték lesz az élet. Tudtam, hogy nehéz lesz. De, hogy mindezt át fogom élni ami eddig történt velem? Ez már túl sok. - Legszívesebben örökre lehunyta volna a szemeit, hogy ne lásson, és ne halljon többé semmit. Bárcsak elhihetné, hogy mindez csak egy rossz álom volt. Hogy ha felébred, egy teljesen más világot láthasson maga körül. Rinnt és Tourot, a gyerekeket, a Színházat, Himééket. De ez lehetetlen... Toshimát nem zárhatta ki ilyen egyszerűen az életéből; mert beléivódott.

Shiki és az emberei néma csendben utaztak a kis furgonban. Egyikük sem szólt a másikhoz. Aya így is érezte a felé irányuló neheztelést, ami ránehezedett mellkasára, alig engedve lélegzethez jutni. Nehéz volt a levegő. Haragtól és indulatoktól fűtött. Még a magas hegycsúcsokon honoló, egyre ritkuló levegőnél is súlyosabb, melyben már alig maradt pár cseppnyi oxigén. Ha belélegezte, úgy érezte a többiek haragját is magába szívja. Csendben összekucorodott a férfiak között, és ha lehetett még jobban belebújt a kabátba. Menedéket keresett. Egyszerű, ősi mozdulattal tette mindezt.
Magunkra húzni a takarót, ha félünk, hogy ne láthassunk semmit, hogy biztonságban érezhessük magunkat.
Hiú ábránd.
Vagy bekucorodni egy sarokba, ahol védelmet remélhetünk, ha rettegünk. Valójában, ez is csak egy csapda, hiszen ha utolérnek nincs tovább. Ennyi volt. A falak nem kelnek életre, hogy megvédhessenek.
A motor élénk mormolása törte meg a nehéz csendet. A benne rezgő néma vádat, amely fojtogatóan hullámzott el hozzá, felmarva a bőrét. Vagy csak beképzelte? Már nem tudta eldönteni, hogy tulajdonképpen mit miért érez. Csak beképzelné a neheztelést? Mert rápillantott arra a családra, akinek a kisfiát is nevelte? Hiszen, ők is olyan emberek voltak, mint ő. Gyermekkel és egy otthonnal. Egy olyan lélekkel, aki hazavárja őket.
- De a fene vigye el! Nem érezhetek lelkiismeret furdalást! Hiszen, én itt egy rab vagyok, egy fogoly. Egy rohadt eszköz! Természetes, hogy megpróbálok kijutni mindenáron, minden egyes eshetőségen kapva. Nem vehetem figyelembe az ő igényeiket! - De Shiki annak ellenére, hogy megszökött, mégsem nézett rá megrovóan. Egyszer sem csípte el a pillantását. Nem nézett rá.
Kicsit csodálkozott, hogy egy pillanatig sem látta rajta a harag jeleit. Inkább a folyamatosan belőle sugárzó hideg érzéketlenség sütött rezzenéstelen arcáról, mozdulatlan testtartásáról. Ha nem próbál meg megszökni, akkor is ugyanígy viselkedett volna vele. Vagy pont, hogy haragudott rá? - Haragudjon! - makacsolta meg magát, majd váratlanul visszaemlékezett azokra a pillanatokra, mielőtt meglátta a halottat.
Mert ott és akkor, amikor letérdelt elé, és ráterítette a kabátját, érzett valamilyen megmagyarázhatatlan hálafélét. Az élet melegét, amely belőle sütött. De utána meglátta a testet... Azt a borzalmasan szétszabdalt korpuszt. Ha egyszerűen csak meg akarta volna ölni gyorsabban is végezhetett volna vele. De nem. A férfi játszott vele, mint egy macska az elé vetett egérrel; és végül szétcincálta az áldozatát. Ott, akkor eltört benne valami. Valami, ami talán kialakulhatott volna benne, hogy emberként tekinthessen erre a férfira. De most már képtelen volt rá. Egyszerűen irtózott tőle, mert ha rátekintett, újra belémart a rettegés. Azt testesítette meg számára, amelytől a leginkább el akart futni, amelyről nem akart tudomást venni. A saját gyengeségét.
Ezt az érzést nem akarta többé érezni, de jelen volt benne, menthetetlenül marva lelkét, kitörölhetetlen nyomokat hagyva maga után. - Gyenge vagyok.
Finoman lassítottak, majd a sok éles kanyar után egy finomabb érkezett. Megérkeztek a Múzeumba, a főhadiszállásra.
Bőrét megcsapta a hajnali csípős levegő, ahogy az ajtót eltolva letrappoltak mellette az emberek. Tagjaikat ropogtatva kinyújtóztak, majd sorba rendeződve rámeredtek a még mindig mozdulatlanul ülő férfira. Csak a hideg rubintként ragyogó szemek voltak nyitva. Shiki hűvösen tekintett el Aya feje felett, és az embereire nézett.
- Mehettek! - vette oda nekik foghegyről, és pillantása a lányra terelődött. - Elég erős ahhoz, hogy egyedül bejöjjön? - kérdezte hidegen. Aya némán bólintott, és reszketve kikászálódott az aranyló színekben pompázó kertbe.
Minden a lágyan ráomló ködfátyoltól volt terhes. Ezüstös fonalként tekeredett a fák és az udvarban elhelyezett szobrok köré, megtörve a nap aranyló monotonitását. Fázósan összekoccantak a fogai, és reszketve összehúzta magán a kabátot. Meztelen talpa alatt érezte a hideg harmattól nedves füvet.
- Vidd a kocsit a helyére! - hallotta háta mögül a kemény hangot, és kissé összébb rándult a kemény tónustól. Eddig nem érezte a belőle sütő haragot. Ijedten megugrott, amikor a férfi elhaladt mellette. Szoborrá dermedve remegett a csatakos fűben, egyik lábáról a másikra állva dörzsölgetve jéggé hűlt talpait.
- Jön? Vagy még álldogál ott egy darabig? - csattant felé Shiki hangja, ő pedig hirtelen megiramodva utána futott, és felzárkózott mögé. Most nem mert vele dacolni. Nagyot nyelve lépett be nyomában a Múzeumba, és idegesen hallgatta saját talpának csattogását a kövön.
- Aya-sama! Jól van? - futott elé aggodalmas arccal Akira, de azonnal megtorpant, amint ránézett Shikire.
- Készíts neki egy fürdőt, és adj rá normális ruhákat! - vetette hozzájuk a szavakat, hátra sem nézve. - Utána pedig beszélni óhajtok a hölggyel! A konyhában várom! - Ayát már a puszta hangjától is kirázta a hideg. Testét apró hullámokban öntötte el a félelem folyamatosan vibráló hulláma.
- Gyere, kérlek! - ölelte át a lányt Akira, amint Shiki eltűnt a szemük elől.
- Akira én... én sajnálom - suttogta akadozva, miközben botladozva követte a fiút. A meleg kék szemek rámosolyogtak. Megnyugtatóan kellemesen tekintettek rá, ő pedig ernyedten hagyta, hogy a fiú közelebb húzza magához.
- Nagyon durva volt veled? - kérdezte lágyan, megmasszírozva a lány karját. Ayát jóleső borzongás töltötte el, és először végre tényleg biztonságban érezte magát. Némán megrázta a fejét. Akira felterelte a lépcsőkön, és bevezette egy gyönyörű fehér és fekete csempékkel kirakott fürdőszobába. Egészen kényelmes és tágas volt.
A fiú egy szó nélkül sietett a kádhoz, és azt gyorsan áttisztítva megengedte a vizet. A lágy csobogás és a felszálló pára üdítőleg hatott a lányra. Azonnal vacogni kezdett, és bár nem akarta, térdei önállósultak és lassan elkezdtek összecsúszni.
- Oh! - kapott utána Akira, és a lánnyal együtt lecsusszanva az ajtó mentén megtartotta a reszkető testet. - Rendben leszel? Aya? - kérdezte lágyan.
- Igen - suttogta a lány, és kihámozta magát a kabátból. Gépies mozdulatokkal dobta maga mellé. - Majd visszaadom neki - tette hozzá reszelős hangon. Kicsit megköszörülte a torkát, és barna szemeit a fiúra emelte. - Köszönöm Akira, mindent köszönök - remegett meg a hangja.
- Nem haragszom rendben? - mosolygott rá megnyugtatóan. - Nincsen baj, csak nyugodj meg! A ruhák az ajtó előtt lesznek egy dobozban. Most melegedj át, nehogy megfázz! Készítsek egy teát? - simogatta meg a meztelen karokat. Aya megrázta a fejét, és szárazon elmosolyodott.
- Ma hivatalos vagyok egy találkára - vonaglottak meg reszketően ajkai.
- Nyugi! Csak egy fejmosás lesz! Nem fog bántani - emelte fel a karjaiba, és finoman letette a kád előtti puha szőnyegre. - A vizet majd zárd el! Most magadra hagylak! - Aya beleegyezően biccentett, és már csak azt hallotta, ahogyan becsukódik mögötte az ajtó.
Egy hatalmas sóhajjal csúsztatta le magáról a ruhákat, és haját kiengedve körbetekintett a fürdőben. Azonnal megakadt a szeme egy csomagon, ami a nevére volt címezve. Ott feküdt az egyik kis szekrényen. Felkapta a zörgő csomagot, és legnagyobb meglepetésére egy fogkefét, egy sampont, egy hajcsatot, egy tusfürdőt és egy fésűt pillantott meg benne.
- Köszönöm Akira - suttogta maga elé, és belépett a kádba, nyakig merülve az illatos vízben. Lebukott a víz alá, majd újra felemelkedve elzárta a csapot. Egy mély lélegzetet véve, igyekezett ellazítani izmait, élvezve a testébe áramló melegséget. Lélekben fel akart készülni a férfival való találkozásra, mert tudta, hogy valami olyat készül mondani neki, ami nagyon komolyan fogja érinteni. - Hiszen megszöktem. - Pillantása lesiklott túlzottan is vékony alakjára. Teljesen lefogyott a rengeteg idegeskedésben amíg Toshimában volt.
A szabadsága utáni vágy teljesen felszívta az erejét.
Fáradtnak és kimerültnek érezte magát. De még beszélnie kellett Shikivel. Rápillantott a ledobott bőrkabátra, és elméjét újra megtöltötték a megcsonkított, szétdarabolt test rémképei. Hiába hunyta le a szemeit, a világ nem tűnt el a szemei elől, ez csak hiú ábránd volt, egy menekülés, mely nem hajtható végre tökéletesen.
Toshimában a nyugodt élet, csak hiú és elérhetetlen ábránd volt a számára.

***

Hayate lábait keresztbevetve ült a fotelben, és rápillantott egyik leghűbb emberére.
- Mióta van nála a lány? - kérdezte hidegen.
- Ne haragudj Nano-sama! Nem tudtam megakadályozni - nézett rá esdeklően a kék szemű fiú.
- Rinn! - szólította meg lágyan. - Hányszor mondjam el, hogy ne szólíts ezen a néven? - Szemei veszélyesen megcsillantak, miközben közelebb hajolt a megszeppent fiúhoz.
- Bocsáss meg uram! Nem akartalak megsérteni - sütötte le pillantását.
- Tudom - közölte vele rezignáltan. - De itt még a falnak is füle van. Nos, ezek szerint minden a terveim szerint alakul. - Hangjában elégedettség bujkált. - Aya, Shikinél van. Az apja őrjöngeni fog, ha megtudja. Márpedig, én gondoskodom róla, hogy megtudja, és mindenképpen kerestetni akarja - tekintett ki az ablakon, elábrándozva a reggeli napfényben. - Embereket fog küldeni az Igurára akik között ott leszek én is. - Rinn felemelte a tekintetét.
- A bátyám az én zsákmányom - vicsorgott rá mérgesen.
- Oh! Persze, de mielőtt megölnéd, még mindenképpen meg akarom mutatni neki, hogy semmit sem változott. Ugyanolyan gyenge, mint akkor, amikor utoljára találkoztunk a háborúban. Nem számít, hogy mennyit edz. Nem számít, mennyi embert öl meg, ha egyik sem én vagyok. Csak apró egerek, akik a fél fogára sem elegendőek - nevetett fel keserűen.
- Nagyon biztos vagy magadban - húzta össze gyanakvóan szemeit Rinn. - Honnan ez az erő? - kérdezte szemöldökráncolva.
- Mondd csak Rinn! Hallottál az S0 és az N0-ás projekttervről? - A fiú összeráncolta a szemöldökeit, és megrázta a fejét. - Mm. Valahogy gondoltam - ironizált Hayate higgadtan. - A háború ugye arról szól, hogy valamelyik fél megnyerje? - A fiú bólintott. - De ahhoz, hogy nyerhessen nagyobb erőre volt szüksége az egyik félnek. De vajon miért? - játszadozott a fotel karfájával. - Azért, hogy döntőre vihesse az összecsapást. Ehhez azonban szükséges volt a tökéletes katona létrehozására. Mivel a gyakorlatozások, az edzések és az erőnövelő szerek kifejlesztése nem voltak elegendőek, az emberek az orvostudományhoz nyúltak. A kísérletekhez. Ennek a terméke lett az S0 és az N0 projekt. Két zéró alany, olyan egyedek, akiket genetikailag manipuláltak, hogy a bevethető harcokban még erősebbek legyenek - fejezte be a mondatot, és rápillantott az előtte térdeplő meglepett fiúra.
- N0 és S0? Ez a rövidítés... Csak nem? - kerekedtek el a szemei Rinnek.
- Jobb, ha tudod, pontosan kivel állsz szemben. Először Shikivel dolgoztak együtt, de a tökéletes eredményt csak nálam érték el - közölte szárazon.
- Miért mondod el ezt? - kérdezte gyanakvóan a fiú.
- Tudnod kell, hogy egyedül képtelen vagy őt megölni Rinn - felelte lágyan a férfi, és finoman megsimogatta a fiú arcát. - Te még gyermek vagy. Ne pocsékold el az idődet! - Hangja megnyugtatóan csengett, és rámosolygott a fiúra. Egész lényéből áradt valamilyen földöntúli nyugalom és béke.
A legyőzhetetlenek békéje.
Rinn dühödten felpattant, és lesöpörte magáról a férfi kezét.
- Te! - morogta elmélyült hangon. - Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek, és mit ne! - Szemei ellenségesen meredtek a székben terpeszkedő alakra, aki makulátlan öltönyében feszített. Nano gúnyos mosollyal nézte a felháborodott Rinnt. Nem válaszolt a fiúnak, aki dühödten megpördülve elhátrált az ajtóig.
- A jelentéssel végeztem - vágta hozzá keményen. - Aya pedig - vett egy mély lélegzetet amire Nano is felfigyelt -, kedves lány és igazi harcos.
- Az lehet. De jelenpillanatban, csak egy eszköz a kettőnk céljához - villantott rá egy kegyetlen vigyort.
- Meg fogom ölni Őt. - Jelentette ki a fiú tárgyilagosan. Nano nem felelt, csak hagyta, hogy Rinn kilépjen az ajtón. Szemeit a felkelő napra emelte, hunyorogva figyelte, az aranyló sugarak táncát. Végiglejtettek az egyszerűen berendezett iroda bútorain, felkúszva a csupasz falakra.
- Tedd meg Rinn - jegyezte meg magának. - Csak kár, hogy amiről te beszélsz, az csak egy hiú ábránd.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés