|
II. kötet/ 12. fejezet - „A Hármak"
Katren 2011.12.26. 18:40
II. kötet/ 12. fejezet: „A Hármak"
Szótlanul lépdeltek egymás mellett annak örülve, hogy még senki sem fedezte fel jelenlétüket. A lehető legveszélyesebb húzásuk volt együtt mutatkozniuk, de kockáztatniuk kellett. Ezért egy igencsak félreeső hely, a Kék Cica bár mellett döntöttek. Az egykori randevúik helyszínét csak ők ismerték. Más, nem tudott róla, hogy itt találkozgattak. - Minden a lehető legtökéletesebben halad. Csak egy valami hibádzik - gondolta Arbitro gondterhelten. - A fő probléma, hogy pont a „Hármak" egyik tagjától kell segítséget kérnem. Ha ez kiderül...
A „Hármak" tevékenysége nem kapcsolódott Shiki törekvéseihez, így Motomi és ő ellenfelek voltak. - Ami pedig nem illeszkedett Shiki elképzeléseibe, annak többnyire teljes megsemmisülés lett a vége. Az árulást pedig nem nézi el senkinek. - Arbitro tudta, hogy nagyon ingoványos talajra lépett. De, ha létezett olyan élőlény ezen a földön, aki még Shikire nézve is veszélyesnek bizonyult, azt azonnal ártalmatlanítania kellett. Akkor is, ha a fejével játszott. - Márpedig Touro szavaiból ítélve nem kispiskóta, akivel szembekerültünk.
Fázósan összerázkódott, és szorosabban összehúzta nyakánál a kabát gallérját. Finom bőrét, mintha felhasította volna jeges levegő. Utálta a telet, a hideget és a csúszós latyakot, ami átütött az utcát takaró tejfehér paplanon. A meleget szerette, a napsütést, melynek aranyfényeinél nyugodtan lustálkodhatott a tengerparton. Sütkérezni egy koktéllal... Mint, ahogyan egyszer Motomival is kimentek a partra...
Szemét lesütötte, és maszkja takarása mögül mérte végig a mellette haladó magas alakot. Pont úgy suhant, mint egy párduc. - Ki tudja, mennyit kockáztatott azért, mert hívtam? - Valószínűleg sokat. - De ezen a héten amúgy is a városba kellett jönnie. Akkor meg nem mindegy, hogy egy kicsit előbb jött? - biggyesztette le fagyott ajkát. Még ez az apró mozdulat is fájdalmat okozott. - Kurva hideg! - szitkozódott némán.
Milyen boldog lett volna, ha nem tőle kellene kérnie, de legnagyobb bánatára, tényleg nem volt más választása. Toshima farkastörvényei között egyedül a „Hármak" tudtak kiállítani egy olyan egységfrontot, ami használhatónak tűnt. A tagok közötti szövetséget a kölcsönös érdekek kovácsolták össze. Máskülönben az élet ilyen különböző területén mozgó és létező emberek, nem tudtak volna hatékonyan együttműködni. - Mégis ki gondolná, hogy a NEF egyik leghatalmasabb rendőrfőnöke is ennek a klikknek a tagja? Olyan ügyesen játszotta a szerepét, hogy valószínűleg senki.
Sokáig még Arbitro sem tudta róla, hogy kicsoda valójában. Hajdanán azért lett a férfi szeretője, hogy még több értékes információt szedhessen ki a felügyelőből, ezzel védve ki a toshimai rendőrségi beavatkozásokat. A probléma onnan indult, hogy megsűrűsödtek a rajtaütések a város belépő vonalainál. Jákobék mit sem tudtak az ügyről, szerintük valaki köpött a zsaruknak. Motomi pedig, ahogyan az előrelátható volt, rájuk szállt.
Ki lehetett a tégla? Touroval mindent megtettek, hogy felgöngyölítsék az ügyet, de a kis patkány jól megbújt a fedezékében. Akkor tájt került Akira Shiki emberei közé. Eleinte rá gyanakodott, de mivel nem volt bizonyítéka, nem tudta leleplezni a feltörekvő, arrogáns fiút. Ő biztos volt benne, hogy a NEF állt a háttérben, és ügyesen beépítette az egyik ügynökét a közvetlen környezetükbe. - Vagyis Akirát. De Shikire hatni? Mintha a falnak beszélnék!
Motomi pedig folytatta megkezdett sikertörténetét. Mindig lecsapott az árujukra, a pénz pedig nem az ő markukat ütötte. A láthatatlan kezek elkezdték kitolni Toshimából a feketekereskedelmet, őket tétlenségre és veszteségre kárhoztatva. Először Arbitro azt hitte, a felügyelő így akarja kipasszírozni őket a városból. - Elkönyvel magának egy zseniális fogást, lecsukja őket, és ő lehet az év rendőre vagy valami hasonszőrű ostobaság. - Eszébe sem jutott, hogy a rendőrség egy tagja át akarja venni a Toshimában átfutó feketekereskedelmet.
A felügyelő volt a ludas? Pofonegyszerű a megoldás.
Titokban felbérelt néhány bérgyilkost, hogy likvidálják Motomit. Még terroristacsoportokat is lepénzelt, hogy mintegy mellékesen a főbb munkájuk mellett, öljék meg a felügyelőt is. Mindent olyan jól megszervezett. Igazán büszke volt magára. Erre Shiki azt parancsolta, hogy épüljön be közéjük, hátha a saját oldalukra tudja állítani a zsarut. Akkor még azt hitte, ez lehetetlen; végül engedelmeskedett a kapitánynak, és visszavonta a megbízásokat.
Játszotta az önkéntesen elvállalt buta, de mutatós szőke baba szerepét. Szép arcával és kacér pillantásaival nem volt nehéz meggyőznie a szórakozásra vágyó férfit, hogy mellette minden egyes pillanat maga a paradicsom. A bizalmába fogadta, a szeretőjévé tette.
Motomi minden egyes tárgyalására magával hurcolta csak azért, hogy az alvilág vezérei irigyeljék tőle. Dölyfösen mutogatta új kis játékát, maradéktalanul kiélvezve, hogy a társaság középpontjában állnak.
Arbitrót meglepte a váratlan fordulat. Azt hitte, egy makulátlan tekintélyű és kikezdhetetlen becsületű férfival került szembe, akit vajmi csekélyke esélye van meggyőzni arról, hogy tartson vele. Nos, a tekintélyben igaza volt. Az erkölcs részében már kevésbé, ami igencsak megkönnyítette a dolgok további menetét.
Simulékony modora és udvarias hanglejtése csak álca volt. Egy mocskos gazember arcát rejtette el a világ elől, de Arbitro nem foglalkozott ezzel az aprócska ténnyel. Neki sokkal magasabbra törőbb céljai voltak. Az Il Re és Shiki pozíciójának a biztosítása, amihez pont a felügyelő romlottsága szolgáltatta a hátteret. Motomi egy újonnan formálódó klikk tagja volt, akik részesedni kívántak a toshimai feketekereskedelemből. Az út megnyílt előtte. Rábeszélte Motomit, hogy találkozzon Shikivel, és állapodjanak meg.
Azóta a Hármak és az Il Re szervezete egymás mellett működött, de a nagyobb falat mindig a Vischiónak jutott. Ő pedig?
Nos, őt Motomi szépen átejtette. Végig tudta, mit akar, és kinek dolgozik; mégis belement a játékba. De a vereség íze úgy látszik, ebben a pillanatban egyáltalán nem tűnt keserűnek. Nem tudta titkolni, hogy mennyire hat rá. Vonzotta, akár egy lepkét a csalogató lámpafény. Talán azért, mert tetszett neki, hogy okosabb volt nála. Talán, más miatt.
A felügyelő bakancsa alatt megcsikorduló elárvult kavics ébresztette töprengéséből.
- Üdv Mo! - vigyorgott rá szélesen az őr, feltárva hiányos fogazatát. Arbitro viszolyogva lépett hátrébb. Egyrészt, mert nem szerette azt, ami nem volt szép. Másrészt, mert egy püffedt hal benyomását keltett benne. Pökhendien vállára dobta sálját, és kihúzta magát.
- Uram? - nyílt tágra az őr szeme, és azonnal összeszedte magát, ahogy észrevette őt.
- Gin - paskolta meg Motomi a férfi vállát, és egy meleg kézrázást követően beléptek a bárba. A zene most nem dübörgött olyan hangosan, mint általában. Toshima még nem merült el éjszakájának kéjtől fűtött mámorában.
- Üljünk le - biccentett egy homályos sarok felé a férfi. Megadóan követte, és lehuppantak a magas paravánok közé rejtett asztalhoz. Mindenütt vékony neoncsövek futottak a falakon, kékes fényükkel szinte megvakítva a bent tartózkodókat. Esténként izzadt testek vonaglottak a tánctéren, kígyózó hullámzásukkal rejtve el a kétes ügyleteiket intéző embereket. Most azonban a bár kihalt volt és üres.
A gravírozott ezüst öngyújtó egy éles koppanással landolt az ütésálló üvegen, mellette egy doboz cigaretta puffant. Motomi ledobta a kabátját, és kényelmesen elhelyezkedve felfektette karját a tűzvörös kanapé támlájára. Fanyar mosollyal nézte az előtte vetkőző szőkeség finom mozdulatait. Pillantása megakadt a rikítóan zöld sálon.
- Látom, még mindig szereted ezeket a szar színeket - gyújtott rá lazán, élvezettel szívva le tüdejébe a maró füstöt. Arbitro csak halkan motyogott valamit az orra alá, Motomi pedig halkan felnevetett. Pokolian élvezte a helyzetet. Milyen régen is volt, amikor az ő édes kismacskája tőle kért segítséget? Ó, megvan. Soha. - Most mégis idehívott. Ha pedig látni akart, azt csak azért tehette, mert menteni akarta az irháját. - Nagyon jól ismerte régi szeretőjét. - Kíváncsi vagyok, mibe keveredett. - Arbitro halkan felmordult a csipkelődésére, de nem válaszolt.
- Na, ki vele hajas baba! Mit akarsz tőlem? - fújta ki orrán a füstöt. Arbitro összerezzent, majd hátradőlt, és kimérten intett a közelében álló pincérnek. Úgy döntött, nem húzza fel magát a felügyelő stílusán. Ismerte a vele szemben ülőt és a mocskos módszereit is. - Rendőrfelügyelő? Csak egy korrupt kis senki! - szidta kárörvendően, színlelt nyugalma mögé rejtve haragját.
- Két kávé és egy tequila tisztán! - utasította a megszeppent fiút. Motomi még nem találkozott vele itt azelőtt, így alaposan végigmérte a gyereket. Nem lehetett több tizenöt évesnél. - Talán, nem besúgó - merengett el, bizalmatlanul pillantva a megiramodó fiú után.
- Látom, még emlékszel - jegyezte meg szárazon.
- Igen - biccentett a szőke, és maszkját leemelte porcelánfehér bőréről. Néma csendben megvárták, amíg a pincér kihozta az italokat, és kellő távolságba iszkolt tőlük. Arbitro beletett néhány kanál cukrot a kávéjába, és mélyet sóhajtva maga elé emelte csészéjét. Zavartan megrebbenő szempilláit inkább lesütötte, hogy ne láthassa a felügyelő kaján vigyorát. Mindig így méregette. Mintha valamilyen húsdarab lenne, amit bármikor levadászhat a nyílt terepen. Igen. Valamikor préda volt, de azok az idők már elmúltak. Elegáns mozdulattal helyezte vissza a fehér csészét az alátétjére, és higgadt pillantását a sötét szempárra függesztette. Nem lehetett gyenge, sem határozatlan. Az életük múlhatott azon, ha jó kártyákkal játszott.
- Gwen és Ema? - vonta fel szemöldökeit kérdőn. A felügyelő egy mohó hörpintéssel kiitta az egész feketét, utána pedig lehajtotta italát. Kellemesen megborzongott, de úgy tűnt, az erős alkohol nem hat rá. Szeme nem ködösült el, arca nem pirult ki.
- Majd beszélek velük, ha érdemesnek látom - jelentette ki rezignáltan.
- Dönthetsz nélkülük? - csicseregte epésen, elégedett macskaként nyújtózva ki. - Nem is tudtam, hogy ekkora demokrácia van közöttetek. Lenyűgöző! - A barna szempár ridegen mérte végig, behatóan tanulmányozva minden egyes rezdülését.
- Ha erről akarsz beszélgetni, akkor akár el is mehetek - rántotta meg flegmán a vállát. Arbitro tudta, hogy nem blöfföl. Sajnos ebben a helyzetben neki kellett alkudnia a segítségért.
- Tudod, hogy nem erről - szívta be mélyen a dohányfüsttől terhes levegőt.
- Csak bökd ki! - morrant rá figyelmeztetően. Motomi már nagyon unta ezt a huzavonát. Nem azért zötyögött el eddig, hogy Arbitro élcelődéseit hallgassa. Azt gondolta, tényleg valami problémája akadt, amiben segítségre szorul. Persze, igen nehezen tudta elképzelni erről a kiismerhetetlen dögről, hogy valamit nem tud egyedül megoldani. Szótlanul méricskélte az előtte affektáló szőkét, az ocsmány zöld sálját, majd vett egy mély, lemondó lélegzetet. - Barom vagyok. - Egy kora hajnalban megeresztett telefon miatt képes volt idáig elvezetni. Totálisan megmérgezte az agyát ez a kis féreg. Egyet csettintett neki, és ugrott. Mert ugrania kellett. Ha borul a szép kis kompromisszumuk, lebukik, és egy életen át nézegetheti a sitten azokat a nyomorultakat, akiket ő csukatott le. - Az pedig, igazán nem kellemes. - Újabb slukkot szívott a cigijéből, és unottan belehamuzott az asztal közepére helyezett tartóba.
- Shiki bajban van - susogta Arbitro. Motomi alig hitt a fülének, de egyetlen mozdulata sem árulta el idegességét. - Ez nem jó!
- Hm - fújta ki a füstöt, és könyökére támaszkodva fürkészően Arbitróra nézett. - Vajon Shikivel tényleg gondok vannak?
- Ne kutakodj már bennem! - csattant fel feszülten Arbitro, hangja mégsem tűnt többnek, mint egy fojtott nyögés. - Nem csaplak be! Gondolod, hogy egyáltalán felhívtalak volna, ha nem érint mind a kettőnket? - fakadt ki mérgesen. Arca kissé kipirult, a felügyelő pedig elégedetten legeltette végig rajta a pillantását. Hiányzott neki ez a kis dög.
- Mind a kettőnket? - emelte meg Motomi vastag szemöldökét. - Nem látom be, hogy ez miért érintene engem? - vonta meg vállát.
- Te hülye vagy? - morogta ellenségesen, és kecsesen hátradőlve kigombolta fehér zakóját. Az alatta katonásan megkötött nyakkendőn lazított egy kicsit, és nagyot fújva rámeredt Motomira. Nem tudta eldönteni, hogy most csak szórakozik vele, vagy valóban nem veszi komolyan? - Most szórakozol velem? - adott hangot kételyeinek.
- Csak annyira, amennyire te velem. Cicus - mordult fel mély hangján.
- Kapd be! - vágott vissza ellenségesen.
- Már megtörtént. - Olyan nyugodtan ejtette ki a szavakat, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna. - Na, nyugi bébi! - paskolta meg remegő kezét. - Még a végén eldurransz nekem a nagy hűhóban - vigyorgott szemtelenül.
- Erre most nem érünk rá - rázta meg aranyló tincseit Arbitro. - Tudod, már említettem, hogy Shikinek van egy titokzatos ellenfele, aki után kutat - kezdte halkan, Motomi pedig figyelmesen hátrébb húzódott. Szeméből eltűnt a játékos izzás, egyre inkább komolyan vette a vele szemben görcsösen megremegő férfit. - Úgy tűnik, most felbukkant - bökte ki. - Mi a fenéért érzem magam árulónak? - emésztette magát Arbiro. - Pont rajta akarok segíteni... De mi a garancia arra, hogy a Hármak nem használják ki az állapotát? - vacillált tehetetlenül.
- És? Ez még nem ok arra, hogy segítsek - állapította meg a felügyelő. Most sokkal inkább tűnt rendőrnek, mint egy maffiózónak. Látszott, hogy éles logikája már dolgozik, és próbálja összekötni az eseményeket.
- De, hidd el, hogy az - nyökögte Arbitro, miközben azt mérlegelte, mennyit mondjon még neki? Nem kellene sokat beszélnie, de ha nem kockáztat, akkor nem győzi meg. - Megsebesítette. Nem is kicsit - susogta, mire a férfi arca megvonaglott. - Ha valaki, ő aztán nagyon jól ismerte Shikit. Az ő kardjának köszönhette azt a hatalmas heget a szíve fölött. Őt kijátszani... A lehetetlennel egyenlő.
***
Egyszerű berendezések, fényes kerek asztal. Mind a hárman ott ültek körülötte, ki-ki a saját italát kortyolgatva. A Vischio vezetője előtt egy csésze tea gőzölgött, erős karjait összefonta mellkasán. Kardja az asztalnak támaszkodva várakozott. Fekete haja ziláltan az arcába omlott, ezzel csak még inkább felerősítve a sápadt arcból áradó rideg fenyegetést. Elég sokat látott ember volt, mégis kirázta a hideg attól, amikor az a skarlát szempár megakadt rajta. Mintha, nem is egy ember pillantana vissza rá, hanem egy érzések nélküli robot. Utálta az ilyen fapofájú alakokat. Heves vérmérsékletű egyéniségként nem szívelte, és nem is viselte el a közelében a higgadtabb, összeszedettebb hólyagokat. - Legalábbis ezt a fajtát, aki úgy ül itt velem szemben, mintha minimum az atomot szarta volna a világra. Gwennel például semmi bajom - sandított némán a mellette ülő fakó barna hajú, öltönyös férfira. Őt meg tudta tűrni maga mellett, nem volt vele szemben fölényben. Úgy látszik, benne is dolgoztak azok az állati ösztönök, amely bármely másik bűnözőben felbukkantak, aki betette a lábát Toshimába. Azonnal megérezte a dominánsabb felet, és gyűlölni kezdte.
Már az első tárgyalásuk alkalmával felfigyelt a belőle áradó baljós fenyegetésre, de akkor úgy döntött, hogy nem veszi komolyan. Ő is elég erős ember volt. Ha valamilyen problémája akadt a piros szeműnek, majd közli vele.
A második találkozás már teljesen más volt.
Shiki a saját kis rezidenciájába hívta meg vendégeit, akik kelletlenül bár, de eleget tettek az invitálásnak. Most pedig ott ültek vele szemben egy kerek asztal mögött. - Hogy is volt az az angol történet, amit még Gwen mesélt? - szórakoztatta magát csendesen. Kifelé semmit sem mutatott az érzéseiből, sőt igyekezett minél megvetőbben nézni a fekete hajúra. - Az ő hazájában éltek ilyen lovagok, akik egy kerekasztalt ültek körbe. Heh! Mekkora szarság! - Elkalandozó gondolataiból a Gwenből áradó feszültség rázta fel. Ema ujjai nyugodtan pihentek az asztalon, légzése nem lett ütemtelenebb; mégis tudta, hogy a következő pillanatban Shiki a Magnumjával fog farkasszemet nézni. - A csaj igazi profi - ismerte el elégedetten, és halkan felkuncogott. - Majd megismerkedik ez a nagypofájú szarzsák Ema kellemes modorával.
Már a szagáról érezte, mikor akar öldökölni a vörös démon. Volt benne valami hanyag elegancia és egyben vadság, ahogy szépen fésült loknijai a vállára hullottak, és hihetetlenül mély dekoltázsával még jobban kihangsúlyozta telt melleit. Mosolyogva támasztotta fel fekete kesztyűs kezét, haja a bordó ruhára illesztett fekete szőrgallért súrolta. Állát kezére hajtotta, és negédesen elmosolyodott. Hosszú szempillái legyezőkként fogták körbe kristálykék szemeit. Ha szerette volna a nőket, már megszerezte volna Emát.
- Ugyan Shiki! Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni - váltott csevegő hangnemre.
- Hallották az ajánlatomat. A feltételeken pedig nem változtatok.
- Viccelsz ember? - morogta ellenségesen. - Itt most nem te vagy nyerő helyzetben. - Mennyi idő kell valakinek, hogy kioltsa egy másik ember életét? Neki többnyire az volt a tapasztalata, hogy minimum fél perc. Nos, a földön fekvő Emát és Gwent elnézve úgy döntött, a fizika eddig kimondott törvényei pusztán illúziók. Mert van olyan teremtmény a földön, aki emberinek tűnik, de mégsem az. Fémes villanás, mint a villám a fekete égen és lám, egy valószínűtlenül hosszú penge szegeződött egyenesen a szívének.
- Remek - motyogta orra elé szarkasztikusan. Megdermedt a mozdulat közben, de így is kihívóan nézett fel merénylőjére. Ajkait elégedetten megnyalta, és végigmérte a szikár testet. Igazából feltűnt neki valami az este folyamán. Még egy férfit sem látott, aki ne bukott volna rá Ema melleire. - De ez itt... Lehet, hogy közös az érdeklődési körünk?
- Nos? - indította el kardja hegyét szíve felé.
- Hé, haver! - emelte meg óvatosan kezét, de Shiki ajka azonnal megrándult. Úgy látszik, jobb nem mozdulni. - Nem lehet, hogy megegyezhetnénk máshogyan is? - célozgatott szemérmetlenül. A várt hatás elmaradt.
- Nos? - hatolt mélyebbre a penge. Elfojtotta nyögését, és dühtől izzó szemmel nézett rá. Eddig is fújt Shikire, de most már ki akarta nyírni. Azért, mert fölényben volt vele szemben, ezt pedig képtelen volt elviselni.
- Rendben - vicsorogta megalázottan, de a kapitány szeme most sem rebbent meg. Hidegen állt előtte, nem tűnt haragosnak. - Kibaszott robot! - szidta némán.
- Azért adok egy kis emlékeztetőt, hogy soha ne felejtsd el az egyezségünket - duruzsolta ridegen, és egy csinos kis monogramot vésett a bőrébe. Egy nagy „T" betűt. Toshima.
***
Még most is elöntötte a harag, ha eszébe jutott ez az ominózus eset. Erre Arbitro pont az ő segítségét kéri az ügyben. - Mondjuk, az érveiben van valami. Mi is bukunk, ha Shiki megnyiffan. Lássuk be! Ki a fene mondja azt, hogy jobb lesz, aki utána jön? Jobb a már ismert szarkupac tetején ülni a gőzben, mint egy újabbat összeganajozni. - De még húznia kellett az időt. Madárkája nem dalolt eleget ahhoz, hogy biztosan rábólintson a dologra. Érezte, hogy Arbitro visszatart némi információt előle. - Pont ez a némi a lényeg. Ebben biztos vagyok. - Még szorosabbra húzta zsarolásának láncát.
- Lehetetlen! - morogta hitetlenkedve. - Az egy őrült terminátor - függesztette pillantását Arbitróra. - Gyerünk, gyerünk kicsi! Csicseregj apucinak! - mosolygott kárörvendően.
- Nano rosszabb - rázta meg fejét Arbitro. - Olyan, akit nem elég egyszer megölni.
- Hogy érted ezt? - akadt meg a kijelentésnél. - Aha, szóval Nano. Még sohasem hallottam róla. De mi az, hogy nem lehet megölni? Olyan nincs. - Még számára is abszurdnak hangzott, pedig már látott ezt-azt. - Ez is olyan mutáns majom lenne, mint az a vöröske? Na, még csak az kéne! A Picsába!
- Az egyik társam azt mondta, a kérdés Shikivel és Nanóval kapcsolatban az, hogy hányféleképpen kell Shikinek megölnie ahhoz, hogy valóban meghaljon? - Arbitro kezdte visszanyerni higgadtságát. Már nem rettegett annyira. Végül is kimondta, és eddig nem tűnt úgy, hogy Motomi vissza akarna élni az információval. Picit elernyesztette izmait, és intett a pincérnek.
- Értem.
- Jó neked. Mert, én meg baromira nem! - fújt morcosan. Amint a fiú remegve melléjük lépett, kért még két kávét. Ismét csendben hallgattak, volt mit megemészteniük. Arbitro idegesen kioldotta a nyakkendőjét, és vörös ingjét kigombolva terült el a bőrülésen. Meleg volt a bárban, pedig még nem is volt csúcsforgalom. Vagy egyszerűen csak annyira felidegesítette magát, hogy felment a vérnyomása? - Basszus, most nem akadhatok ki! - Arra eszmélt fel, hogy a fiú leteszi eléjük a csészéket, az üreseket pedig összeszedi, és elviszi. Megremegve hajolt meg előttük tisztelete jeléül, és visszasietett a hosszú bárpulthoz.
- Nem - folytatta Motomi zavartalanul. - Azt értem, hogy kurva nagy gáz van. Szóval? Mire is gondoltál? - folytatta tovább.
- Hogy segíthetnél...
- Mégis hogyan? - nevetett fel recsegő hangján. - Álljak elé golyófogónak? - sziszegte.
- Nem, nem tudom - vonult azonnal védekező állásba. - Már nem látok más lehetőséget - fejezte be lemondóan.
- Azt mindjárt gondoltam - nyomta el időközben leégett cigarettáját. - Felhívom a többieket, és iderendelem őket.
- Szóval, látsz benne némi értelmet, hogy idejöttél? - emelte meg Arbitro aranyívű szemöldökeit.
- Beszélek a többiekkel, és eléjük tárhatod a problémát - folytatta Motomi, rá sem hederítve az előbbi csipkelődésre. Előhúzta mobilját, és felhívta Gwent. Mind a ketten a kávéjukra néztek, és eltűnődve emelték pillantásukat a másik arcára. Szinte a lehetetlennel volt egyenlő, hogy ők ketten valaha is még egyszer szövetségesként dolgozzanak együtt. Lehetetlen. Vagy inkább hihetetlen? Úgy tűnik, bármennyire is tagadták az itt élők, Toshimában léteztek teljesen hétköznapi csodák is.
A telefon kicsöngött.
***
Touro meggyorsította lépteit, és az őrzésre rendelt egységektől azonnal tájékozódott Arbitro hollétéről. Valami Kék Cica nevezetű helyen húzta meg magát egy idegen társaságában. Nem tudták azonosítani az illetőt, ez pedig még inkább nyomasztotta. A hópelyhek egyre sűrűbben hullottak szeme előtt, élő, lélegző függönyként takarva el előle Toshima világát. Ha innen nézte, olyan volt az egész, mintha a világ valójában csak egy odahazudott díszlet lenne. Bárcsak porrá omolhatna a havazásban, és eggyé válhatna a hópelyhekkel! Akkor gyorsabban odaérhetne a legalább négy kilométerre fekvő sikátorba. Minél gyorsabban kell cselekednie, és egyedül. A többiek csak bezavarnának, Arbitro pedig még a végén meglépne.
Az utcák most kihaltak voltak, így senki sem akadályozta a mozgásban. Nem izgult Shiki miatt, mert biztos volt benne, hogy Aya jól gondoskodik a kapitányról. Őt magát is meglepte az a bizalom, amivel a lányt felruházta. Pedig, csak egy rab volt. Egy ellenséges fogoly, akire mégis rá merte bízni a vezetőjét.
Nem mondhatná, hogy azért, mert megismerte. Hány olyan embert ismert eddig, akit végül nyugodt szívvel küldött a halálba? Összeszámolni sem tudta. Az arcukra is alig emlékezett. Ez a lány, mégis valahogy más volt a maga egyszerűségben. Pedig gyenge volt, törékeny és néha szeszélyesen kiszámíthatatlan. - Akkor, mi változott?
Nem tudott rájönni a dolog nyitjára, de úgy érezte, valahogy az egész kapcsolatban állt Shikivel. A zsigereiben érezte, hogy Aya valamiért megkülönböztetett figyelmet kapott a másiktól. Azért, mert valami miatt értékessé vált számára. - Formáló erővé. - Ő csak azért volt ennyire figyelmes a lánnyal, mert ösztönösen reagált a Shikiben végbemenő láthatatlan változásokra. Feltehetően senkinek sem tűnt fel - rajta kívül -, hogy valami eredendően más felbukkant a lelkében, és elkezdte felszámolni az Aito által olyan erőteljesen belékódolt szokásokat és üzeneteket. - Mintha... Mintha kezdene körvonalazódni benne az élet. - Az életnek rengeteg formája pulzált a világ mátrixában. Azonban mindegyik inkább egy, az emberek által magukra öltött minőség volt; nem élet. - Játszottuk a magunknak kitalált szerepeket, aztán sírtunk, mert nem találtuk a magunk által szőtt labirintusból a kiutat. Igen. Shiki, azért vetette meg az emberi nemet, mert a tábornok a saját csapdájukban vergődő tudatlan lényeknek tartotta őket. Lehet, hogy Aya felszámolta benne ezt az előítéletet?
- Touro öreg barátom! - Azonnal megtorpant a hangra, de nem fordult meg. Megvárta, amíg a könnyű léptek keresztülgázolnak a hótömegen, és ropogva utat törnek maguknak.
- Ema - üdvözölte ridegen. Nem örült neki, hogy összetalálkoztak. - Minek köszönhetem a látogatásodat? - kérdezte kedvesen, mire a nő elé lépett. Karcsú testén most egy sarki róka prémmel ékesített hófehér kabát feszült. Olyan volt, mint egy gyönyörű hókirálynő. Kapucniját mélyen az arcába húzta az éles szél ellen, vörös fürtjei megtapadtak az azt szegélyező szőrön.
- Beszélnünk kell - jelentette ki a nő komolyan. - Motomi most hívott össze egy tanácskozást, ami Shikit is érinteni fogja - folytatta szemrebbenés nélkül. Touro hatalmas önfegyelemmel uralta testének minden egyes rezdülését. Most sem hagyta, hogy elárulja magát.
- Aha – hümmögött.
- Azt mondta, menjünk mind a hárman, mert Arbitrónak mondanivalója van számunkra. Nem tudod, mi lehet? - duruzsolta puha hangján.
- Nem.
- Értem. - Kecsesen megperdült, és macska lépteivel elindult abba az irányba, amerre Touro is igyekezett. - Gondoltam, te is szeretnél csatlakozni - ejtette el ártatlanul. Touro egy kissé megrándult a szavakra. Mi a fenét művelt Arbitro? Arról fogalma sem volt. De abban biztos volt, hogy azt a bolondot nem fogja hagyni egyedül tárgyalni a „Hármakkal". - Ki tudja, hogy Motomi eddig mit szedett ki belőle? Lehet, hogy volt olyan hülye és kikotyogta Nanót? Mert ha igen, Shiki óriási bajban van.
Arbitro még nem tudta azt, amit Touro már hónapokkal ezelőtt kikutatott, és lejelentett Shikinek. A „Hármak" két résztvevője Gwen és Ema úgy döntöttek, hogy megdöntik a Vischio hatalmát, és likvidálják Shikit, illetve az Il Re-t. Nem is tűnt agyamentnek az elképzelés, figyelembe véve, hogy Ema kezén futott át a fegyver, míg Gwenén a drogkereskedelem.
Életében először néma imába fogott, ahogy elindult Ema nyomában. Ha pokoli szerencséjük van, Motomi még nem tud erről az egész dologról. De még így is függőben maradt egy kérdés, amire nem találta a választ. Hogyan tegye ártalmatlanná az előtte sétáló hókirálynőt? Meg Gwent?
Arbitro nélkül ez nem sikerülhetett. Hiszen Motomi kérges, kéjenc szívéhez ő volt a kulcs. Ha őt átállítja az oldalukra egy kis csábítással, akkor lehet esélyük. Telefonját előhúzta zsebéből, és gyorsan írt egy röpke üzenetet a lökött szőkének.
***
Arbitro morcosan húzta elő kabátzsebéből a zúgó mobilt. Nem is értette, minek hozta magával. Elméletileg otthon akarta hagyni, nehogy lenyomozzák a GPS-en keresztül, de Teito mégis visszacsempészte a zsebébe. - Ezért kinyírom a kis dögöt! - szitkozódott halkan, ahogy megnyitotta az új üzenete érkezett feliratot.
Címzett: A.
„Gwen és Ema ki akarják nyírni Shikit. Mo még nem tud róla. Állítsd át az oldalunkra! Ha menni fog, jelezz vissza!"
Feladó: T.
- Bassza meg! - Ez volt az első gondolata. A másik pedig az, hogy ne árulja el magát a felügyelő előtt.
- Üzenet? - gyújtott rá Motomi újra, a parázs narancsos fénnyel izzott fel, élénken ellensúlyozva a hideg kék fényeket.
- Igen - dünnyögte halkan.
Címzett: T.
„Meglesz."
Feladó: A.
- Rossz hír? - faggatta tovább a felügyelő, mire Arbitro csak hátradőlt a székében. Esélyeit latolgatva méricskélte a férfit. Erre most mit lépjen? Mondjon el neki mindent? Motomi korábban is a tiszta játékokat szerette. - Mármint az általa tisztának tartott játékokat.
- Igen - biccentett végül. - Nem kellene a társaiddal találkoznunk - kezdte halkan.
- Miért is nem? - kérdezte fáradtan Motomi. Egy vállrándítás kapott válaszként, amitől teljesen eldurrant az agya. - Megölöm ezt a kis szőke atomvillanást! Eddig az volt a problémája, hogy nem szóltam a többieknek. Most meg az, hogy idecsődítettem őket. - Ki akar hátrálni a dologból? - Mitől ijedtél be? - szippantott cigijéből, és közelebb húzódott Arbitróhoz.
- A társaidtól - jelentette ki halkan. - Hiba volt idejönnöm - szorította ökölbe vékony ujjait. Motomi üveges pillantással meredt rá. - Ki akarják nyírni Shikit, és ha megtudják, hogy gyenge, téged is ki fognak golyózni - hazudta szemrebbenés nélkül. Pontosabban, az igazság egy része benne volt drámai kiselőadásában. - Éppen csak kiegészítettem néhány dologgal. - Reménykedett benne, hogy beveszi a csalit.
- Tudtam - morogta a férfi rekedten. - Mondj valami újat. - Egyik ujjára rátekert egy selymes, szőke tincset, és közel hajolt a csillogó kék szempárhoz. - Szerinted minek hívtam őket pont ide? - duruzsolta édesen, és Arbitro arcához hajolva finoman hintett rá egy puszit. Nem tapasztalt ellenállást, így tovább haladva tapogatózott a rózsás ajkak felé.
- Miért hívod őket ide? - lehelte reszkető hangon.
- Szerinted? - dörmögte halkan. - De a segítségnek ára van - suttogta fülébe, ő pedig megránduló arccal kapta felé a pillantását.
- Rohadék! - jelentette ki undorodva, de csak egy gúnyos kuncogást kapott válaszként.
- Nos? - mormolta izgatottan. Tudta, hogy igent fog neki mondani. Nem tehetett mást. Arbitro belepillantott a sötét szempárba, és kiszáradt száját megnedvesítve vett egy mély lélegzetet. Hát, megint elölről kezdi. Belebonyolódik ebbe az egész őrületbe Motomival, csakis Shiki kedvéért. Amikor először szállt ki a dologból, még meg tudta őrizni a józanságát, az ép eszét. Nem vitte bele az érzelmeit, csak a testét. Már akkor is vékony jégen táncolt, és a határt annyira könnyen átléphette volna.
- Rendben - biccentett megadóan. - Élni akart?
- Semmi megjátszás - forró lehelete felperzselte érzékeny fülét. - Akkor nem volt választása.
- Nem lesz - egyezett bele. - Újra a szeretőjévé kell válnia.
- Nos, kérhetnék egy kis ízelítőt? - morogta vigyorogva, és beleharapott a szabadon hagyott fehér nyakba.
- Mi van? - meredt rá Arbitro megbotránkozva. - Hiszen, mindjárt ideérnek, és hová menjünk? - sorolta érveit.
- Menjünk? - illetődött meg Motomi. - Ó, én nem megyek sehova - kezdte vontatottan, még jobban kínozva ezzel a mellette összeránduló férfit. - De te, most bebújhatsz az asztal alá... - Elhűlve meredt rá, majd egy újabb nyálgombócot leküzdve a torkán, engedelmeskedett neki. Touro úgyis azt kérte tőle, hogy csábítsa el. - Nem ez a legmegfelelőbb módszer?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó