|
I. kötet/23. fejezet - Stratégiák II. - Tükörszilánkok
Katren 2011.11.15. 20:56
I. kötet/23. fejezet: Stratégiák II. - Tükörszilánkok
Szilárd, de gyors léptekkel haladt a szűk csatornarendszeren keresztül, átgázolva a lába nyomán felkavarodó apró porban. Nem zavarta a sötét, így is tökéletesen tudott tájékozódni a kopár falak között. Annak ellenére, hogy nem akart túlzottan eltávolodni a rejtekhelytől, mégis az egy órás gyalogolást választotta a föld alatt kiépített szűk járatokban. Mély levegőt véve bukkant fel az egyik csatorna járatában, és körülkémlelve az üres utcán kimászott. Szerencséje volt. Nem akarta, hogy meglássák, ahogy előjön az egyik titkos átjáróból. De most kénytelen volt ezt az utat használni, még ha kockáztatott is. Egy halk csendüléssel illesztette vissza helyére a nehéz vasfedelet, és elindult a pici mellékutcában. Már nem volt messze a találkozó helyszínenként megjelölt kocsma, így közlekedhetett a föld felett is. Léptei alatt szétmállottak a tiszta hópelyhek és lucskos barna sarat hagyva maga után, kanyarodott be az egyik kisebb mellékutcába. Minden akció az előkészítésen múlt, most pedig nagyon fontos volt a megfelelő lépések gyors és viszonylag hibamentes kidolgozása. Nano nem válogatott az eszközeiben. Hozzá hasonlóan. Szempillái alól körbekémlelt a viszonylag tisztának mondható utcában, de semmilyen gyanús alakot nem fedezett fel. Toshimának egy új arcát láthatta most, de nem nagyon volt kedve gyönyörködni benne. Igazából nem is érdekelte annyira. Ez a város pont olyan volt, mint egy szerető. Ha rosszul tartották megbosszulta. Ha viszonylag jól bántak vele kedves volt. Ha megkapta amit akart, szolgálta. Felnyitotta a rozsda marásaitól vöröses színekben pompázó vasszárnyakat, és lelépett az alatta kezdődő lépcsőre. Az ajtó látszólag olyan volt, mint egy pince lejárata; valójában az egyik rejtett találkozópontja volt a sok közül. Az öreg korhadt fokok néha megreccsentek súlya alatt, mire a lépcső tövében várakozó sötét alak azonnal rákapta a pillantását. Hideg, kékes neonszínek pattogtak és villóztak arca előtt, néha elvakítva élesen figyelő szemeit.
- Ki vagy? - kérdezte tőle komoran a robosztus alak. Vaskos, tetoválásokkal díszített karjait összefonta mellei előtt. A tetoválások Toshimában nemcsak egyszerű díszek voltak. A háborús veteránok és az Igurán résztvevő alakok testének nagy felületét különböző szimbólumok fedték. A színes alakok, írásjelek egy-egy történetet rejtettek felszínük mögött. Neki csak egy tetoválása volt a hátán; örökre emlékeztetve őt feledhetetlen céljára.
- Az előőrs - hazudta a kódot szemrebbenés nélkül, fel sem nézve az alakra. Rakoncátlan tincsei az arcába hullottak, eltakarva vörösen izzó szemeit. Nem lett volna jó, ha ez az ember véletlenül ledrótozza, hogy erre járt. A bizalom nem járt kéz a kézben Shikivel. A férfi felmordulva mérte végig, és lapát kezeivel a retesz felé nyúlva elhúzta azt. Tovább engedte. Ha nem tudta volna a jelszót, valószínűleg megpróbálta volna megölni őt. - Ami úgysem sikerült volna neki, de jobb az elővigyázatosság és a hangtalan lopakodás, mint az értelmetlen ricsaj. - Nem szerette a külön körös munkákat, így inkább nem feltűnősködött. Kinek lett volna kifizetődő, ha a kelleténél még több ember tud a kilétéről vagy egyáltalán a mozgásáról? Így inkább meghúzódott. Ez a hely elméletileg ugyanúgy az ő területének számított, de a kialakult helyzet és Nano ittléte arra késztette, hogy még inkább megfontolja a lépéseit. Mint mindig, most sem tudhatta pontosan ki az, aki köp Nanonak és ki az, aki nem. Zordan végigvágtatott a füstös teremben, nem véve fel a szemkontaktust a sandán felé forduló kutató tekintetekkel. Csak a szeme sarkából figyelte őket, miközben felmérte a terepet. Fejében rögzítette a vendégek pozícióját, azonnal egy táblára vetítve az ideiglenes helyzetüket, a támadási és kijutási lehetőségekkel együtt. - Egyik sem húzódott a vészkijáratoz. Sem a bejárathoz. Talán nincsenek spionok - állapította meg némán. Nem voltak sokan. Mégis az esetleges összecsapás lehetősége végett fejben végigfuttatta a hangtalan és főképpen gyors megoldást kínáló variációkat. Bár a katanája nem volt vele, a tőrök és a tűzfegyverek így is mindig nagy segítséget nyújtottak számára a harcmezőn. Röpke perc alatt végigmérte a pincéreket, de egyikük sem tűnt veszélyes egyednek. Jól ismerte a helyet, nem először járt itt. De először érkezett ezen az ajtón keresztül. A pincelejáratnak beillő ajtón kívül még három pontról lehetett megközelíteni, illetve elhagyni a terepet. Jobb kezénél egy hosszú pult nyújtózott, végeláthatatlanul elveszve az elé vont álfalak takarásában. Shiki jól tudta, hogy a kocsmáros ott szokta az üzleti jellegű megbeszéléseit bonyolítani, illetve a nála található illegális fegyverarzenált továbbadni. Nem volt új a terep, nem egyszer üzletelt itt ő maga is. A pult mögött villogó fehér neoncsövek felett apró tükrök verték vissza az üvegpulton álldogáló használt poharak fényeit. Egyenesen az egyik sarok árnyas sötétjében trónoló alak felé vette irányát, kinek arcát kísérteties fényekbe öltöztették az asztalokba beszerelt neontestek.
Az élénk vörös boa egy hanyag mozdulattal landolt a némán várakozó férfi vállán, ő pedig idegesen túrt bele sűrű szőke hajába. Egy szó nélkül biccentett a vele szemben ülő alak felé, és elé tolta a neki rendelt szilkét. Shiki bizalmatlanul pillantott a csésze felé, mire a férfi fényesen elmosolyodott. Arcának egy részét lilás maszk fedte, ő pedig győzelemittasan hátradobva szőke bozontját, rávigyorgott a férfira.
- Na mit szólsz az álcámhoz? - igazgatta meg a fehér zakón időközben megképződött ráncokat, és kényesen fújt egyet.
- Valami egészen fenomenálisan borzalmas - morogta Shiki, mialatt előhúzott a zsebéből egy kis csomagot, és egy csipetnyit kivéve a tasak tartalmából, hintett a gőzölgő folyadékba. A pult feletti apró tükrök visszatükrözték minden egyes mozdulatát. Szerencséjére Arbitro jól választotta meg a helyet. A tompán villogó lámpák gyér világítása mellett is jól látta a kocsmában ülők mozdulatait, a pincérek mozgását.
- Csak nem gondolod...? - húzta fel arany szemöldökeit Arbitro, de Shiki egy intéssel elhallgattatta.
- Te gyáva vagy hozzá. De ki tudja kik követtek? - nézte komor arccal az egyre fehéredő, majd semmivé váló buborékokat. Arbitro némán ült vele szemben. Shikinek igaza volt. Eltenné láb alól, ha merné. De nem merte. Sokkal több hasznot húzott abból, hogy mellette dolgozott. - Amúgy is ki tudja, milyen kapcsolatban áll az Il Revel? Lehet, hogy ő az egyik besúgója... Bár. Ő ehhez túl önfejű. Vagy mégsem? - pillantott csillámporral bevont maszkja mögül a szikár férfira. Shiki halk hümmögéssel ajkaihoz emelte a csészét, és beleivott a teába. - Nos? - emelte piros szemeit Arbitrora, aki az előtte levő szakés csészéhez kapva, felhajtotta annak tartalmát.
- Terítettem a kért készülékeket, és tessék - csúsztatott Shiki felé az asztalon egy kis fekete telefont -, itt van a tied. A számodat a megfelelő kóddal el tudják érni. Így amint bekapcsolod, onnantól tájékoztathatnak. - Arbitro figyelte, amint Shiki maga elé veszi a telefont, és azonnal bekapcsolja. - Illetve végeztettem néhány emberemmel egy röpke kis felmérést a Múzeum körül. Igazad volt, körbevették. Gondolom vissza akartak csalogatni - pillantott rá jelentőségteljesen, de Shiki nem reagált. Kényelmesen hátradőlt, hátát a kényelmes faparavánnak támasztva. Karjait összefonta melle előtt, és gyors szemvillanással ismét körbenézett az eldugott kocsmában. - Még mindig semmi.
- Folytasd! - parancsolta ridegen, és belenézett az élénk, kék szemekbe.
- Továbbá felmértük a pozícióikat. Ha gondolod, rajtuk üthetünk, és megtisztíthatjuk a Múzeumot - tette hozzá.
- Hm - gondolkodott el Shiki egy pillanatra. - Ne tegyétek... - folytatta, de váratlanul megakadt mondandójában. A telefon megrezzent az asztalon. Füléhez emelve, azonnal felvette a nyugtalanul zúgolódó készüléket. - Igen? - szólt bele hűvösen. - Értem. Gyors vagy - húzta hideg mosolyra ajkait. - Meddig jutott el? Értem. Igen. Ne mozdulj onnan! - nyomta ki a gombot, és a telefont letéve, ismét összefonta karjait maga előtt. Elgondolkodva merengett el a csillogó lila maszkot bámulva, mire Arbitro kényelmetlenül ficeregni kezdett.
- Nos? - köszörülte meg a torkát, és ideges, darabos mozdulatokkal simított végig a makulátlan állagú fehér zakón.
- Hm - mordult fel Shiki, és fejét leejtve némaságba burkolózott. - Gondolhattam volna - állapította meg kissé fáradtan. - Rinn szaglászik a ház körül. Valószínűleg a bejutási lehetőséget kereste. Vagy - ráncolta össze szemöldökeit -, azt nézi, hogy az embereim hol rejtőzhetnek. Na igen, de mire megy ki a játék? Ez túl elkapkodott dolog volt Rinn részéről. Még ő is tudja, hogy az alapvető megfigyeléseket csak és kizárólag úgy érdemes végezni, ha szinte láthatatlanná válunk a megfigyeltek szemei előtt. Ám ő - szorította össze fogait, de arcizmai meg sem rezdültek -, túlzottan feltűnően csinálta. Mintha azt akarná, hogy felfigyeljek rá. Nos, ez sikerült. Na de miért is? - gondolkodott tovább lázasan. - Elterelés, de mi miatt? Talán a Múzeumtól akarnak elvonni? Vagy mástól? - gondolkodott komoran. - Vagy valóban le akar csapni? - pillantott fel a halottsápadttá váló Arbitrora, és halkan felmordult. Döntött.
- Az emberek maradjanak az óvóhely körül - utasította a férfit. - A Múzeumot csak figyeltesd, összesen hat emberrel! Többet nem vihetsz el! A többieket kör alakban szórd szét az óvóhely körül. Rinn valószínűleg támadni akar, úgyhogy mindenképpen akcióra kell készülnünk. A kiadott parancs a penge stílus. Érteni fogják. A további parancsokat csak ezután az akció után adom ki. Ha nem történik semmilyen megmozdulás, a tervezett időpontban elindulunk a Múzeum felé. - Most már döntőre kell vinnem ezt a dolgot. A fiú túl sok mindenbe mászott bele.
- Igen kapitány - tátogta Arbitro, és nagyot nyelve kifújta a bent tartott levegőt. Megkönnyebbült. Egy pillanatra azt hitte, Shiki meg akarja ölni. A kapitány felemelkedett az asztaltól, és egy szó nélkül elindult a kijárat felé. Minél hamarabb vissza akart érni az óvóhelyre. Egyáltalán nem tetszett neki ami készült. Rinn eddig nem tapasztalt meggondolatlansága talán veszélyeztetheti az akcióját. Az akció egyszerű volt a maga nemében. Amint az est megérkezik, emberei szépen tisztítva maguk előtt az utat, hármas hullámban beveszik a Múzeumot. Biztosítják az udvart, a titkos járatokat, az alsó és felső szinteket, végül a tetőt. Az összes használható emberét belevonta az aprólékosan előkészített akcióba, még egy kisebb utóvédet is szervezett. Biztos volt benne, hogy a Múzeum elhagyása a lánnyal függött össze. Vagy inkább Nano keze volt a dologban? Így, hogy ejtett egy túszt, aki kedvező alkupozícióba helyezhette az egyik nagy politikai csoporttal szemben... Nem kockáztathatta a lány életét. Lehetősége nyílt arra, hogy árujával kereskedelmi befolyást építhessen ki az NEF területén is. Az NTF-et pedig talán háborúra késztetheti. Minden tárgyalás simán haladhatott volna, ha nincs Nano. Bár talán Nanon kívül nincs is más, amely értelmet adhatna az életének. - Az Igura... Végtelen gyakorlás sorozata, és készülés a Nano elleni harcra. Mind csak egy díszlet, egy előkészített terv része a benne mozgó személyekkel együtt. Másnak nem volt értelme, csak ennek a harcnak, és az arra való készülésnek. Önként a halálukba rohanó gyilkosok, szerencsejátékosok vagy csak bátor emberek, akik a fejemmel akarják bizonyítani rátermettségüket a munkájukban. Mind csak egyszerűen felhasználható és eldobható áldozatok voltak. Nincs életük a testük és a fegyverük mögött. Nem látom őket, csak azt, amivé tehetnek. Nano méltó ellenfelévé. Az Igura... Ócska átverés és illúzió a gyengéknek.
***
Aya kapkodó mozdulatokkal pakolt el vászonzsákjába. Az egyik szekrény mélyén találta. Az egyik olyan szekrény mélyén, amiről azt hitte, sohasem meri kinyitni az ajtaját. Fülével folyamatosan azt hallgatta, mikor nyílik az ajtó, és tér vissza a férfi. - Ha lebukom... Végem. - Óvatosan és körültekintően kellett eljárnia. Shiki nem vehette észre a kis tervét, különben nagy valószínűséggel levágta volna a kezeit. - Nem, inkább biztosan - fújt egyet cinikusan, és az olykor rátörő hányingerrel küszködve, megtörölte izzadó homlokát. Kicsit rosszul volt, de nem tudta, hogy a nemrégen elhagyott gyógyszerek vagy az idegesség miatt érezte egyre bódultabbnak és talán gyengébbnek magát. Mintha egy teljesen más dimenzióban létezett volna, teste mégis reagált az agya által kiadott parancsokra. Nyirkos, hideg ujjai mozdultak, remegő kezei keresgéltek, kapkodó tüdeje belélegezte, majd kibocsájtotta a levegőt. Kicsit frusztráltabbnak és idegesebbnek érezte magát. A düh, az értelmetlen harag csak gyűlt benne, szinte szétrepesztve tüdejét és gyomrát. De, hogy honnan eredt? Fogalma sem volt róla. Minden idegesítette. Keserűen állapította meg, hogy egy nyamvadt félcipőn kívül semmilyen más lábbelivel nem rendelkezik. Végül dühét maga mögött hagyva úgy döntött, nem foglalkozik ezzel az elhanyagolható ténnyel. - Ha Shiki rájön, hogy meg akarok lépni - dobott be néhány kekszet és gyorsan elkészíthető instant ételdobozt a zöld zsákba -, lábam sem lesz amire cipőt vehetnék. Mert levágja. - Visszahúzta megszokott fekete nadrágját, és kapkodva felvette trikóját és blúzát. - Francba! - túrt tovább a szekrényben, de csak fekete férfi pulóverek akadtak a kezébe. Azonnal kiráncigált egy kötött garbót, és magára kapva, tovább keresgélt a szekrényben. Először alig mert bekecmeregni a férfi szobájába. Minden pillanatban attól tartott, hogy Shiki megjelenik, és rajtakapja. Utána már bemerte hozni a konyhában talált száraz élelmet is, amivel talán pár napig kihúzhatja, ha meg kell lépnie.
Végre a kezébe akadt egy vékony bőrkabát, amit a férfi valószínűleg már nem is használt. Töprengve simította végig a puha anyagot, magába szívva annak illatát. - Hm. Nahát - húzta fel szemöldökeit. - Elég kicsi a méret. Majdnem akkora, mint egy nőé. - Homlokráncolva húzta magára, és döbbenten állapította meg, hogy a méret passzol rá. A zsákot összekötve, és a szíjakat egymásba fűzve, gyorsan felkapta batyuját. Tanácstalanul fordult körbe a szobában, majd kisietett a nappaliba. - Oké, de hová rejthetem el? - pillantott körbe bizonytalanul, és idegesen toporogva. Végül letéve a csomagot, a kanapéhoz sietett. Bekukkantott alá, de nem talált neki helyet. - A komódba nem tehetem, mert ott Shiki dolgai vannak akárcsak a háló szekrényében. - Szemei felcsillantak, ahogy kisietett a pulttal elválasztott konyhába, és az egyik félreeső alsó szekrény ajtaját eltolva, betuszkolta táskáját az ott sorakozó edények mögé. - Oké - emelkedett fel, és megtörölte homlokát -, eddig megvolnék. - Elhátrált a nappaliba, és a kanapét megigazítva, idegesen fújt egyet. - Rendben. De, hogy jutok ki? - lehúzta magáról a kabátot, és kis hezitálás után azt is bepréselte tömött zsákja mellé. Nem volt más választása. Folyamatosan figyelte a férfi mozgását, és eddigi tapasztalatai alapján úgy látta, nem nagyon törődött azzal a szekrénnyel. Ki nem akaszthatta a csomagját, mert Touro azonnal kiszúrta volna. Át sem hajíthatta a tűzlétrára, mert valaki biztosan elvitte volna. - Vagy Touro felfedezi, és jelenti Shikinek. - Nagyon óvatos volt a szürke kis mókussal. Elég veszélyesek az olyan alakok, akik ártalmatlannak tűnnek, de közben az ember mégis tudja róluk, hogy nem azok. - Főleg akik uralkodni is tudnak az agressziójukon... Azok képesek számítani és mérlegelni. - Ezt a törvényt még apjától tanulta. - Nem azoktól kell félned, akik csak úgy rád támadnak, hanem azoktól, akik előtte meg is figyelnek. Ők ugyanis kitapintják a gyengepontodat, és ott szednek darabokra. - Nyűgösen huppant le a szépen elrendezett kanapéra, és fáradtan fújva hátradőlt a puha párnák közé. Fogalma sem volt róla, hogy Shiki mikor érkezik, de jobbnak látta, ha mindent minél hamarabb előkészít. - Csak lenne akkora szerencsém, hogy ma este nem jön haza - hunyta le rimánkodva szemeit, és lábait felhúzta a kanapéra. - Megint szökni kell. Elszöktem apámtól és így kerültem Toshimába. Most elszököm innen is... Hova tovább? Netán Hayate ebben is segíthetne? - fáradtan pillantott maga elé. - Várnom kell, és megfelelően időzíteni. Hayate várni fog a kocsmában... Oda kell érnem.
***
- Akkor minden a tervek szerint halad? - kérdezte kellemes hangon Nano, és kipillantott a délelőtti fényekben fürdőző utcára.
- Így is mondhatnám - bólintott komoran Rinn. - De túl gyorsan cselekedtem. Az egész akciót összecsaptad - rótta meg halkan. - Az egyik megfigyelő észrevett.
- Nem. Minden a lehető legtökéletesebb - szakította félbe álmatag hangon a fiút.
- Nem értelek - ráncolta össze Rinn a homlokát.
- Nem is kell - mosolygott Nano kedvesen. - Mindent tökéletesen csináltál, megvan a lejárat. Most menj! Készülnöd kell az összecsapásra. Este támadj! - utasította Nano.
- De...? - vágott közbe haragosan.
- Hogyan? - pillantott rá udvariasan, szemeiben mégis fenyegető szikrák gyúltak. - Nem értem ezt a váratlan ellenkezést. Jobban teszed, ha az utasításaim szerint jársz el - fordította el pillantását a fiú makacs arcáról.
- Értem - hajolt meg egy kissé felé, és sarkon fordulva kivágtatott a szobából. Nano érezte a dühét, az értetlenségét, de nem foglalkozott vele. - Amíg a terveim szerint jár el, addig teljesen mindegy mit mond - nyugtázta elégedetten. Mosolyogva kortyolt bele a teájába, és egyik lábát keresztbe tette maga előtt. Felpillantott az órára, és nyakizmait egy sóhajjal átlazítva, felemelkedett kényelmes kanapéjáról. Ideje volt indulnia. A hitelesség kedvéért felöltött egy sötétkék lezser pulóvert, és egy hosszú fehér zakót. Egy halvány mosollyal az arcán lépett ki az ajtón, kezében megcsillant félhosszú tőre.
***
Aya összerezzent, ahogy a becsapódó ajtóra pillantott. Shiki egy szó nélkül dobta le a kabátját és csizmáját, majd berobogott a fürdőbe. Mogorvának és kissé dühösnek tűnt, ezért Aya inkább nem szólt hozzá. Csak várt. Hallotta a fürdőből kiszűrődő víz csobogását, majd a váratlanul rájuk zuhanó némaságot hallgatta. Shiki még mindig nem nézett a lányra. Kihúzta az ajtót, majd egyenesen a szobája felé vette az irányt. Összeszűkült szemekkel pillantott végig a szobáján, de mindent érintetlenül talált ott. Furcsa érzés kerítette a hatalmába. - Mintha itt járt volna, amíg nem voltam az óvóhelyen. Miért kíváncsiskodott Ayaka-sama? - Fekete pólóját és nadrágját magára rántva, kisétált a nappaliba. Nekitámaszkodva a falnak, egy hosszú pillanatig a nőt tanulmányozta. De a sápadt arc nem fordult felé. Már nem tűnt annyira nyúzottnak és elveszettnek, mint amikor először találkoztak.
- Bent járt? - kérdezte kertelés nélkül.
- Igen, fáztam - mondta tompán, és a rajta levő pulóverre mutatott.
- Hm - húzta fel Shiki a szemöldökeit, de egy szemernyi hitelt sem adott a szavainak. Még mindig nem bízott a nőben. - Mostanában úgyis túlzottan megváltozott. Valamilyen oka kellett, hogy legyen ennek a változásnak - szűkítette össze pilláit, és ellökve magát a faltól a konyhába sétálva, előkészítette az ebédet.
- Mi az nem bízik bennem? - kérdezte Aya fáradtan, és a férfi mozdulatait követve, felemelkedett.
- Senkiben sem bízom - dobta bele egy tálba a hűtőben talált salátát és reszelt répát. Kicsomagolta a lefóliázott húst, és az tűzhelyre feltett wokba fektette a rózsaszín szeleteket. Aya felült a pulthoz, és megtámaszkodott rajta.
- Mikor indulunk? - kérdezte halkan.
- Ahogy mondtam, este - válaszolta a férfi, és elkeverve a salátát, belevágott egy kis paradicsomot.
- Ühüm - bólogatott a lány, és felpillantott a hidegen csillogó piros szemekbe. A percek dermedt némaságban teltek, egyetlen szó nélkül. Shiki elővett két tányért, és a pultra téve kiszedte az adagokat. Aya a könyökére támaszkodva nézte az órát, enyhe unalommal a szemében.
- Siet valahová? - kérdezte Shiki hűvösen. Látta, hogy a lány az órát nézi.
- Nem, csak olyan fura, hogy már dél van - nézett fel a férfira, de egy pillanatra belé rekedt a levegő. - Hogy a fenébe lehettem ennyire ostoba? Mi lesz, ha rájön...? Hogy szökni akarok? Nem viselkedhetek meggondolatlanul - harapott ajkaiba, és pálcikáit tenyerei közé fogva meghajolt a férfi felé. Az óra halkan felcsendült, ahogy a mutatók elhaladták a delet.
***
Rinn az órájára nézett, majd ismételten az asztalra fektetett tervrajz fölé hajolt. A föld alatt húzódó régi gyülekezőhely egy pillanatra emlékekkel töltötte el a fiatal férfit. A régi Pesca Corsica rejtekhelyére vezette az újonnan alapított csapatot. Soha nem gondolta volna, hogy valaha újra látni fogja ezeket a falakat. Ezeket a sötét, kopár de annál beszédesebb emlékekkel telítődött falakat. A csupasz kövön üvegszilánkok hevertek szanaszét, megcsikordulva emberei óvakodó léptei alatt. Mindegyik apró, csillogó darab tükörként villantotta vissza az új, mégis régi rejtekhely sárga lámpásait. Kitört ablakok, színes üvegdarabok. Talán még az egyik mulatozásuk maradványa, talán már az új lakók mocska. Nem tudott volna válaszolni arra a kérdésre, hogy vajon kihez kapcsolná az itt talált tárgyakat? Talán még meg is hamisítaná a hozzájuk kötődő tartalmakat, csak azt láthassa, amit szeretne. Bágyadtan érezte, hogy minden egyes megcsikorduló üvegdarab régi történéseket, arcokat és érzelmeket csal emlékeibe. Nem kellett volna átáramlania rajta annak a sokféle érzésnek. Mind egy régi, elfeledett élethez kapcsolódtak. Már nem számítottak.
Nem számíthattak.
- A halottak már úgysem térnek vissza. - Minden erejével a feladatára kellene koncentrálnia, mégis... Ez a picike szó ott motoszkált elméjének mélyében. - Mégis. - Képtelen volt felejteni. Felpillantott az egyik tűzlétrára, amelyről olyan sokszor nézett le az alatta nyüzsgő fiatal férfiakra és nőkre. - A sors iróniája, hogy pont erre a helyre kérte Nano a tanácskozást. Talán a gyűlöletet akarná erősíteni bennem? - pillantott maga elé, majd emberei várakozó pillantását érezve magán, kihajtotta a papírra rajzolt tervrajzot.
- Háromkor indulunk el innen az óvóhely felé. Ötre kell odaérkeznünk, és koncentráltan kell megtámadnunk a csapattesteket. Ahogyan az egyik megfigyelőm is mondta, az óvóhely alól kiindulva alagútrendszerek hálózzák be a várost itt - mutatott a térképre -, és itt. Ezek az utak feltehetően a Múzeum közelében kell, hogy véget érjenek. Az egyik csoportot már most likvidálni tudnánk. Nekik közvetlenül az óvóhely alatt kell elhelyezkedniük. De ez így nem elég. A többi csapat pozícióját is fel kell derítenünk. Annyit tudunk, hogy a többi csapatot szórtan helyezte el a környéken. Legkésőbb háromig fel kell derítenünk a terepet. Hat csapat most fog elindulni. Amint megvannak a helyek jelentik nekem, és nem mozdulnak. Nem támadhattok a parancsom nélkül! - utasította embereit komoran. - Most egy óra van. Két óra múlva mindenkit a szerepének megfelelő pozícióban akarok látni - hajtotta össze a tervrajzot. - A kiküldött hat csapat három főből fog állni. Ti hárman folyamatos kapcsolatban fogtok állni egymással, és nekem kell jelentenetek közvetlenül. Bármilyen jellegű probléma adódik, azonnal jeleztek a két társatoknak és nekem. Ha lebukás veszélye fenyeget, hagyjátok el a terepet! Ez nem egy lehetőség, hanem parancs. Világos? - villantotta körbe határozott kék szemeit. - A terv maga nem eshet kútba. Az összes többi csoport hat főből fog állni. Tehát utoljára rögzítve. Háromig a felderítőknek meg kell tudniuk határozni Shiki csapatainak a helyzetét. Aszerint kell felosztani a csapatokat. A felderítő csapatok megjegyezték a pozícióikat? - Néma bólintás volt a válasz. - Amint kijelölöm az embereket, indulnotok kell. A csoportok a következők.
***
Nano olyan ember volt, aki nem szerette az alkoholt. Szívesebben teázott, de mostanában egyre inkább hódolni kezdett egy új szenvedélyének a kávézásnak. Kávéscsészéjét ajkaihoz emelve, finoman belekortyolt a feketébe. A kocsma nagyon egyszerűen volt elrendezve, mégis a Toshimára jellemző apró zugok elrejtették azokat a személyeket, akik nem akartak mutatkozni még itt sem. Délután két óra volt, és a kocsmában mégis éjszakai sötétség uralkodott. A mindenütt villogó vöröses és sárgás neonfények bántóan furakodtak bele a portól és borgőztől átitatott levegőbe.
- Már csak pár kósza óra - mosolyodott el hidegen. - És robban a bomba az előre eltervezett kis játékodban Shiki - kortyolt bele a feketébe ismét. - A stratégia egyszerű. Rád uszítom az öcsédet. Lássuk, mit kezdesz vele? Vajon van bátorságod megölni?
***
Rinn feszülten ült a tervező asztal felett, és folyamatosan emberei hívására várt. A mobil halkan felmuzsikált az egyik összehajtott papíron.
- Igen? Értem - nyomta ki a gombot, és felpillantva az órára, elmosolyodott. - Pontosan időre. A helyzet a következő. Shiki hat fős csoportokkal dolgozik, és koncentrált körökben helyezték el őket az óvóhely körül. Valószínűleg utóvédeket is szervezett, de ezt csak én feltételezem. Mindenesetre számoljatok ezzel a lehetőséggel. Feltehetően szökni akar, és ehhez akarja biztosítani a teljes fedezéket. Összesen hat ember van megfigyelőként a Múzeum körül. Nem szeretném, ha eljutnának addig. Nem ejtünk foglyokat. A helyszínek a következők. A kocsma melletti zöldséges. Az óvóhely másik utcájáról nyíló iskola raktár. Az óvóhellyel szembeni halárus, az óvóhely mögötti piac. A lakótömb ötödik emeleti harmadik lakása. A második emeleti első lakás. A lenti lejáratban több embernek kell lennie. De mivel mindenütt hat fő van, valószínűleg itt is ennyi ember található. Szépen körbebástyázták magukat annyi szent - pillantott fel morgolódó embereire. - Hangtalanul és gyorsan kell dolgoznotok. Alkalmazzatok hangtompítókat és dobótőröket, akár fojtózsinórokat. Ez most nem egy Igurabeli harc lesz, hanem egyszerű munkavégzést várok, ezért kapjátok a pénzeteket. Hét csoportra oszlunk. A többiek itt maradnak erősítésként. Ha bármelyik csoport pozíciója gyengül, váltanotok kell!
***
Aya álmatagon feküdt a kanapén, és folyamatosan az óra monoton kattanásait hallgatta. Várt. Várt a megfelelő pillanatra, amikor talán kiosonhat és meglóghat Shiki elől. - Persze, ha ez egyáltalán lehetséges - húzta el ajkait. Órák óta gondolkodott egy épkézláb terven, de semmi használható nem jutott az eszébe. Őszintén szólva egyáltalán semmi sem jutott az eszébe. Már háromnegyed ötöt mutatott az óra. Nemsokára indulnia kellet a kocsmába. Úgy gondolta egy kicsit előbb megy oda, hátha Hayate nem érkezne meg... Vagy... Ki tudja, mit várhat? - Lehet, hogy Hayate is Shiki embere? Lehetséges lenne? - Az óra folyamatosan kattogott, már szinte ordítva jelezte az időt. Még egy órát sem hallott ennyire hangosnak. - Indulnom kell - bátorította magát némán. Shiki amióta megebédeltek, behúzódott a szobájába, és nem hagyta el azt. Megtehette volna, hogy megmozdul, de egyszerűen képtelen volt egy lépést is tenni az ablak, vagy a férfi ajtaja felé. Már az is bénítóan hatott rá, hogy tudta, mire készül ellene. Félt. - Ki ne félne? - szívta be alsó ajkát, és egy mély sóhajjal felemelkedett a kanapéról. - Pedig a stratégia egyszerű. Összepakolni, és meglépni! Úgyhogy gyerünk Aya! Ez az! Mozdulj! - tette le lábait. - Jó kislány! Ügyes vagy! - pillantott ki az ablakon. Csak nézte a vele szemben homályos, elmaszatolt tükörként ragyogó ablakot, melyben nyomokban, de felfedezhette saját arcát. Rettegés és nyugtalanság ült vonásain. Már annyira kifáradt és kiégett a folyamatos menekülésben és életveszélyben, hogy ereje teljesen felmorzsolódott. Nyugtalanul túrt hajába, és élesen beszívva a levegőt, görcsösen összeszorította kezeit. Valami pokolian zavarta. A férfi tolóajtaja váratlanul elhúzódott, és egy hosszú, fényes katana csillant meg a szoba homályából. A vörös szemek ridegen mérték végig a nappaliban üldögélő lányt.
- Társaságunk lesz - szűrte ki Shiki a fogai közül, és maga elé emelve a katanát, az ajtóhoz sietett. - Most kell indulnunk. Szedje össze a legszükségesebb holmikat! - utasította jegesen.
- Ki...? Ki az? - kérdezte Aya halkan, összerándulva a férfiból áradó bénító erőtől. Shiki a falhoz állította a kardot, és ráérősen felhúzta csizmáit.
- Tegye, amit mondtam. Amint tudok, visszajövök önért. Ha elmozdul - öltötte fel kabátját -, és megtalálom - tette a kilincsre a kesztyűvel borított kezét -, megölöm. - Halkan becsukódott mögötte az ajtó, ahogy kilépett a csendes folyosóra. Arbitro már tájékoztatta, hogy Rinn csapatai bemérték, és támadásba léptek a védelmi csoportok ellen. - Francba! - mordult fel némán, és telefonját bekapcsolva, felhívta Tourot.
- Figyeld a lány! - utasította röviden. - Itt valami bűzlik.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó