|
I. kötet/19. fejezet - A játékszer
Katren 2011.11.07. 12:17
I. kötet/19. fejezet: A játékszer
Játékok és játékszerek. Ősi civilizációk elhagyott romjai és szellemi örökségei között is fellelhetőek ezek a régi-régi darabok. Viselkedésminták és eszközhasználatok sora köthető a megjelenésükhöz. A játékszerekkel lehet finoman és nagyon kegyetlenül bánni. Lehet társ a játékban vagy éppen a megképezett rémálom, illetve bántalmazás tárgya. Egy mindig biztos, a játékszer elszenvedi gazdája szélsőséges ténykedéseit, tehetetlen bábként fekve annak kezében. Játékok, melyek megnyugtatnak és egy álomvilágba kalauzolva vezetnek el egy újabb otthonba. Játékok, amik vérre menő harcba torkollva megsemmisítik az addig használt játékszereiket.
- Merre vagy? Mutasd meg magad - suttogta maga elé Nano, ahogy végigpillantott a vele szemben fekvő épület kormos falain. A lassan lebukó nap fényei aranyszínekbe öltöztették a hideg épületet, otthonos melegséget adva a romoknak. Hihetetlennek tűnt számára, hogy Shiki mégis képes volt veszni hagyni a pillanatot. Pedig nagyon jó móka lett volna mind a kettejük számára. - Ayaka-sama nemsokára magadhoz térsz. Még csak azt sem tudod, hogy itt vagyok - mosolyodott el semmitmondóan. A csend szinte duruzsolt körülötte, lágy dallamaival elkábítva és még inkább ellazítva a férfi izmait.
- Mi a fenét műveltél vele? - hasított bele egy éles hang a finom csendbe. Háta mögül határozott léptek ütemes kopogása hangzott fel, és az ajtó nyikorogva bevágódó tompa zaja. Rinn minden köszönés nélkül viharzott be a búvóhelyként szolgáló raktárba, és egy mérges mozdulattal belerúgott az előtte felgyűlt doboz halomba.
- A fiatalok mindig ilyen izgágák - állapította meg Nano tárgyilagosan, ahogy sütkérezett a lemenő nap fényeiben. Nagyon szeretett az ablak előtt állni és napozni, figyelve a pirosan lebukó nap utolsó fénycseppjeit. Hallotta a mögötte felhangzó fegyver csörgését, a tőr lágyan surranó neszezését, amikor előrántották tokjából.
- Válaszolj! - utasította Rinn hidegen, és maga elé emelte a katanáját.
- Válaszoljak? - ismételte lassan, lágyan ízlelgetve a szót ajkai között. - Nem kell fenyegetned ahhoz, hogy beszéljek. De ha ennyire érdekel - hangsúlyozta ki a szavakat -, csak kíváncsi voltam. Ennyi - hintáztatta magát a lábain.
- Miről beszélsz? - szűkítette össze Rinn a szemeit. Még mindig az arca előtt lebegett a szinte félőrült lány, aki el akarta vágni a torkát egy üvegdarabbal. Ayaka-sama teljesen megváltozott, mintha akkor abban a pillanatban nem is egy emberi lénnyel beszélgetett volna, hanem egy toshimai torzszülöttel. Követelte a válaszokat, és abban a pillanatban úgy gondolta... Aya valóban elvágná a saját torkát, és röhögve fulladna önnön vérébe. Borzalmas volt így látnia. Borzalmas. - Gyógyszerek... Gyógyszerek? Ki tömi őt gyógyszerekkel?
- Ha kiragadsz valakit a saját környezetéből, vajon mennyire tudod őt irányítani? - tért magához Nano hangjától.
- Tessék? - szorította össze fogait kétségbeesett dühvel. - Amiről Aya beszélt az igaz lenne?
- Az adagoknak mindig készen kellett állniuk - folytatta Nano szemrebbenés nélkül. - Azért, hogy tudja, bármikor hozzáférhet. De felvetődik ugye a kérdés? Miért? - fordult a fiú felé kérdőn.
- Hogy beszedje? - kérdezett vissza ellenségesen, mire csak egy könnyed, de érzések nélküli nevetést kapott válaszként.
- Oh, nem! Az túl egyszerű lenne. Az emberi elme csodálatos barátom... Egyszerűen bármikor a kontrollod alá vonhatod, ha az emocionális síkot sikerül kisajátítanod. Egy ember akiben megbíznak, akiben hisznek... És bármire ráveheted őket csak a kellő motivációt kell nyújtani a megfelelő helyen, a megfelelő időben - hunyta le szemeit, és halkan felsóhajtott. - Sokkal élvezetesebb és szórakoztatóbb megvizsgálni az emberi elmét önmagában.
- Önmagában megvizsgálni? - ejtette ki undorral a szavakat. - Maga beteg - mordult fel a fiú hideg ellenszenvvel. - Ezt tenni egy fiatal, ártatlan lánnyal...
- Fiatal? Ártatlan? Micsoda jelentésüket vesztett, semmitmondó közhelyek. Ezen a világon senki sem elég ártatlan és fiatal ahhoz, hogy bűn nélkülinek tekinthető legyen - nevetett fel kellemes hangján.
- Miért teszi ezt? - borzadt el egy pillanatra. - Ez értelmetlen. Önnek Shiki kell, Ayát miért nem hagyja futni? - faggatta tovább kitartóan.
- Ayát? - koppant kissé élesebben a kellemes hang. - Milyen bensőséges megszólítás - mosolyodott el metszően. - Gondoljuk csak át a kérdést a te szemszögedből - fordult ismét vissza a hatalmas, koszos ablak felé. - Miért teszem ezt egy kedves? És erős lánnyal? - nyomatékosította közlendőjét a fiú szájából korábban hallott szavakkal. Rinn azonnal összerezzent. - Egyszerű kíváncsiság.
- Te rohadt szemét! - sziszegte a fiú halkan, és szemei vészjóslóan megcsillantak.
- Nem én vagyok az ellenfeled Rinn, ezt ne feledd el! - figyelmeztette a fiút kedvesen, szemernyit sem foglalkozva a háta mögül sugárzó gyilkos indulattal. - Túl sok ez az érzelem Rinn... Kezdem érteni Shiki hogyan tudta likvidálni a Pesca Corsica tagjait - tűnődött el egy pillanatra.
- Hallgass! - sziszegte figyelmeztetően.
- Bár, ez elsőre is nyilvánvaló volt - folytatta szemrebbenés nélkül. - Egyébként egy nagyon jól kiépített szervezet volt, csak kár, hogy ilyen ostobán irányítottad - provokálta negédes hangon a fiút. Rinn nem szólt semmit, csak összeszorított fogakkal, némán állt a férfi mögött. - Megölhetném, elvághatnám a torkát... De még szükségem van rá - meredt egyre hidegebben lángoló gyilkos indulattal az egyenes tartású hátra. - Érzem a dühödet - állapította meg halkan Nano. - Ez jó. Talán erőt ad neked ahhoz, hogy végigvidd a célodat. Érdekes hely ez a Toshima nem? A magunkfajták gyűjtőmedencéje. Ne mondd azt, hogy nem vagy olyan, mint én, mert ez nem lenne igaz. Egyformák vagyunk Rinn csak még nem vetted észre - tűnődött el hangosan.
- Ez hazugság - vágott vissza élesen, de azonnal elhallgatott, amint az üres, holt térben megszólalt a férfi telefonja.
- További parancsig maradj a főhadiszálláson! - utasította hidegen. - A Múzeum elfoglalására most nincsen szükség. Megértetted? - kérdezte metszően, mire a fiú összeszorított fogakkal bólintott, és tőrét a tokjába csúsztatva felpillantott rá. - Kiugrasztottuk a bokorból - vigyorodott el, nem foglalkozva a folyamatosan csengő telefonnal. - Most menj! - fordult el, és megnyomta a hívást fogadó gombot.
- Igen? Értem - válaszolta röviden, majd egy kicsit várt, amíg Rinn léptei elhaltak a háta mögött. - Likvidálta? Melyik raktárban? - Rövid hallgatás. - Értem. Akkor a külső kör tagjai már biztosan mind halottak. A belsővel ne foglalkozz, azzal már évekkel ezelőtt végeztek. Már csak ő maradt a Pesca Corsicából. Hm. Ez érdekes - húzta fel halvány szemöldökeit a férfi. - Mióta tudod ezt? - némult el, és szemöldökráncolva hallgatta az éter másik részében beszélő alakot. - Értem. Nem várt fordulat, de már teljesen lényegtelen. Nem... Rinn céljain nem változtat a dolog - mosolyodott el lassan. - A taktika lényege, hogy az ellenfél előtt kell járnunk pár lépéssel. E mellett az információkkal a lehető leghelyesebben bánjunk, és a lehetőségekhez mérten a legmegfelelőbb időpontban használjuk fel vagy vessük el. Úgyhogy a dolgok ismeretében a további parancs az, hogy nem tudhat semmit az új fejleményekről, a testet pedig takarítsátok el! Nem láthatja meg, nem derülhet ki, hogy egész végig élt, mert az még megzavarhatja a terv alakulását. Remek - nyomta ki a telefont, és lágyan felmosolyogott a délutáni fényekre.
- Nem gondoltam volna, hogy Shiki nyomot hagy maga után - csendült fel a kellemes női hang. Egy fiatal lány húzódott elő a helyiség egyik árnyasabb sarkából. Fekete ruhájával szinte beleolvadt a dohos, nyirkos és sötét terembe.
- Ő nem is szokott - nézett hátra a lányra. Hosszú fekete haja kiemelte hófehér bőrét, és a benne megülő levendula színű szemeket. - A régi Pesca Corsica egy kétkörű szervezet volt. Létezett egy belső és egy külső gyűrűje. A két részleghez tartozó tagok nem ismerték egymást, így fordulhatott elő, hogy egyszerre egy időben likvidálták a két részleget.
- Egyikük az egyiket, a másikuk a másikat? Vagyis Akira és Shiki együtt? - húzta fel szép ívű szemöldökét a lány.
- Mm. Kis buta - nevetett rá mézes-mázos hangon. - Ők soha nem dolgoztak együtt.
- Akkor? - kérdezte kíváncsian. Nano közelebb lépett a törékeny lányhoz, és ujjai közé csippentve állát megemelte a fejét.
- Miért vagy ennyire kíváncsi? - kérdezte óvatosan, azonban az álmosoly így sem tűnt el arcáról.
- Csak érdekelt - felelte őszintén, és megrántotta a vállát. - A jeladó mellesleg nagyon sokáig rajta volt - rántotta ki állát a szorításból -, de megszűnt a jel sugárzása - fordított hátat Nanonak, és elsétált az egyik porlepte asztalig. Hátára rögzített táskájából elővette a jelet bemérő kis szerkezetét, és a kissé összegyűrődött térképet. - A megadott koordináták erre a lakóházra mutatnak, de itt megszűnt a jel.
- Valószínűleg végleg lemosta magáról. Két zuhanyig tart a ragasztó azt mondtad - szűkítette össze szemeit a férfi.
- Így van - bólintott a lány. - Majd dolgozom még azon, hogy tartósabb legyen, bár igazán jó felszerelések nélkül ez kissé nehézkes. Mindenesetre nem hinném, hogy innen tovább haladtak. Ha le akar csapni rájuk, itt megteheti.
- Értem. A pénzedet már elutaltam a megadott számlára - tekintett le a térképen piros gombbal megjelölt pontra.
- Akkor rendben vagyunk - bólintott a lány, és a térképet az asztalon hagyva, eltette az általa barkácsolt nyomkövetőt.
- Öröm veled üzletet kötni - nevetett fel halkan Nano -, benned sohasem csalódom drága kis Lilian.
***
Aya némán kucorgott a kanapén, kibámulva az éjszakai fényekre. Nem tudott aludni. Belülről lassan haladó féregként emésztette, marcangolta a kétkedés. - Mit fogok tenni, ha minden igaz, amit Shiki állított? - harapta be ajkait, és fáradtan pillogott párat. - Gyógyszereket szedettek velem csak, hogy függővé tegyenek? Függővé... De mitől? Talán jobban függök magától a tudattól, hogy be kell szednem azt a sok vackot, mint a pirulától. - Hiszen, ez lenne a placebo lényege. Elhiszed, hogy segíthet, hogy hat. - Egy ócska játékszert csináltak belőlem. De nem úgy, mint apa... Nem... - merengett tovább, és kirázta a hideg a fáradtságtól. Mégsem tudta lehunyni a szemeit, nem tudott lazítani egy pillanatra sem. Sok mindenen gondolkodnia kellett, sok mindent meg kellett emésztenie. Többek között azt, hogy mikor állt át a férfi oldalára? Átállt volna? Ez már állásfoglalás lenne? Hiszen Shikit nem érdekli mi lesz vele. A gyógyszert is csak azért derítette ki, mert az érdekei megkívánták. - Érdekek... érdekek... Mindenütt csak ezek vannak, ezek lebegnek. Mintha ennek a vacak világnak más értelme nem is lenne - koccantak össze fogai, ahogy ismét végignyargalt bőrén a hűvös levegő. Betakarózhatna, vagy legalább a hátára teríthetné a pokrócot. De ehhez sem volt kedve. Semmihez sem volt kedve az igazságon kívül, bármennyire is kétélű fegyver az Shiki szerint. - Mégis... Nem az ösztönös bizalom az, ami miatt hiszek neked Shiki - emelkedett fel a kanapéról. - Ó, nem. A bennem bujkáló kételyek vezettek el addig, hogy már gondolkodás nélkül követnélek, ha azt mondanád mennünk kell. Kérdezhetném magamtól, hogyan jutottam el idáig? De nem érdekel, mert pontosan tudom, hogyan jutottam el eddig. Megszökhetnék, mégsem teszek rá kísérletet. Ha hazajutnék, talán mindent megtudhatnék Hayatétól... A gyógyszerről. De félek. Rettentően félek - hanyatlott hátra feje a kanapé puha párnáira. - Már nemcsak attól, hogy Shiki mit tenne velem, ha elmennék. - Figyelte a lágyan kirajzolódó fény és árnyjátékokat a szemközti falon, és kissé bizonytalan lábbal, de felemelkedett. - Ha beszélhetnék Hayatéval, talán minden jobb lenne - szorította össze fogait, és lassan elsétált az ablakig.
Kikémlelt az utcára, és szemeit összeszűkítve tanulmányozta a szemben várakozó üres telefonfülkét. - Jól láttam. - Lassan sarkon fordult, és elbicegve a szobájáig magára öltötte egyszerű ruháit. - El kell jutnom a telefonfülkéig - fogta össze elszánt tekintettel hosszú tincseit, és felöltötte fekete garbóját. - Ha nem juthatok haza, az még nem jelenti azt, hogy nem kommunikálhatok Hayatéval. A számát még mindig tudom. - Sebe egy kissé akadályozta a mozgásban, de úgy döntött, nem foglalkozik vele. Kisuhant a nappaliba, és rápillantott az ajtóra. - Nem próbálkozhatok itt. Bezárta - emlékezett vissza a kulcsok csörgésére. - És mi lesz, ha őriz valaki? Biztosan figyeltet, nem hagyja, hogy csak úgy elmenjek - torpant meg egy pillanatra, majd mélyet lélegezve lenyugtatta zakatoló szívét. - Mit kockáztatok? Az életemet? - köpte maga elé gondolatban, és azonnal megindult célja felé.
Óvatos, macska léptekkel jutott el az ablakig, és lassan rácsúsztatta kezét a kilincsre. Finoman húzta fel az ablakot, miközben a kint játszadozó és bekandikáló éjszakai szél meglebegtette a hajszálait. Kihajolva körbenézett, és kiszúrta a fal mentén futó tűzlépcsőt. - Ez az! - csillantak fel a szemei, és megpróbálta elérni a korlátot. Küszködve, már szinte félig kilógva az ablakból nyújtózott a lépcső felé, de nagy csalódására nem járt sikerrel. - Shiki túl okosan választott helyszínt - ciccegett fel némán, és egy nagy levegőt véve kilendült a vékony párkányra. Kétségbeesetten kapaszkodott bele a ház oldalába, örömmel érzékelve a rajta levő egyenetlenségeket. Nem voltak tökéletes kapaszkodók, de a leeséstől megóvták. Némi biztonságérzetet nyújtottak neki. Tenyere izzadt az idegességtől, ő pedig úgy döntött nem néz le az emeletről. Ahhoz képest, milyen magas tornyokban lakott és mozgott, a negyedik emelet nem számított felhőkarcolónak. Mégis most, ha óvatlanul lepillantott magával húzta, szinte örvényként akarta beszippantani a lent tátongó mélység. Lába sajgott, de rá kellett nehezednie bármennyire is óvni akarta. A félelemtől és a gyomrából felkúszó pániktól teljesen elnehezültek az izmai, majdnem acélos keménységűvé tapadva össze bőre alatt. - Franc! - sikkantott fel halkan, ahogy kicsit kibillent egyensúlyából. Hallotta a háta mögött súrlódó pulóver anyagát, érezte a hideg fal forró dörzsölését a hátán. A csípős éjszakai levegő felkarcolta pániktól forró bőrét, ahogy rátapadt a háta mögött futó vakolatra. Ránézett a tőle már csak pár lépésre nyújtózkodó lépcsőre. - Talán el tudom érni - szűkítette össze szemeit, és felé nyújtózott. Újra és újra megpróbálta elérni a korlátot, de a biztos talajvesztés fenyegetésében, nem mert közelebb hajolni. - Ha ellököm magam, leesem - szorította össze fogait, és hevesen dobogó szívvel nézte a fekete kígyóként csillogó vasat. - De, ha nem teszem, akkor soha nem érem el. Most vagy soha! - Váratlanul rugaszkodott el, és kapott a rácsok felé.
De a rettegés nem hagyta, hogy izmai a megszokott módon dolgozhassanak. Fojtottan felkiáltott, ahogy a távot elméretezve zuhanni kezdett lefelé. Bár elkapta a korlátot, tenyerei végigsiklottak a hideg fémen, és a jeges kapocsként rácsattanó ujjai fájdalmasan elakadtak a végénél megakasztva zuhanását. Sípolva zihált, és egy darabig lógva küzdött a feltörő zokogás ellen. Hüppögve, levegő után kapkodva húzta fel magát a korláton, és átfordulva rajta leesett a hideg vasfokokra. Karjába és oldalába belevájtak a fémes fogak, ő pedig felnyögve kapott levegő után. - Istenem! - szorította össze fogait. A lépcső belecsendült a súlyába, de most nem tudott ezzel foglalkozni. A bénító sokk miatt remegve térdre kászálódott, és a korlátba kapaszkodva lassan lebicegett a fülkéhez.
***
Shiki összeszorított fogakkal haladt a raktár felé, fülese folyamatosan a fején volt. A bőrkabátban levő telefon halkan felzúgott, jelezve a nem várt hívást.
- Mi van? - mordult bele komoran a mikrofonba. Hangulata a szokottnál is mogorvább volt, mivel az előző pillanatban mondatta le Arbitróval a NEF vezetőjével történő találkozót. - Túlzottan veszélyes lett volna most idehívni a férfit. Ki tudja? Lehet, hogy Nano nemcsak rá, hanem a NEF vezetőjére is pályázik. Az újabb elnökkel szemben pedig nem biztos, hogy ilyen kiváló alkupozícióba helyezkedhetett volna.
- A célpont mozgásban van - hallotta a halk hangot a vonal másik végén. A férfi az óvóhely megfigyelőállásából jelentkezett.
- Merre? - kérdezte feszülten és meg sem torpanva lendületes léptekkel haladt tovább Nano rejtekhelye felé.
- Most ért le a lépcső aljára, és elindult a fülke felé. Telefonálni akar. Valószínűleg - recsegte a hideg hang.
- Tartsd szemmel, ne avatkozz közbe! Csak akkor tehetsz ellenlépéseket, és akkor fedheted fel magad, ha szökni akar - utasította jegesen.
- De kapitány megengedhetjük, hogy telefonáljon? - Shiki nem felelt, hangja veszélyesen elhalkult.
- Kiadtam a parancsot nemde? - szűrte ki fogai között. - A lánynál úgysincs pénz - mosolyodott el gúnyosan.
- Hai! - Már nem is hallotta a belegyező, és egyben megbánó hangot. Egyszerűen kinyomta a telefont. Várt rá egy küzdelem, melyre évek óta készült. Nem hagyhatja, hogy Nano megint elillanjon előle, és bolonddá tegye. Nem hagyhatja, hogy úgy játsszon vele, mint egy gyermekkel, állandóan kámforrá válva a levegőben. Mert Nano csak játszott. Shikit pedig egyre inkább bosszantotta a rá kiosztott játékszer szerepe.
***
Ujjai még mindig remegtek, ahogy tárcsázni próbált.
- Kérjük dobja be a megfelelő összeget a készülékbe! - ismételte monotonon a női robothang, Aya pedig egy dühös sikollyal rácsapott a fülkére felerősített dobozra. - Francba! - Nem volt nála pénz, de reménykedett benne, hogy esetleg... Esetleg talán valahogyan megoldhatja a helyzetet. Tudta, hogy lehetetlen a kísérlet, amelyre készült, mégis kimászott az ablakon. - De, hogy tudok-e telefonálni, hogy hogyan megyek vissza...? Ezekkel nem foglalkoztam, csak mentem az átkozott üres, barom fejem után! - szitkozódott mérgesen. Karjait rátette a dobozra, és homlokát reménytelenül rájuk hajtotta. - Nem fog menni - suttogta maga elé. Rá kellett döbbennie, hogy minden terv nélkül, csak egy ötlettelen elgondolását követve mászott ki az óvóhelyről úgy, hogy nem számolt a lehetséges problémákkal, a felmerülő következményekkel. - Hogy a fenébe telefonálhatnék, ha nincs pénzem? Mi lesz, ha megtámadnak? - öntötték el szemeit dühének feltörő könnycseppjei. Egyiket sem tette fel magának, amikor kievickélt a párkányra. Csak az lebegett előtte, hogy beszélnie kell Hayatéval. Dühös volt magára, de egy mély levegőt véve úgy döntött, ismét megpróbálja. Újra felvette a kagylót, és bepötyögte a számokat. - Ha már kiszöktem, nem mindegy? - ütötte be ismét a számokat. - Istenem kérlek! Segíts! - fohászkodott némán, és egy pillanatra reménykedni kezdett, amikor nem kapcsolt be azonnal az automatikus funkció.
- Kérjük dobja be a megfelelő összeget a készülékbe! - válaszolta próbálkozására az érzéketlen nőszemély. - Nem megy! - erőtlenedett el egy pillanatra, és hagyta kiesni kezéből a kagylót. A fémes zsinegen lógó telefon nekicsapódott a kissé összekaristolt üvegnek, Aya pedig rémülten kapott utána, és nézett körbe. De nem figyelte senki. Látszólag.
Lehelete tejszerű páraként gomolygott előtte, ő pedig halkan zokogva húzta fel a kemény zsinórnál fogva, majd tette helyére a kagylót. Ismételten a hangos koppanásra tért magához, ahogy a kagyló lecsúszva helyéről, nekiütődött az üvegnek. Váratlanul felkapta a telefont, és teljes erejéből visszavágta a helyére, majd lihegve nekitántorodott a háta mögött kinyíló ajtónak. Riadtan egyenesedett fel az utolsó pillanatban táncolva vissza a kieséstől, majd szemeit lehunyva halkan kieresztette a belérekedt levegőt. Egy pillanat alatt kifújta sárkánydühét. - Ennyi. Visszamászom. - Megfordult, és magába roskadva kinyitotta az ajtót. A halk csengő hang édesen hasította keresztül a levegőt, megállásra késztetve az elkeseredett lányt. Döbbenten torpant meg, és hatalmasakat pislogva meredt maga elé a sötétbe. A hang újra felcsilingelt, de most egyre ritmikusabban és sűrűbb ütemben követték egymást a koppanó hangok zaja. Halkan felnevetve perdült meg, és hajolt le a földön szétszóródó aprókért. Alig hitte el amit látott, de ez egyszer úgy tűnt, hogy hasznos volt a haragja. Valószínűleg féktelen csapkodásának köszönhetően az öreg szerkezet megadta magát, és kiadott némi aprót. - Némi? - pislogott hatalmasakat csillogó szemekkel. - Ez rengeteg - igyekezett összeszedni annyit, amennyit csak tudott. Örömtől sugárzó arccal dobálta be a telefonba a már annyiszor olvasott összeget, és azonnal tárcsázni kezdett. Dobogó szívvel várt, majd megkönnyebbülten felkiáltott, amikor meghallotta, hogy vonalat kapott. - Micsoda szerencse!
Kicsengett.
***
Nano szemöldökét ráncolva meredt rá a zúgó telefonra és az ismeretlen számra. Egy darabig vacillált, majd benyomva a gombot, felvette.
- Hayate? - hallotta a vonal másik végéről a kétségbeesett hangot. - Aya vagyok.
- Aya? - ütötte meg a legkellemesebb hangját. - Hogy érzed magad?! - kérdezte tettetett aggodalommal. - Hallottuk mi történt veled, apád már intézkedik.
- Hol vagy? - kérdezte Aya halkan. - Otthon? - szinte hadart, olyan gyorsan beszélt. - Bizonyára időre megy a dolog - csettintett egyet nyelvével Nano.
- Ha valami veled kapcsolatos, abban én is benne vagyok, tudod jól. - Igyekezett minél biztatóbban beszélni, emlékeztetve a lányt közös múltjukra. - Csak emlékezz a kapocsra Aya.
- Akkor most... Itt vagy? - hallatszott a meglepett hang.
- Igen - felelte tömören, de belül mélységes elégedettség áradt szét benne. - Aya azt fogja hinni, csakis miatta vagyok itt.
- És... Nem lesz gond? Úgy értem...
- Nem, biztonságos helyen vagyok. Ne miattam aggódj! - támaszkodott neki az ablak keretének, és lustán elmosolyodott, ahogy meglátta az épület felé közeledő Shikit. - Hogyan jutottál telefonhoz? - kérdezte tanácstalanul.
- Nevezzük a vak szerencsének - válaszolta a lány rejtélyesen, ami egy pillanatra feltűnt Nanonak. - A hangja, mintha...
- Beszélnünk kellene, de most nem alkalmas - nyögte a lány, és a férfi halk kaparászó hangot hallott, majd bedobott érmék csengését.
- Na de hol? Hogyan? - játszotta az értetlent, miközben tovább figyelte a fekete ruhába bújtatott alakot.
- Ide tudnál esetleg jönni? - kérdezte a lány óvatosan. A raktár sötétjében hófehéren ragyogtak fel a vicsorgó ajkakban megülő fogak. Nano most már nyíltan mosolygott. - Aya tőle kér segítséget, ez egyszerűen csodálatos!
- Hogyan kedves... Hiszen, Shikinél vagy? - várt türelmesen. Tudta, hogy a lány megpróbál neki irányt mutatni. Tudta, hiszen ismerte.
- Várj! - hallatszott pár percnyi csend. - Most az óvóhelyén vagyunk. Nem tudom pontosan a város melyik pontja, de azt látom, hogy egy ócska kis kocsma van a közelben, meg egy bolt. A kocsma neve Sebes. - Ez az!
- Hogyan jutsz ki tőle? - egy pillanatig csak halk zihálás hallatszott. - Gondolkodik.
- Azt megoldom - felelte határozottan, majd egy pillanatra megköszörülte a torkát. - És te? Hogyan jutsz ide?
- Megoldom - nevetett fel halkan Nano. - Nincs olyan, amire ne lennék képes érted Aya - válaszolta kedvesen.
- Mikor?
- Három nap múlva éjjel? - kérdezte halkan.
- Remek. A kocsmában leszek - csapta le a telefont.
Nano ajkaira elégedett mosoly kúszott fel, és a telefont arcához emelve halkan felnevetett. - Még nem ölhetlek meg Shiki. Még látnod kell, hogyan teszem tönkre a kis védencedet - vigyorodott el némán, figyelve a felfelé emelkedő fejet. - Mert csak a hülye nem látja, mennyire véded - találkozott gúnyos pillantása a férfiéval.
***
Aya nekitámaszkodott a fülke oldalának, és letörölte könnyeit. Már tudta, hogyan fogja Shiki gyanakvását elaltatni. Lassan leguggolt, és mintha csak a földön megmaradt aprókat szedegetné össze ismételten körbekémlelt. Senkit sem látott. Csak néhány hajléktalan kucorgott össze fázósan a kukák mellett. Erről a jelenetről azonban azonnal eszébe jutott Touro. Hiányzott neki a koldus. Hiretelen összerezzent, ahogy néhány részeg dülöngélt ki a Sebesből, és indultak el hazaféle. Hangosan énekelték a nemzeti himnuszt. - Ez nem a barakk - döbbent meg egy pillanatra. - Különben nem mehetnének ki - szűkítette össze szemeit Aya. Figyelte az emberek kocsonyás mozgását, majd pillantása felsiklott a tűzfalakra, a falakon megülő sötéten tátongó vak ablakokra és rájött, hogy valójában nyílt célponttá tette magát. Ha figyelik, bárhonnan szemmel tarthatják, mégsem támadta meg eddig senki. - Valószínűleg csak figyeltet, és szökés esetén kell megállítaniuk. De ez így nem minősül szökésnek? - harapta be ajkát. - Mindegy! - Izzadt homlokát megtörölve felállt, és térdét leporolva bicegve elindult az óvóhely felé. Fogalma sem volt róla, hogyan fog felmászni a sérült lábával. Gyomrába jeges félelem kúszott, ahogy végiggondolta elszánt tervét. Kétségei voltak, nem volt benne biztos, hogy képes lesz rá.
- Mi lesz, ha nem tudom rávenni? Ha nem vagyok hozzá elegendő? - harapta be ajkait. - Meg kell próbálnom, mert találkoznom kell Hayatéval bármi is fog történni, bármit is fog mondani. Lehet, hogy most követem el a legnagyobb hibát. Lehet, hogy Shikinek lesz igaza. Minden lehet, de nekem kell látnom, hallanom... Az igazat. Ezért pedig bármire képes lennék. - Az utcák lámpái finoman tükröződtek vissza a falakon, feltárva a járdaszegélyek apróbb sötét zugait, majd bekandikáltak a konténerek, a padok mögé. - Mert egy nőnek, ha boldogulnia kell, minden eszközt játékszerként kell felhasználnia a céljai érdekében. Bármit, ami csak létezik a világon.
***
Nano halkan csettintett egyet a nyelvével, a két férfi pillantása pedig összeforrt az éjszakai fények finoman villódzó lángjaiban. A két jeges szempár elmerült egymásban, míg Nano ajkaira egy halvány mosoly kúszott fel.
***
Shiki ajkai megrándultak, ahogy észrevette az emeleten álló férfi hamis vigyorát. Ismerte már ezt a jelet. - Nem. Nem lépsz meg előlem te szemét! - Lépései egyre hangosabban és gyorsabban kopogtak a csupasz betonon, ahogy meglódult az ajtó felé, majd egy ruganyos ugrással felkapaszkodott az ablak párkányára.
***
- Bocs kapitány - suttogta maga elé Nano -, de ezt a találkozást el kell napolnunk. - Ajkaira szinte sátáni vigyor kúszott fel, homokszín tincsei megcsillantak a csillagok tompa fényeiben, ahogy átlendülve a nyitott ablakon felpattant a tetőre. Szinte ráérősen futott neki, és a szomszédos épületre átugorva lágyan földet ért.
***
Shiki a másodpercek törtrésze alatt ért fel a tetőre, szíve hevesen lüktetett az erőkifejtéstől. Nem használta a lépcsőt az túlzottan sok idejébe került volna, így az ablakok párkányain át fellendülve megállapodott a megpattogzott, kavicsos tetőn. A szétszórt darabok megcsikordultak a talpa alatt, ahogy hidegen felegyenesedve rájuk nehezedett. Katanája már készenlétben állt, hogy lecsaphasson. Folyamatosan a szomszédos tetőt figyelte várva, hogy feltűnjön rajta az ellenfele. De már tudta, hogy Nano újra meglépett előle. Tekintete dühödten sötétült el, majd sarkon fordulva kényelmes tempóban elindult lefelé. Értelmetlen lett volna üldözőbe vennie a férfit. Ennyire már ismerte őt is, és a játékát is, melynek szabályait kényszerűen követnie kellett, társává válva Nano őrült manipulációiban.
- Francba! - csúsztatta hüvelyébe a kardját, és visszaindult az óvóhely felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó