|
I. kötet/ 12. fejezet - Teagőz
Katren 2011.11.04. 17:16
I. kötet/12. fejezet: Teagőz
A frissítő fürdő után a lány úgy érezte, hogy teljesen megtisztult. Gyorsan átszárította frissen mosott haját a mosdó fölé szerelt hatalmas tükörben. Elgondolkodva figyelte a vele szemben tükröződő üres, zöldes árnyalatú szemeket. - Hol zöld, hol barna. Mint egy macskáé. - A néma csendben nem hallatszott más, csak a lefolyó vadul kortyoló hangja, ahogyan harapta magába a beleáramló vizet.
A Múzeum csendes volt. Kihalt. A feszült némaság fojtottan kongott a szobák és a kopár falak között, elsuhanva a szobrok masszív sziluettjei és a felakasztott festmények tompa színekkel mázolt, olajos vásznai között. Már a képek színei is megkoptak. Az idő vasfoga rajtuk is otthagyta nyomait.
Semmi mozgás vagy neszezés nem hallatszott, csak a lefolyó tompa zsivaja és a hajszárító vadul fújtató moraja. Egy pillanatra lekapcsolta a készüléket, hogy meggyőződhessen róla, nemcsak a fantáziája játszik vele.
- Hátha csak a rengeteg zaj miatt, ami körülöttem van... És azért nem hallok semmit. - De nem. Az elnyelődött víz egy hangos cuppanással örvénylett le a kád alatt futó vezetékbe, és Ayára szinte rázuhant a mindenre rátelepedő hallgatás. A pusztító, néma csend.
Egy hatalmas sóhajjal újra visszakapcsolta a hajszárítót, hogy a meleg levegő aztán szerteszét fújhassa fakó, barna tincseit. A zabolátlanul szálldosó hajszálak legyezőként fodrozódtak fel az arca és vállai körül. A tükörből egy idegen tekintett vissza rá. A tükörből visszatekintő nő szilárdan és határozottan állt vele szemben. Mindannak ellenére, amelyen keresztülment nem látszott rajta, hogy nyúzott vagy megviselt lenne.
Aya tétován végigsimított arcán, csodálva annak kisimultságát. Csak a szeme alatt jelentkező sötétebb karikák jelezték lelkének és testének kimerültségét.
Sohasem fogja elfelejteni a szerájban történteket. Ahogyan az utcai eseményeket sem. Shiki pedig most beszélni akar vele. - Ki tudja, Aya? Lehet, hogy elvágja a torkodat? Nem, ahhoz túl értékes vagy kislány - nyugtatgatta magát, majd véve egy hatalmas lélegzetet, eltette a hajszárítót. Megszorította a teste köré csavart törülköző csomóját, nehogy leessen róla, és résnyire kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Óvatosan kikémlelt rajta, de nem látott senkit. Pillantása tovább siklott a fürdőszoba elé letett ruhacsomagra, és magában hálát rebegett Akira létezése miatt.
- Ha ő nem lenne nem is tudom, mi történne velem! - sóhajtott fel, felszedve a zacskóba bepakolt holmikat. Visszazárta az ajtót, és lassan elővette a ruhákat. Akira mindenre gondolt. Még fehérnemű is volt a szatyorban. Egy picit zavarba jött, ahogy maga elé tartotta az egyszerű, fekete bugyit. - Remélem Akira vette, és nem valamelyik halott nőről húzták le - biggyesztette le ajkait. Már azon is meglepődött, hogy egyáltalán ilyen eszébe jut. A régi Aya soha nem feltételezne ilyet másról. - Régi Aya - harapta be ajkait. - Igen, már más vagyok. - Egy pillanatra elbambult a vele szemben magasodó falra, figyelve az egyre erősödő árnyékok rajzolatát rajta. A reggel teljes pompájában megérkezett, és lágyan kopogva kéredzkedett be a fürdőszoba ablak sűrű, fátyolos üvegén át. Egy újabb reggel, egy újabb ébredés.
Maga a gondolat sem rázta meg, hogy esetleg Toshimában ilyet tehetnek. Elvenni egy életet olyan egyszerű dolog. Megölni egy védtelen nőt, és elvenni annak a ruháit, majd egy másiknak odaadni... Hiszen a szerájban láthatta, miként is történnek itt a dolgok. Inkább azon döbbent meg, ahogy ő maga reagált. Talán ez volt a leginkább rémisztőbb dolog. Egy pillanatra nem vette természetellenesnek a dolgot; a kíméletlen kegyetlenséget. Az életért folytatott könyörtelen harcot.
Ez Toshima, itt bármi megtörténhet.
- Mivé válok, ha továbbra is itt maradok? - harapott ajkaiba, ahogy belebújt a kényelmes fehérneműbe. - Mivé? - Felhúzta a fehér trikót, gyorsan befújta magát a dezodorral, amit a fiú vett neki. - Azzá válok, amivé a város alakít... De ebbe van beleszólásom! Ha már csak annyi is maradt, hogy az emberségemet megőrizzem, megteszem. - Fáradtan felsóhajtott, és egy pillanatra megszállta a mindent átfogó béke, egy olyan egyszerű dolog miatt, mint a fürdés. Nemcsak a teste tisztult meg, hanem a lelkének egy része is. Kimondhatatlanul örült, hogy végre nem érezte magán a szerájban rátapadt kosz és szenny szagát. Eltűnt a lefolyóban, semmivé mállott. Egyedül a rettegés ragacsos illatát nem tudta lemosni magáról. Mert rettegett, de már nemcsak az őt körülvevő emberektől. Hiszen nagyon könnyű másokat okolnunk a bennünk lezajló változásokért. - De ha nem változom meg, nem maradok életben.
A változás volt az, amelytől a legjobban félt.
- Mivé akarok válni? Ilyenné? - tette fel magának ezredszerre a kérdést. De erre csak akkor kap majd választ, ha a változás lezárul. Addig csak hipotézisekre alapozhat.
A változásoktól sokan félnek, mert valami gyökeresen újat, valami fordulatot hoz az életükben. Mások pedig pont azért várják, mert ki akarnak szakadni az addigi életritmusukból.
Hiszen ő is ezt akarta. Megszabadulni apjának önkényétől, és egy új életet kezdeni egy új helyen.
- Ahol újra csak egy eszköz vagy - nyugtázta némán a konklúziót. Nem ringatta magát édes, idilli álmokba. Miért tette volna? Ha fátylat von a szemei elé nem fog tudni okosan gondolkodni. Márpedig, ha innen ki akar törni ezt kell tennie. - Úgyhogy, most a lehető legalázatosabb leszek Shikivel - harapta be ajkait. - Teljes nyugalom kell, és ki tudja? Lehet, hogy akár meg is tudnám fordítani a helyzetet. Végre nemcsak elszenvedője lehetnék az eseményeknek, hanem az alakítója. Ha lepaktálok vele, és ő belemegy akkor igen. - Felvette az előkészített fekete nadrágot és fehér inget. Ujjai kicsit remegtek, ahogy belebújtatta a fehér gyöngyöket a gomblyukakba, de igyekezett remegésén úrrá lenni.
A Múzeumban jó meleg volt, de Akira kikészített neki egy meleg zoknit és egy egyszerű fekete bőrcipőt is. Gyorsan felhúzta a puha zoknit, és rá a bőrcipőt. Haját hátrarázta, és belenézett a tükörbe.
- Meg kell próbálnom, mit veszíthetek?
Megint megváltozott benne valami. Szemmel látható volt a különbség a között az Aya között, aki ideérkezett Toshimába, és a mostani között, aki a tükörből tekintett vissza rá. Erősebb lett, de egy picit üresebb is. A lelke egy részének meg kellett halnia ahhoz, hogy élhessen itt, ezek között az emberek között. Elszántabb lett. - Talán sikerülni fog - tette kezét a kilincsre, és lenyomva azt kilépett a fürdőszoba ajtaján.
***
Shiki amint a lány elment, elsétált lezuhanyozni. Némán, összeszorított ajkakkal állt a szobájából nyíló fürdőszobában, és fejét hátrahajtva hagyta, hogy a vízcseppek folyékony gyémántként lezúduljanak nyakáról mellkasára, onnan végiggördüljenek hasára és csípőjén át lábaira. A két kereszt a nyakában lógva csapódott neki az izmos melleknek, követve a férfi minden egyes mozdulatát. Két karjával egy fáradt sóhaj kíséretében megtámaszkodott a csempékkel burkolt falon.
Levetett ruhadarabjai koromfekete kupacként magasodtak a fényesen megcsillanó fehér járólapokon. A vékony ezüstlánc a mosdóperemén várakozott. Felciccegve fordította el izzó rubint pillantását a láncról.
Mérges volt a lányra. Veszélybe sodorta magát, és az embereit is. Ha nem érkezik időben Karmos már régen megölte volna. Vagy ki tudja? Lehet, hogy csak őt akarta odacsalni, de ez már teljesen mindegy. - Az a fontos, hogy valaki csapdát állított nekem. Ebben biztos vagyok. A hunyó pedig itt van a közelemben. Van is egy sejtésem ki lehet, de előbb meg kell bizonyosodnom róla, hogy valóban az-e akire gondolok? Mert ha nem, elveszítek egy használható embert, aki kiváló összeköttetésekkel van megáldva.
Felmordulva gyorsan átszappanozta magát, majd ismét a lágyan permetező zuhanyrózsa alá állt. A felhabosodott szappan fehér csíkokban szivárgott le róla. A víz megnyugtató melege ráömlött fejére is, jólesően átmasszírozva a fekete haj alatt fekvő bőrréteget. Segített egy kicsit abban, hogy megnyugodjon. Ledörzsölte a hajába tapadt alvadt vérdarabokat, félszemmel figyelve, ahogy a vöröses szín elkeveredik a víz áttetsző tisztaságával. Amint érezte, hogy sárkánydühe kifújt, elzárta a csapokat, és kilépett a tus alól. A fehér törülközőt a vállára vetve besétált a szobájába.
Nedves tincseivel nem törődve kitárta a szekrénye ajtaját, majd a puha frottír anyaggal hanyagul áttörölte testét. A törülközőt az ajtó tetejére dobta, majd felhúzott egy egyszerű boxert és egy fekete pólót. A szekrényből előtúrta másik bőrnadrágját, és azt is magára öltve rácsatolta fegyvereit. Személytelen, katonás rend uralkodott a férfi szobájában. Csizmáját gyorsan felhúzta, majd leellenőrizte fegyvereit. Néhány tőrt a csizma szárára varrt tokokban is tartott.
- Jobb, ha felkészülten vár az ember - csikorgatta fogait, ahogy felfűzte csípőjére késtartóit. A hosszú katanát most maga mögött hagyta. Végül is, még bármikor feljöhet érte, ha esetleg lenne valaki annyira ostoba és vakmerő, hogy itt támadja meg. Lesétált a konyhába és a kannát megkeresve, feltette a teavizet. Elővett egy szűrőt, és egy második kancsót is. A láncot letette a pultra.
Minden reggel ivott egy kis teát, ha tehette. Úgy döntött, ezt a szokását most sem hagyja el. Csak közben helyre teszi a kisasszonyt is. Elővette a zöld teafüvet és hozzá két csészét. Karjait keresztbe fonva támaszkodott meg a pultnál, és várt. Várta, hogy felforrjon a víz, és megérkezzen Ayaka-sama. Halk neszezés hallatszott a háta mögött, és amikor megfordult, egy kisimult arcú, tiszta nővel találta magát szemben. A smaragdos árnyalatú szemek határozottan csillogtak, bennük a megbánás apróbb szikráit vélte felfedezni. Nem szólt semmit csak visszafordulva a kannához, tovább bámulta azt.
Aya zavartan tekintett a férfi széles hátára és vállára, elmélyülten tanulmányozva a nyakánál göndörödő, fekete tincseket.
- Bejöhetek? - bökte ki végül erőt véve magán, és továbbra is mozdulatlanul várakozott az ajtónál.
- Önre várok - felelte Shiki, továbbra sem pillantva a lányra. Ayaka hihetetlenül zavarba jött ettől. Hirtelen nem tudta hová tenni az érzéseit. Tudta, hogy a férfi miért viselkedik vele így. - Mert mérges - válaszolta magában. - Haragszik rám a szökés miatt. - De nem gondolta volna, hogy ennyire zavaró lesz számára a hidegsége, az elutasítása. Megértette, de mégis rosszul érezte magát tőle. Teljesen nyomasztó volt a hangulat.
Merengéséből a sípoló teafőző térítette magához. Amint a férfi megmozdult, vette a bátorságot, és gyorsan odasietett a pulthoz. Szemei tágra nyílva meredtek az előtte ezüstösen felcsillanó ékszerre.
- Hát ez? - csúszott ki ajkain, és félig sírósan elmosolyodva megragadta a szeretett tárgyat. Felnézett a férfira, hogy megköszönje, de Shiki még mindig háttal állt. - Elhozta - járt fejében a gondolat. - Hogyan találta meg? Mindegy! Elhozta nekem - gyengült el egy pillanatra, és hálásan pillantott a férfi hátára. - Köszönöm Shiki-san. - Feltornázta magát a magas székre, és ujjait maga előtt összefűzve tovább bámulta a férfi otthonos mozdulatait.
Amikor Shiki megfordult egy kíváncsi, barna szempárral találta magát szemben, amely árgus módon tanulmányozta mozdulatait. De abban a pillanatban amint ránézett, a lány le is kapta a tekintetét róla. Letette elé a csészét, majd visszafordult tevékenységéhez. A tealeveleket átforrázva átöntötte a másik előkészített kannába, majd azt tette le a lány elé, hogy önthessen. Várakozva ült fel a nővel szemben, és figyelte annak kissé megremegő mozdulatait.
Aya alig kapott levegőt zavarában. Már nagyon sokszor kellett teát szervíroznia apja üzletfeleinek, de egyikük előtt sem érezte magát ennyire zavarban. Ennyire kicsinek és tehetetlennek még soha nem látta magát egy ember mellett.
Ennyire gyengének.
Miután kiöntötte a jáde színű teát, finoman beleszimatolt. Türelmesen rápillantott a férfira. Várta, hogy igyon belőle. A szokások szerint a férfinak kellett nyúlnia először a csésze felé. Shiki meg is tette ezt a szívességet a lánynak. Egymás felé bólintottak köszöntve a másikat a szertartás előtt.
- Megszökött - koppant érzéketlenül a férfi hangja a beálló csendben. Aya nem felelt, csak alázatosan lesütötte a szempilláit.
- Ezért nem mondhatnám, hogy túlzottan rózsás a hangulatom - folytatta hidegen a férfi. A lány ujjai görcsösen összezáródtak az apró csésze körül. A félelem eme megnyilvánulása nem kerülte el a férfi figyelmét sem. - Ön egy fogoly, ez természetes reakció. - A lány zavartan pillantott fel a férfira, és többször is pislognia kellett, hogy felfogja, amit mondott. - Ez persze nem jogosítja fel arra, hogy ezt újra megkísérelje - tette hozzá szigorúan. - Ami azt jelenti, hogyha újra megpróbálja, nem garantálhatom, hogy életben hagyom.
Aya beharapta ajkait, és remegve felemelte a csészét. Ivott egy pár kortyot, hogy megnyugodhasson. Megnyalta kiszáradt ajkait, és felpillantott Shikire. Meghagyta az életét pedig megölhette volna. Nem kellett volna figyelmeztetnie. Belökhetné egy sötét lyukba ahol egyedül maradhat a mocskos emlékeivel; ugyanabban a ruhában hagyva, mely csak emlékeztetné a nyomorára. Ehelyett elküldte fürdeni, adott neki tiszta holmikat, és megkínálta teával.
- Talán, most megpróbálhatnám. - Egy pillanatig tétovázott, de utána összeszedte maradék erejét, és a lehető leghiggadtabban nézett fel a férfira.
- Úgy gondolja, az apámmal kötendő üzlet megérné önnek? - pillantott rá kérdően. Shiki szemei összeszűkültek, ahogy a lányt tanulmányozta. Aya érezte, hogy a csend nyomasztóan telepedik közéjük. Szíve egyre hevesebben vert, mintha ki akarna ugrani mellkasából. Arcát apró pír öntötte el, vérnyomása egyre magasabbra szökött. - Mi lenne, ha velem állapodna meg? - kérdezte nyíltan. Olyan gyorsan hadarta el, amilyen gyorsan csak képes volt rá. Döbbenten nyíltak el ajkai, ahogy meghallotta a válaszként felhangzó halk nevetést.
- Mégis mi lenne az alku tárgy hölgyem? Ön jelenleg a foglyom - állapította meg szárazan a tényeket.
- Igen. Jelenleg - bólintott Aya. - Ha átad az apámnak, mert ugye ez a terve... Mégis ki garantálja önnek, hogy élve elhagyhatja a helyszínt? Talán az apám adott szava? - tette hozzá keserűen.
- Hm. - Shiki érdeklődve pillantott a lányra. - Ahhoz képest, hogy az apja nem nagyon bízik benne - dőlt előre, közelebb hajolva az elszánt lányhoz. Kezdte érdekelni a nő. Nem számított arra, hogy ilyen ajánlattal fog előállni. - Látszik, hogy a tábornokra ütött - állapította meg elégedetten.
- Nem véletlenül vagyok itt. Toshimában - nézett rá keményen. A férfi kissé hátrébb dőlt, és kényelmesen megtámaszkodott egyik karján, mintha csak mesét hallgatna. Egy pillanatra rubint pillantása a szemben levő falra csapongott, majd újra a nőre nézett.
- Hallgatom - intett fejével. Figyelmesen tanulmányozta a keskeny ajkakat és a határozott barna szemeket. Furcsa volt neki ez az elszántság. Egy nő, aki ennyire védeni akarja a saját értékeit, a megszerzett szabadságát. Azok a nők, akiket ismert, inkább vállalták a rabság édes béklyóját csak ne essen bántódásuk. Most pedig itt ül vele szemben a valaha élt legkiválóbb stratéga unokája, és pont azt védelmezi, amelyet bármely más nő elhajítana, ha cserébe kényelmet és biztonságot kaphatna. - Furcsa vagy Ayaka-sama. Lássuk mivel állsz elő.
- Ha velem köt alkut meg tudom szervezni, hogy ne bántsák. Illetve, velem szövetségi szerződést is köthet - felelte rezzenéstelen arccal a lány, bár a pókerarc ebben az esetben csak egy jól kivitelezett maszk volt.
- Nem szoktam szerződéseket kötni. E mellett túszként nálam van. Ezt se felejtse el - nézett rá hidegen és egykedvűen.
- Igen. De, ha elenged hazamegyek, és megszervezem ezt önnek. - Minden erejét latba vetette, hogy meggyőzze a férfit. - Úgy látszik, mindenképpen haza kell mennem - tette hozzá keserűen -, de nem mindegy milyen kijátszható lapok vannak a kezemben. - Egy pillanatra mind a ketten összerezzentek. Aya kérdően meredt a férfira, nem értve annak reakcióját. - Csak nem?
Ezt a mondatot mindig a tábornok mondta. Erre mind a ketten emlékeztek.
- Mondja, ön ismerte a nagyapámat? - kérdezte minden átmenet nélkül Aya.
- Hm - érkezett az üres válasz. Hallgatásba burkolózva figyelték egymást, mint két egyenrangú tárgyaló fél. Shiki ajkai lassú, érzések nélküli mosolyra húzódtak. A lány elbizonytalanodva nézett fel rá. Kicsit ráharapott ajkaira, és véve egy mély lélegzetet, rásandított. - Talán belemegy. - De Shiki nem válaszolt azonnal. Hanyagul támasztotta a pultot és furcsa kis mosolyával a nőt figyelte.
- Mit gondol? - Nem bírta tovább a növekvő feszültséget.
- Azt, hogy nem tudja megszervezni - válaszolta röviden a férfi. A tea gőze elszállt közöttük, áthatolhatatlan falat emelve a pult két különböző oldalán ülő személy közé.
- Miért nem akar segíteni nekem? - kérdezte Aya, hangjában fájdalom csendült, mérhetetlen keserűséggel párosulva.
- Nem vagyok egyszemélyes segélyszolgálat - felelte a férfi higgadtan. Figyelte a lány szemeibe szökő apró könnytüskéket, mégsem tudta meghatni. Nem kifizetődő üzleteket nem szokott megkötni.
- De ez önnek nem veszteség, én pedig nyerhetnék - pislogott el egy pár könnycseppet a lány. - Nem sírhatok. Nem sírhatok! - szorította össze fogait kétségbeesetten. Shiki figyelte a nő erőlködését, és karjait összefonta melle előtt.
- Nem áll érdekemben, hogy ön nyerjen. De van még egy cseppet sem elhanyagolható tény, amit nem vett számításba. - Aya szemei hatalmasra nyíltak, Shiki pedig felnevetett az arcára kiülő értetlenséget látva. - Nem bízom önben - nézett egyenesen a megrebbenő tekintetbe. A nő megütközve pillantott rá. - Nem tudom, hogy a memóriám nem csal-e? - kezdte türelmesen Shiki, hangja egészen lágyan csengett, Aya mégis hallotta benne a kicsendülő árnyalatnyi kegyetlenséget. - Lássuk csak, mennyire jó a memóriám - kezdett el élcelődni a lánnyal. - Hm. Nekem úgy rémlik, de nyugodtan győzzön meg az ellenkezőjéről, hogy éppen most hoztam vissza egy szökött foglyot. Aki történetesen ön Ayaka-sama. Még nem tudom, ki és hogyan intézte ezt el önnek ezt az apró kis szívességet, de sikerült neki. Egyszóval, nem mondhatnám, hogy kecsegtetőek a referenciái megbízhatóság terén drága hölgyem - húzta gunyoros mosolyra vékony ajkait.
- Értem - koppant üresen a lány hangja. Erre nem lehetett mit mondani. A férfinak igaza volt, és Aya ezt tökéletesen tudta. De meg kellett próbálnia. Most egy darabig nyugton kell, hogy üljön és meg kell várnia, mit fog lépni Shiki. - Az is lehet, hogy ennyi volt a csodálatos szabadság, amelyben részesülhettem - fintorodott el szomorúan.
Némán kortyolgatták a teájukat, de pillantásukat nem emelték egymásra. Csak szemük sarkából sandítottak olykor a másik félre, figyelve annak mozdulatait, ahogyan ajkaikhoz emelik a csészéket.
- Finom lett a tea - dicsérte meg udvariasan Aya. Shiki nem felelt, csak bólintott egyet, és az üres csészét a pultra téve felemelkedett. Lassan elindult kifelé, szemei sarkából huncut mosollyal figyelve a szomorúan gubbasztó nőt. - Érdekes nő vagy, Aya.
- Eltaláltam a méretet? - kérdezte elmélyült hangon, amibe Ayaka szinte beleborzongott. Ezt, most nem Shiki a katona kérdezte tőle. Hanem Shiki, a férfi szólalt meg a háta mögött. A tudat pedig teljesen megszédítette. Még soha nem jutott eszébe, hogy a fekete ruhákba bújtatott alakra másképpen tekintsen, mint fogva tartójára vagy megmentőjére. De az sem, hogy a férfi tekinthet rá másként, mint eszközre. Most pedig a hangja... Ahogyan kérdezte.
Azonnal vett egy mély levegőt, és pírban égő orcával bólintott. Megfordulni sem mert, csak elesetten szorongatta a láncot. Nem akarta látni a férfi elégedett mosolyát. Igen. A fekete bugyi pontosan illett rá.
***
- Igen uram, tökéletesen jól látja - hallatszott Hayate simulékony hangja a felhőkarcoló tetején álló irodában. - Értesüléseim szerint Ayaka-sama jelenleg Shikinél van fogságban. - Az épület tetején levő helyiség egyik fala teljesen üvegezett volt, lenyűgöző kilátást biztosítva az alatta elterülő kertre és városra. A gyönyörű panoráma amely innen láthatóvá vált élő műremekké változott a robosztus székében ülő férfi háta mögött. Egy eleven díszletté. Az idősödő férfi gyönyörűen faragott, széles dolgozóasztalán egy csésze tea gőzölgött.
- Hogy a fenébe kerülhetett a lányom Toshimába? - tekintett fel egymásba font ujjai felett a vele szemben álló férfira. Hangjában fojtott düh bujkált. Aya az orra előtt kivitelezett egy olyan tervet, amelyről még álmában sem gondolta volna, hogy keresztülvihető. Megszökött az esküvőjéről, neki pedig főhetett a feje. Kis híján háborúba keveredtek az NTF-el. - Ostoba lány, fogalma sincs róla, mit jelent nekünk ez a szövetség, ez a házasság!
- Minden bizonnyal megszervezték a szökését - felelte Hayate szemrebbenés nélkül.
- Ki tudod hozni onnan? - igazította meg szemüvegét az idősödő férfi, miközben hátradőlt kényelmes, fekete bőrfotelében. - A bűnöst ráérünk megkeresni. Előbb legyen itthon Ayaka.
- Igen, végrehajtható - bólintott Hayate készségesen. - Talán, ha indulna egy emberünk az Igurán - kezdte a férfi, de a durva, érdes hang félbeszakította.
- Nem vehetünk részt benne az rossz fényt vetne ránk. A politikában pedig el kell határolódnunk az Il Re undorító módszereitől. - Arca nem tükrözött érzelmeket, mintha nem is a lányáról beszélne. Egy percig néma csönd ereszkedett a két férfi közé. - Más módszert kell választanunk Hayate. Be kell épülnünk láthatatlanul Toshimába, és mivel neked vannak ott a legjobb összeköttetéseid, bízom benne, hogy ezt a felmerülő kis problémát meg tudod oldani.
Hayate, csak némán és elégedetten nevetett magában. - Győzelem. Tudtam, hogy soha nem küldenél senkit az Igurára, mert az aláásná a hatalmadat. Így megnyílt előttem egy út, egy lehetőség, hogy újra láthassalak Shiki. - visszhangzott fejében a gondolat.
- Természetesen uram, nem lesz semmi probléma. Holnap hajnalban indulok - hajolt meg alázatosan, és zsebre vágott kézzel elindult a kétszárnyú, aranyozott ajtó felé.
- Hayate! - csapott utána az érdes, durva hang, amely megtorpanásra késztette. - Ő a lányom. Hozd haza épségben! - Csak egy odavetett mondat, egy látszólag érzelmek nélküli közlés. Mégis, aki igazán ismeri a kemény és bezárkózó emberek világát az tudja mit jelent ez az egy mondat. A NEF vezetője fáradtan kortyolt egyet a teájából, és forgószékével megfordulva, kitekintett a nagy ablakon.
- Gyere haza kislányom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó