I. kötet/ 1. fejezet: A szökés

Mert a jövő sokszor nem kecsegtet haladással,
Csak pusztulással, melynek romjain, egyszer
Virágba borulhat még a cseresznyefa elszáradt ága.

A fiatal lány némán állt a felhőkarcoló hetvenötödik emeletének elegáns, fényűző lakosztályában. Kecses alakja egy dobogón magasodott a körülötte sürgölődő szobalányok, öltöztetők, ruhatervezők, szabók és esküvőszervezők méhkasként zümmögő moraja fölé.
Rezzenéstelen arccal kémlelt ki a gyönyörűen vakító nyári napra, melynek játékos sugarai körbetáncolták a szobát, és tétova ujjaival megérintették a lány sápadt arcát.
Belenézett a vele szemben meredező hatalmas, ovális tükörbe, és kritikus arccal végigmérte a benne lebegő nem éppen boldog és izgatott tekintetű képmást. Megpróbált félszeg mosolyt gyűrni az arcára, de még ez sem akart sikerülni.
Nézte az ismeretlenként álló, nyúzott arcú nőt. - Ez egy idegen - tekintett végig tükörbeli önmagán. - Mintha csak egy rossz rémlátomást látnék - sóhajtott fel, de ujjait azonnal ökölbe szorította, és mélyet lélegezve tekintett végig fényes keretbe zárt önmagán. Szemei leginkább a tükörben látott fehér anyagot kutatták.
A gyönyörű két részes ruha előnyösen emelte ki a lány alakját. Pánt nélküli elefántcsontszínű szatén felső rész és hozzá a legfinomabb selyem, melyre gyöngyökkel és drágakövekkel kivarrt tüllredők borultak. Minden suhogásából sütött a fényűzés, a luxus, a bezártság és az akarat nélküliség érzete. - Ez a ruha megtestesíti mindazt, amit nem akarok - nézett bele a tükörből hidegen visszavillanó barna szemekbe.
- Hát elérkezett a nagy nap - lépett mellé szigorú, mindig komor apja, akiről most sütött az elégedettség és a boldogság. Az ezüst keretbe foglalt, dúsan cizellált tükörnek hirtelen két főszereplője lett; egy idősödő, de egyenes tartású férfi és egy hihetetlenül sápadt fiatal lány.
Az eddig zümmögő moraj szinte azonnal elhalt; a szolgálók és öltöztetők áhítatos félelemmel húzódtak el az üvegpalota rideg urától. A férfi a NEF, vagyis a Nemzeti Egység Frontja elnevezésű politikai klikk vezére volt. A harmadik világháború után több részre szakadt Japán nyugati régiójának egyik vezető fejese.
A másik nagy politikai klikk az NTF, a Népek Tavaszának Frontja a vesztes ország keleti részét uralta. Közöttük állt ütközőpontként Toshima a régi főváros, melyet egyik politikai szervezet sem tudott a hatalma alá hajtani. Így átengedték a bűnözőknek, gyilkosoknak, prostituáltaknak, a társadalom legalja népének. Ahogyan legalábbis mélyen tisztelt apja nevezte őket.
Toshimát, az egykor lenyűgöző világvárost most a Vischio drogszindikátus irányította. Közülük is a legkiemelkedőbb a csoportosulás vezetője, az arcnélküli Il Re volt. Értesüléseik szerint - melyekbe Aya sokszor belehallgatott -, úgy tudták, az ismeretlen vezér kiváló kardforgató, és még nem sikerült senkinek legyőznie. Az ő kezében futottak össze Toshima alvilági ügyei és virágzó drogkereskedelmi szálai.

Amióta értesült róla, hogy férjhez kell mennie, nem tudott az újonnan érkező hírekre koncentrálni. Megvetette jövendőbelijét, akit ugyanolyan puhány, alattomos féregnek tartott, mint annak drágalátos édesapját.
- Micsoda család! - forgatta a szemeit, ahogy újra felrémlett előtte a kövér, állandóan pöfékelő, kegyetlen tekintetű após jelölt; és kisfia, aki állandóan azzal az élveteg mosollyal mérte végig, amitől a hideg is kirázta. - Visszataszító - hunyta le a szemeit.
Éppen ezért minden használható gondolata az újonnan szőtt terve körül forgott. Bár az apja több órás előadást zengett arról, hogy miért fontos létrehozni ezt a kapcsolatot a két család között - mely valójában szerinte magát a megtiport országot állítaná lábra, és építené újjá -, Aya számára sokkal inkább úgy tűnt, hogy csak a hatalmát akarja kiterjeszteni a gyenge lábakon szédelgő országra. - Ami talán nem is érdekelne, ha nem én lennék az ügyeletes eszköze - morrant dühösen, magába fojtva őrjöngését.
Őt nem engedték soha a tárgyalások helyszínére, azonban egyik barátja és egyben hű embere, állandóan értesítette a dolgok állásáról.
Hayate úgy mozgott a tanács körében, mint egy fürge sikló. Mindig elhozta titokban az összes aktát, amire Ayakanak szüksége lehetett ahhoz, hogy pontosan tájékozott legyen az aktuális helyzetről.
Most az iratok és a hírek sem érdekelték; nem tudta meghatni semmi. Minden erejét a ráváró feladatra akarta összpontosítani. Tökéletesen koncentráltnak és összeszedettnek kell lennie, ha végre akarja hajtani a tervét. Nagy nehezen sikerült kiharcolnia, hogy ne hagyományos japán viseletben menjen férjhez, bár apja talán nem is sejtette mi a valódi terve a ruhával.
- Abban aztán érdekesen futnék - meredt maga elé üres tekintettel, és már majdnem elvigyorodott a látványtól, amint maga elé képzelte a bizarr képet. Azonban újra beléhasított a felismerés, hogy nincsen egyedül. Tovább kell játszania a szerepét legalább addig, ameddig kereket old. - Nem bukhatsz le! - morrant belsejében egy halk hang. - Nem is fogok - válaszolta magának, ezzel is pumpálva szívébe a bátorságot.
Végül ismét visszatekintett apjára. Kifejezéstelen arccal tanulmányozták egymást a tükörben. Mintha egy másik világ, másik szereplői keltek volna életre benne.
- Aya! Ez a nap lezárja azt a régóta tartó erőfeszítést a két országrész között, melytől annyit szenvedtünk - nézett végig elégedetten a lányán. - Bár édesanyád nem lehet itt - folytatta öblös hangján -, ő is nagyon örülne a döntésednek.
A napsugarak végigkószáltak a férfi koromfekete, finom szövetből készült elegáns öltönyén, szikrázóan felcsillanva nyakkendőtűjén és ezüst szemüvegkeretén. Mindketten érezték mekkora hazugság lebegett végig a szobán. Végül a lány egy könnyed és meggyőző mosolyt kényszerítve magára, arca elé lebbentette a tiarával hajához erősített fátylat. Méltóságteljesen lelépett a dobogóról, és apjába karolt.
- Akkor induljunk! - mosolygott könnyedén, maga is csodálkozva élethű színészi alakításán. Érezte, ahogy a kedves mosoly vérfagyasztóan vicsorgó maszkká torzul az arcán. Arcizmai megmerevedtek, vonásai felvették azt a bárgyú mosolyt, amit annyira utált.
A süppedős vörös szőnyeggel és rózsaszirmokkal övezett folyosó falait borító összes tükörből, egy tündéri, kedves nő mosolygott vissza.
- Milyen giccses! - meredt rá a szétszórt rózsaszirmokra. Itt-ott feltapadtak magassarkú fehér, selyemcipellőjére. Beértek a lifthez. Óráknak tűnő percek voltak amíg leértek. Türelmetlenül szuszogva várták, hogy végre megérkezzenek a földszintre. Megkönnyebbült sóhajjal hagyták el a számukra túlzottan szűk liftet, és lesétáltak a vendégek közé.
Aya finoman billegett apja mellett, és ragyogó, meghatott arccal üdvözölte a neki gratuláló embereket. Még néhány könnycseppet is elmorzsolt.
Egészen meghatódott önmagától.
Szerencsére apja tényleg állta a szavát, és egy kisebb állófogadást rendezett az esküvő előtt, ahol a jövendőbeli pár ismerősei kicsit összemelegedhettek. - Remek! - csettintett nyelvével, és magában áldotta gyermeki énjét, aki képes volt könnyektől ragyogó kiskutya szemekkel nézni apjára, hogy rendezzen az ő egyetlen, imádott lányának egy kis bált az esküvő előtt. - Amúgy is az utóbbi hónapokban úgy tettem, mint aki beletörődött a sorsába. Sőt még segítettem is a ceremónia megszervezésében - tétován apja felé pillantott. - Elaltattam az oroszlánt - emelt le a mellette álló pincér tálcájáról egy pohár pezsgőt.
Aya körül egy roppant, hullámzó tömeg jött létre. Az emberek jókedvűen iszogatták kristálypoharakba töltött pezsgőiket, eszegették a gusztusos kis kagylóhéjakba töltött kaviárokat, a ropogósra sült garnélákat, melyeket finom, sajtos szószba forgattak. Vég nélküli gratulációkat és tengernyi jókívánságot kapott a jelenlevőktől.

A menyasszony miután lerótta kötelező köreit, a nagy melegre hivatkozva úgy döntött, egy kicsit visszavonul.
- Iszom egy kis frissítőt, és jobban leszek - magyarázkodott ragyogó mosollyal a vendégeknek. - Csak hát ez a sok izgalom - legyezgette arcát, és még pironkodnia is sikerült. A társaság megértő mosollyal mérte végig, az emberek kedvesen biccentettek felé. Óvatosan kifarolt a tömegből, mindenkivel csevegve egy kicsit.
Végül nagy megkönnyebbülésére elfogytak a biztató arcok, kivergődött a hiénák áradatából. Hátát nekivetette a hideg falnak, és szemével a nyüzsgő, izgatott tömeget pásztázta. Nyirkos tenyereit maga mögé támasztva, lassan az ajtó kallantyúja felé csúsztatta az egyiket. Mintha nem is az lenne a célja, hogy kinyissa az ajtót, csak éppen pont odatévedt volna a keze. Résnyire belökte a mellette levő ajtót, és gyorsan körbepásztázta a vendégsereget. - Nem figyelnek - állapította meg azonnal cselekedve. Az ajtót beljebb nyomva könnyedén besuhant rajta.
Ujjai görcsösen markolták a kilincset, elfehéredve az erős szorítástól. - Eddig megvolnék - szusszant egy nagyot, és megtörölte izzadó homlokát. Az idegesítő fátylat hátracsapva elrohant az egyik oszlop mögé rejtett olajzöld zsákjához. Az elhasznált vászonból készült táskába már előre bekészítette néhány ruhadarabját. - Remélem, nem feledkeztem meg semmiről - gondolkodott dobogó szívvel, és már éppen nyúlt volna a táska tartalmáért, amikor meghallotta a háta mögött levő oldalajtó nyikordulását.
Ostorként csapott le rá a rettegés, és azonnal bevetődött az egyik széles oszlop mögé. A levegőt egyre gyorsabban véve hegyezte a fülét. - Ezek meg mi a francot keresnek itt? - harapdálta idegesen ajkait. Hatalmas szoknyáját idegesen fogta össze, nehogy egy darab is kikandikáljon a széles márványoszlop mögül.
- Azt mondta, nézzünk be ide is! - hallotta az unott hangot. Majd csócsálás, halk fújás és éles pukkanás hangja töltötte be az üres termet.
- Akkor fusd körbe, és menjünk már! Amúgy meg mi történhetne? Minden nagy kutya itt ugat. Nem értem a főnök pánikolását - hallatszott ismét a csámcsogó, rezignált hang.
- Szerintem most gyorsan fogd be! - dördült rá társa. - Ha meghallja vagy megtudja miket beszélsz, estére már a halakat eteted a tenger fenekén - mordult rá. Aya visszafojtott lélegzettel hallgatta az idegtépő párbeszédet, és a léptek tompa koppanását a fényes kőlapokon. Az egyik hang, mintha felé közeledett volna. Térdei egyre jobban megroggyantak páni félelmében. - Nyugi, nyugi - figyelmeztette magát némán. - Ne hagyd, hogy felfedezzenek! Még jó, hogy apám szereti a széles oszlopokat - lábai erőtlenül elgyengültek, ő pedig tehetetlenül csúszott le a hideg kő mentén. Amennyire csak lehetett, olyan picire húzta össze magát. Várt. Várta, hogy a két őr végre elhagyja a helységet.
- Nemsokára érkezik az ételszállító kocsi. - Fejét azonnal felkapta a hírre. - Micsoda? - sziszegte maga elé dühösen, és csomagja kissé megcsörrent karjában. - Francba!
- Tudom! Most szóltak, hogy előbb érkezik - ásított bambán az egyik nagydarab öltönyös férfi, de az apró neszezésre, azonnal felkapta a fejét. Lassan az Ayát takaró oszlop felé indult. - Öregem, te nem hallottál semmit? - kérdezte társától, aki unottan megrántotta a vállát, és fújt egy újabb rágóballont.
- Nem. Miért? Kellett volna? - kérdezte flegmán, kezében kibiztosítva a pisztolyt. Arrébb kúszott az oszlop mentén, igyekezve kitérni a kutató szemek elől. Szoknyája bő ráncait betömködte lábai közé, kisnadrággá alakítva a kényes anyagot. Legalább tudott haladni. - Csak nehogy felfedezzenek! - imádkozott némán, arca hideg verítékben fürdött, míg tenyerén hideg, nyirkos bevonatot képezett a rettegés.
Váratlanul éles berregés hasított a feszült, várakozó csendbe. Halk szitkozódás, végül egy mély férfihang dörrent bele a néma csendbe.
- Mi van? - kérdezte nem éppen udvariasan. - Jó, azonnal ott leszünk! - mordult bele. - Gyere, az egyik vendég sikeresen túlitta a határait a D pavilonnál.
Aya megfeszült testtel hallgatta a telefonbeszélgetést, és utána a tompán kopogó hangokat. Szíve egyszerre dobbant a néma hallban kongó léptekkel. A félelmet keltő zajok, melyek egyre közelítettek felé, most nagy szerencséjére egyre távolabbról hallatszottak.
Tovább hegyezte a fülét, mert még mindig félt kióvakodni rejtekhelyéről. Végre meghallotta azt a hangot, amelyért könyörgött az összes istennek, akiket csak ismert.
Az ajtócsapódás még hosszan visszhangzott a szépen feldíszített, szinte lugassá alakított előcsarnokban. Pár pillanatig feszülten figyelt, mint egy rémült kis egér, de utána legalább olyan gyorsan is iramodott meg a hátsó kijárat felé.

A terv szerint haladtak. Az őröket Hayate átterelte a D pavilonhoz, így zöld zsákját vadul ölelve villámként cikázott ki a felhajtó felé. Nem volt idő töprengeni, nem volt idő gondolkodni. Vannak dolgok, amiket egyszerűen meg kell tenni, minden különösebb kétség nélkül.
A teherautó nyikorogva közeledett a zúzott kővel felhintett úton. Aya szinte belelapult a feljárót szegélyező sövénybe, mely a több emeletes felhőkarcoló mögött kialakított gyönyörű kis ligetet szegélyezte. Egy mesterségesen létrehozott takaros kis kertet, mely még őrizte a régi idők nyugalmát, fenségét és békéjét.
Lábujjhegyre emelkedve macskaszerű léptekkel osont el a kocsi hátuljáig. A négy férfi éppen befelé pakolta a hatalmas ládákat, így az autó egy kis ideig őrizet nélkül maradt. Gyorsan mögé lopódzott, és kissé felnyögve bekúszott az autó alá, felhorzsolva térdét az éles kavicsokon.
A várakozás hosszú percei egyre lassabban teltek, egyre idegőrlőbbekké váltak. Minden apró neszre rémülten forgatta a fejét, rettegve a lebukástól. Idegei leginkább egy elpattanni készülő öreg zongorahúrra emlékezették. A húr pedig csak feszült, csak feszült tovább, ahogy figyelte a sárga és barna bőrbakancsba bújtatott lábakat trappolni a kocsi körül. Az apró kavicsok éles tövisekként fúródtak meztelen bőrébe, tovább hergelve az amúgy sem higgadt lányt.
- Gyerünk! Gyerünk! - dobolt egyre idegesebben a földön; szíve a torkában lüktetett. - Már indulnunk kellene! Le fogunk bukni! Hol késik már? - őrjöngött rémülten.
A tüll anyag a szerencsétlen mászástól belenyomódott a szájába. Mérgesen próbálta kiköpni, kifújni a rakoncátlan anyagot, de az nem adta meg magát. Az egész látóterét betöltötte a szoknya, mint egy óriási, dühös habcsók.

Három mély hang csapta meg a fülét, és legalább negyedórán keresztül csak dekkolt a kocsi alatt. Érezte, amikor a kocsi meging a fellépő férfiak súlya alatt, megereszkedve a föld felé, hogy aztán újra lazán rugózva felszökkenhessen.
Váratlanul kúszott fülébe az ismerős, kellemes tónus. A szabadulás édes hangja.
- Minden rendben fiúk? - kérdezte Hayate, kedvesen rámosolyogva a szállítókra. - Segítek a tolatásnál, mert ha egyetlen virágszálat is letörtök, holnapra már mindenhol titeket fognak kerestetni - kedélyeskedett a férfiakkal, akik sárga egyenruhájukat igazgatva, nevetve kászálódtak fel az autóra.
Szíve hatalmasat dobbant. - Menj!
Ajtócsapódások tompa zöreje, a motor búgó moraja. - Menj már!
- Most vagy soha! - sziszegte maga elé, és gyorsan előrevergődött, maga után húzva a meggyűrődött, maszatos szoknyát. A kövek apró gyöngyökként peregtek le róla, ahogy kissé lelapulva előmászott a furgon alól. Hayate a reteszt elhúzva, feltolta számára az ajtót, ő pedig bekúszott a nyíláson.
Utoljára rápillantott, összekapcsolva szemeiket egy végtelenné nyújtott másodpercben. Most talán örökre búcsúzott egymástól két igaz barát. - Talán soha nem lesz alkalmam megköszönni ezt a rengeteg segítséget - figyelte lihegve, de nem volt képes kinyögni semmit. A magas, vékony férfi mielőtt visszahúzta az ajtót, és a rátolta a nehéz reteszt, még látta a lány tétován megránduló ajkait és az apró, csillanó cseppeket a szemeiben.
De az ajtó rázáródott a pillanatnyi képre, elrejtve előle a sápadt, nyúzott arcot. Már csak a hideg, fehér felületről visszamosolygó vidáman viháncoló, sárga ruhás duci szakácsokat látta, akik óriási kötényeikben, hatalmas tálakkal egyensúlyoztak a kezükben, vidáman kacsintgatva az oda tévedő tekintetekre.
- Szívesen - formálta ajkaival a szavakat, de nem mondta ki hangosan, nehogy valaki meghallja őket. Amint az autó enyhe porfelleget felkavarva elhajtott, azonnal a telefonja után nyúlt.
- Elindult Toshimába - morogta halkan. - Figyelj rá! Nem lepleződhet le! - adta ki a hideg utasítást. A telefont letéve kikapcsolta, kivette a memóriakártyát, és a zsebébe rejtette.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.